Egymillió alá esett megint a havi utasforgalom Ferihegyen

Forrás: bud.hu

Novemberben tovább folytatódott a már októberben megkezdődött lassulás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér forgalmában; a nyári 80-81% után az év tizenegyedik hónapjában már csak a 2019-es szint 76%-át érte el a repülőtér utasforgalma, ami azt jelenti, hogy novemberben 969 888 utas fordult meg a légikikötőben.

Ezzel összesen 11 hónap alatt 11 200 319 főt regisztrált a Budapest Airport, 186%-kal többet, mint 2021-ben. A repülőtér-üzemeltető idén 12 millió feletti utasszámra számít, a jövő évre pedig a korábbi becslésnél kétmillióval kevesebbet, 14 millió utast prognosztizál a vállalat. A várható visszaesés a gazdasági lassulásra, az inflációra és a légitársaságokra kivetett adóra vezethető vissza.

A cargo növekedés viszont továbbra is töretlen Budapesten; a Budapest Airport novemberben 17 635 tonna légiárut kezelt, 8,1%-kal többet, mint októberben. A növekedés hátterében a karácsony közeledtével megnövekedő kereslet áll, ugyanakkor az éves szintű volumenemelkedés is eléri a 8,1%-ot; a tavalyi 164 957 tonna után idén 178 362 tonna árut kezeltek a budapesti repülőtéren november végéig.