Elkezdik a turizmus újraélesztését Angliában

A híres Tower híd a Temze fölöttA híres londoni Tower híd a Temze fölött

Ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül, úgy, hogy az utazók az éjszakákat is otthonaiktól távol, a szálláshelyeken tölthetik. A turisztikai célú külföldi utazások eddigi teljes tilalma is megszűnt hétfőn.

Az éttermek, pubok és bárok – amelyek eddig csak teraszokon vagy kerthelyiségekben fogadhattak vendégeket – hétfőtől megnyithatják beltéri kiszolgáló helyiségeiket is. Sok vendéglátóhely azonban erre már nem lesz képes. Két üzleti és szakmai tanácsadó cég, az AlixPartners és a CGA a hétfői nyitási időpont elé időzített közös felmérésében közölte: a tavaly márciusban elrendelt első korlátozási rendelkezéscsomag életbe lépése óta a nagy-britanniai éttermek 9,7 százaléka megszűnt.

A tanulmány szerint az átlagon belül még súlyosabb a veszteség azon éttermek a körében, amelyek a közepes árfekvésű, “hétköznapi” piaci szektorba tartoztak, és így a legnépesebb vendégkört vonzották: az e kategóriába tartozó éttermek 19,4 százaléka tönkrement. Hétfőtől ugyanakkor kinyithatnak a mozik, a színházak, a koncerttermek, a múzeumok és stadionok is, de ezekben a létesítményekben a nagyszabású rendezvények látogatóinak számát még korlátozni kell.

Ismét fogadhatnak vendégeket a szállodák és egyéb turisztikai szálláshelyek, és lehetővé válik a turisztikai célú utazás Nagy-Britannián belül, úgy, hogy az utazók az éjszakákat is otthonaiktól távol, a szálláshelyeken tölthetik. A turisztikai célú külföldi utazások eddigi teljes tilalma is megszűnt hétfőn, de ebben továbbra is jelentős korlátozások maradtak érvényben.

A brit kormány új szabályozása alapján az eddigi tilalmat a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer váltja fel, és ez határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap kötelező karantén nélkül. A zöld kategóriás országokba az Angliában élők hétfőtől turisztikai céllal is elutazhatnak, és visszatérésük után nem kell karanténba vonulniuk. Ebbe a kategóriába azonban a brit kormány egyelőre csak tizenkét országot sorolt be. Erre a listára Portugálián kívül egyetlen EU-tagország sem került fel, így Magyarország sem, amely a többi uniós országgal együtt a sárga kategóriás, továbbra is karanténkötelezett országok között szerepel hétfőtől.

A vörös kategóriába sorolt országokból külföldi állampolgár nem léphet be Angliába. A brit, az ír és a Nagy-Britanniában letelepedési engedéllyel élő külföldi állampolgárok beutazhatnak ezekből az országokból, de a kormány által kijelölt, őrzött szállodákban kell eltölteniük tíz napot, saját költségükön. (MTI)