Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport

Csoportos létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, miután mindent megtett azért, hogy megtartsa a munkahelyeket – jelentette be a cég.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy áprilisban az utasforgalom 99,3 százaléka kiesett, a tavalyi napi 44 ezer utas helyett háromszáznál is kevesebben fordulnak meg a ferihegyi légikikötőben. Az előrejelzések szerint a határok újbóli megnyitása után gazdasági és egészségügyi okok miatt lassú forgalomnövekedés várható, ezért a budapesti repülőtér utasforgalma valószínűleg sem idén, sem a következő két-három évben nem fogja elérni a korábban prognosztizált 17 milliót, sem pedig a tavaly regisztrált 16 milliót.

A vállalat biztonságos és hatékony működését szem előtt tartva a Budapest Airport nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot, ezért elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés. Ez elsősorban azokat a munkaköröket érinti majd, ahol a forgalomcsökkenése miatt a munkavégzés is kevesebb. A repülőtér létrehozott egy alapítványt, amely azokat a jelenlegi, vagy volt munkavállalókat támogatja, akiknek a koronavírus-járvány okozta válság miatt veszélybe került fizikai vagy mentális egészsége, szociális biztonsága. A BUD-csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány számára, és ezt az összeget a cég tulajdonosa is kiegészítette – írták.

Az üzemeltető közölte továbbá: rövid távon minden lehetséges munkáltatói eszközzel élt, hogy minél több munkahelyet meg tudjon menteni. Elhalasztotta minden munkavállalói és céges rendezvényét, és készenléti, illetve részmunkaidős munkavégzési lehetőséget ajánlott fel a dolgozóknak, ezekkel a lépésekkel csökkentette a leépítés mértékét.