Egy újabb európai városba indulnak rendszeresen gépek Budapestről: az oroszországi Tatárföld fővárosába, Kazánba induló járatot szokás szerint egyedi tortával köszöntötte a Wizz Air és a Budapest Airport.
Moszkva és Szentpétervár után Kazán a harmadik oroszországi úti cél a Wizz Air Budapestről elérhető hálózatában. A hetente kétszer, szerdán és vasárnap közlekedő járatokon idén több mint 6 ezer, jövőre már 37 ezernél is több jegy vár gazdára.
2019-ben ez már a negyedik, ám nem az utolsó új desztináció a magyar fővárosból: tavasszal London Gatwickbe és Oslóba, nyáron a spanyolországi Castellónba indult új járat, novemberben pedig a skóciai Edinburgh és az ukrajnai Odessza válik elérhetővé. Emellett immár napi járat közlekedik olyan népszerű úti célokra, mint Marosvásárhely és Dubaj.
A bővülés jövőre is folytatódik: Brüsszel fő repülőtere (Charleroi megtartásával) mellett három ukrajnai város, Lviv, Harkov és Zaporizzsja városába is járatot indít a Wizz Air.
Radó András, a Wizz Air vállalati kommunikációs menedzsere elmondta: „Örülünk, hogy egy újabb izgalmas úti céllal bővíthettük szerteágazó, és immár 85 várost tartalmazó magyarországi kínálatunkat. Kazánt – Oroszország egyik legrégibb települését, a középső-volgai régió fontos kulturális, oktatási, politikai, gazdasági és sportközpontját – mostantól közvetlen járat köti össze Budapesttel. Biztosak vagyunk benne, hogy az üzleti utasok mellett Kazánt, az egyedülálló látnivalóinak köszönhetően, sok turista is felkeresni majd. Bízunk benne, hogy ez a közvetlen összeköttetés az oroszországi turistáknak közelebb hozza a magyar fővárost.”