Elkészült Budapest turisztikai stratégiája

A következő egy évben szeretnék ezt az alapvetést az önkormányzatokkal, szakmai szervezetekkel, a piaciszereplőkkel megvitatni, és elkészíteni a következő öt évre vonatkozó turisztikai marketingstratégiát.

Az ügyvezető igazgató egy korábbi nemzetközi felmérésre hivatkozva megjegyezte, hogy 2005 és
2010 között – a válság ellenére – azon városok turizmusa fejlődött, ahol következetes, pontos stratégiátkészítettek, és ahol a korábbi magyar szokással ellentétben alkalmazták is azt, és nem a fiókban pihent.

(Budapestnek 2005 és 2010 között volt stratégiája, de a hirtelen változásokra nem lehetett alkalmazni.)

A legfontosabb újítások, melyek már idén is bevezetésre kerülnek:

– Megújult a Budapest kártya. Ugyan idén már a múzeumokban nem érvényes, de továbbra is
ingyenesen látogatható az Állatkert. (A BTDM azt tervezi, hogy külön kultúra kártyát vezetnek
be, most kezdődnek az egyeztetések a szolgáltatókkal, várhatóan 20-30 múzeummal is sikerül
megállapodni)

– Stratégia megállapodást kötöttek az MTA SZtaki által fejlesztett Pocket Guide-dal, 12 túra
ingyenesen érhető el a kártya tulajdonosának.

– Április közepén 6 nyelven jelenik meg a Budapest Guide, és újdonság, hogy ezentúl egy évre
érvényes, nem lesz külön nyári és téli kiadás. Másfél milliós példányban adnak ki City Mapot.

– A BTDM szerződést kötött az Intertickettel, így a fővárosi programok 80%-ra tudnak majd belépőt
árusítani.

– A leglátogatottabb fővárosi rendezvény, a Karácsonyi Vásár sikerén felbuzdulva (600 ezer
látogatóval ez a rendezvény megelőzi a Szigetet is) a kevésbé frekventált időszakokra is
igyekeznek programsorozatot kínálni, ennek első példája a júliusi Közműnap, ahol a közművek
üzemeltetői és a BKK is megnyitják kapuikat a látogatók előtt.

– Június elsejétől a fővárosi kezelésben lévő, turisztikailag frekventált közterületeken
hivatalos infopontokat állítanak fel, és majd ezeken a helyeken lehet a különböző turisztikai
szolgáltatásokról információt szerezni. Igyekeznek a mai bodegás káoszt felszámolni.

– Az igazi cél egy Budapest Kártya okostelefon alkalmazás elkészítése, ami igény szerint testre
szabható.

– A legfőbb probléma a forráshiány, miután az IFA-t a kerületek gyűjtik, de a legtöbb programot a
főváros adja, a pénz nem kerül vissza a turizmusba. Ugyan idén a Malév csődje miatt sokkal intenzívebb marketingre lenne szükség, csupán 43 millió forint áll rendelkezésre (összehasonlításképp: 2010-ben ez az összeg 400 millió volt, előző évben 500 millió). Nem véletlen, hogy idén a hangsúly a Budapestet népszerűsítő szervezetekkel való kommunikáción van.

Molnár elmondta, nekünk nem Béccsel és Prágával kell versenyeznünk, a mi mezőnyünkben Lisszabon és Stockholm a legfőbb versenytárs. Turistáink zöme Németországból, az Egyesült Királyságból, USA-ból és Olaszországból érkezik, a legtöbben májusban és a júliustól októberig tartó időszakban érkeznek.

A top látnivalók mellett tematikus útvonalakat kell kínálni nekik, a várost személyre szabott módon kell
megmutatni. Fontos a rendezvények vonzereje: a Sziget fesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Forma-1 és a Nemzeti Vágta vonzza a legtöbb turistát. 

Legyél az első hozzászóló "Elkészült Budapest turisztikai stratégiája" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*