Turizmus járvány idején: „Dubaj ura a helyzetnek”

Dubaj összes döntése a közegészséget tartja szem előtt, hiszen a COVID-19 elleni döntéseket az egészségügyi hatóságok, és a tudósok hozzák meg – jelentette ki Helal Saeed Al Marri, a Dubaji Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója.

„Dubaj nagyon következetes tervet dolgozott ki arra, hogyan is birkózzon meg a helyzettel. Lezártunk, amikor kellett, majd miután újranyitottunk, folyamatosan figyeltük az adatokat. Az összes dubaji szektor rendkívül szorosan együtt dolgozik, amikor a számokat követjük figyelemmel. Ha egyetértésben vagyunk, akkor nem kell szigorítanunk – bárki bármit is mondjon.” – mondta.

„Először is meg kell néznünk a számokat. Hány turista látogatott el Dubajba? Van egy kis félreértés abban, amit hallunk. Júliusban 40,000 turistával indultunk, majd decemberben 560,000 turistát fogadtunk. Talán nagy számnak tűnhet, de amikor ahhoz szoktunk hozzá, hogy minden év decemberében 1,5 millió turistát fogadunk, akkor ez csak a megszokott szám egyharmada. Tehát Dubaj egyáltalán nem volt tele az elképzelés semmilyen formájában sem. Ráadásul az előírásokat folyamatosan követtük, és december végén, illetve január elején több mint 25 létesítmény került bezárásra az egyetértés hiánya miatt. Semmi sem változott azt illetően, ahogy megközelítünk bizonyos kérdéseket. A dolgokat nagyon átgondoltan közelítjük meg, de ez a filozófiánk – végig kell dolgoznunk a világjárvány ideje alatt, nyitva kell tartanunk, mindenkit biztonságban kell tartanunk, és biztosítanunk kell, hogy szorosan együttműködjünk az iparággal, hogy garantálhassuk, az egyetértés hiteles módon megvalósítható.”

Mindezek után Dubaj új szigorításokat vezetett be a világjárvány visszaszorítására, ennek következtében bezárták a pubokat és bárokat, nagyobb hangsúlyt helyeztek a látogatók PCR tesztelésére, és szigorítottak a privát partikon és eseményeken.

„Az adatok azt mutatják, hogy mindez egyenesen arányos a szabályok betartásával. Amikor 98%-99%-os betartást tapasztaltunk, akkor a számok nem is emelkedtek. Amikor mindez 45 százalékponttal esett, a számok megugrottak. Mindez arról árulkodik, hogy amit teszünk, az helyes. Szigorítanunk kell, biztosítanunk kell, hogy a szabályokat betartják, és akkor megint lazíthatunk.”

Dubaj készen áll az Expo2020 megrendezésére is, mely 2021. október 1-jén veszi kezdetét.

Az Egyesült Arab Emirátusok az elsők között oltja be lakosságát, mely segít az esetszámok csökkentésében. Terveik szerint a felnőtt lakosság 2021 negyedik negyedévére kivétel nélkül megkapja az oltást. A COVID-19 helyi központjának igazgatója elárulta, rövidtávú terveik is igen ambiciózusak, hiszen március végére lakosságuk 50%-át szeretnék beoltani. „A világ egyik vezető országa vagyunk az oltások beadása terén.” – jegyezte meg. Dubaj ingyenesen oltja be lakosságát, miután 120 oltóközpontot hoztak létre, és a következő hetekben továbbiak megnyitását tervezik. Az oltást már több mint 4,5 millióan kapták meg.

A COVID-19 esetszámok az Egyesült Arab Emirátusokban tegnap elérték a 332,603-at, míg összesen 313,060-an gyógyultak meg, és 947-en hunytak el.