Legálisan lehet majd 150 km/órával menni egyes cseh sztrádaszakaszokon
A csehek több ponton módosították a „Kreszt”, így lehetnek emelt megengedett sebességű szakaszok az autópályán és kerülhet sokba a vezetés közbeni mobilozás – írta a…
A csehek több ponton módosították a „Kreszt”, így lehetnek emelt megengedett sebességű szakaszok az autópályán és kerülhet sokba a vezetés közbeni mobilozás – írta a…
Bukarest, Brassó és Konstanca voltak tavaly a leglátogatottabb romániai városok – derül ki az Országos Statisztikai Intézet friss adataiból. Országos viszonylatban tavaly rekordot döntött az…
Németország 2023-ban ismét jelentősen megerősítette pozícióját az európaiak vezető városlátogatási és kulturális úti céljaként. A különböző nemzetközi felmérések kiértékelésére alapozva a Német Turisztikai Hivatal (DZT)…
Folytatódott az Eiffel-torony dolgozóinak sztrájkja kedden, Párizs legismertebb turistalátványossága az egymást követő második napon nem nyitott ki. A szakszervezetek az építmény gazdasági vezetése ellen tiltakoznak,…
A Ryanair bejelentette, hogy 6 új útvonalat nyit Budapestről: Frankfurtba, Faróba, Milánóba, Skiathosra, Triesztbe és Tiranába is közvetlenül lehet majd repülni. A Ryanair minden idők…
A Swiss felvette 2024-es nyári menetrendjébe, az ázsiai hosszú távú járathálózatba Szöult – olvasható a légitársaság közleményében. A már bejelentett új interkontinentális célállomások, Washington és…
Tavaly Kínából négyszeresére nőtt a vendégforgalom 2022-höz képest hazánkban, 2024-re pedig további bővülés várható – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. A szervezet szerint ez annak…
A szombaton véget ért nyolcnapos holdújévi ünnepek alatt a belföldi utazások fellendülésének köszönhetően jóval magasabb turisztikai bevételek voltak nem csak az előző évhez, de a…
Tovább bővült a budapesti repülőtéren elérhető autóbérlő szolgáltatások kínálata; a Green Motion február 1-jétől minden nap 8:00-tól 23:59-ig várja az ügyfeleket a 2. Terminál bejáratától…
Az esetleges orvosi költségek fedezésére, valamint a járattörlések és a poggyász biztosítására kötnek a legtöbben szerződést – mutatják az AXA Partners CEE adatai, amely partnerségre…