Harmadával nőtt a külföldre utazások száma a harmadik negyedévben
Idén július és szeptember között 4,6 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 32 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám…
Idén július és szeptember között 4,6 millió alkalommal utaztak külföldre a magyarok, 32 százalékkal többször, mint a járvány által érintett, egy évvel korábbi időszakban, ám…
Egy világraszóló vízióval rendelkező elnök, sztárépítészek sora és az olajkutak által kitermelt pénz – erre volt szükség, hogy a kazah sztyeppéből kinőjön az új kazah…
A tavalyi hiánypótló „drive through Christmas”, azaz kocsiból élvezhető kivilágított karácsonyi sétaút után idén decemberben valóban keresztül sétálhatunk a Verdala Palace kertjében, Buskett-ben felállított kivilágított…
A koronavírus-járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza az idén, jövőre pedig a Covid előttinél is magasabb lehet a fogyasztók utazási hajlandósága –…
A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) madridi közgyűlésén először osztották ki a “Best Tourism Villages” kezdeményezés díjait. Az elismerést azok a falvak kapják meg, amelyek jó példákkal…
Beutazási nyomtatványt kell december 20-tól kitölteniük a Romániába beutazó személyeknek – jelentette be Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár. Az államtitkár és Alexandru Rafila egészségügyi miniszter vasárnap…
Keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak – közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter. Sajid Javid bejelentette, hogy a…
Donovaly, a téli sportok szerelmeseinek régi ismerőse, nem csak azért örök sláger, mert Budapesttől mindössze 200 kilométerre fekszik, vagyis akár egy nap alatt is élmények…
A biztonságosabb közlekedés és a digitális forgalomirányítási rendszerek kiépítése érdekében Bécs Városa és a Kapsch TrafficCom kísérleti projektet indított. Egy telefonos alkalmazás segítségével a kerékpárosok…
Budapesten a Szlovák Intézetben mutatkozott be a szlovák Zsolnai Régió. Erre a területre, ahol a Kis- és Nagy Fátra húzódik, ritkábban mennek túrázni a magyarok,…