Etihaddal szárnyal tovább az Alitalia

Az Etihad Airways 387 millió eurót áldozva, 49 százalékos részesedést szerzett az olasz nemzeti légitársaságot üzemeltető cégben. Az évek óta betegeskedő Alitalia már több olyan szövetséges és befektető partner keresésen, leányvállalatba szervezésen van túl, ami eddig nem hozott eredményt. Most a világ egyik legdinamikusabban fejlődő, a Perzsa-öböl feltörekvő légitársaságai közé tartozó Etihad-dal összefogva próbál megújulni. Mindezt úgy, hogy ez Európai Uniós repülési jogok érdekében nem engedte át a többségi tulajdont az arab légitársaságnak.

Az üzlet eredményeként az Alitalia és az Etihad egy új üzemeltető társaságot hoz létre Società Aerea Italiana (SAI) néven. Az Európai Bizottság azzal a kikötéssel engedélyezte az Etihad Airways 49 százalékos tulajdonszerzését, hogy az Alitaliának el kell adnia a Róma-Belgrád útvonal le-és felszállási jogait (slot) a versenytársaknak. Az indok az, hogy az Etihad a szerb Air Serbiában is tulajdonos, vagyis így, monopolhelyzetet élvezve, két Etihad érdekeltség közlekedne az olasz és a szerb főváros között. A maradék 51% tulajdonrészt közvetve az Alitalia CAI birtokolja.

Az új Alitalia 2015. január 1-jétől kezdte meg az üzemelést és külön érdekesség, hogy a cég elnöke az a Luca Cordero Montezemolo , aki nemrég távozott a Ferrrari Forma 1-es csapatának vezetéséből. Az elnökhelyettes James Hogan – az Etihad ügyvezető igazgatója -, vezérigazgatója pedig Silvano Cassano. Az új cég tervei között a költséghatékonyság mellett, többek között új hosszútávú járatok indítása szerepel a római és a milánói reptérről, miközben a beutazások számának növeléséért Olaszország turisztikai országimázs javítását is célul tűzték ki.

Az ügylet összetettségét jól mutatja, hogy valójában az Etihad 1 milliárd 758 millió eurós befektetéséről van szó. Ez magába foglalja például az Alitalia törzsutasprogramját üzemeltető cég 75 százalékáért fizetett 112.5 millió eurót, illetve a rendkívül értékes és a gyakorlatilag pótolhatatlan 5 London Heathrow-i Alitalia leszállási engedélyt, amiért 60 millió eurót fizettek úgy, hogy a jogokat azonnal vissza is lízingeli az Alitalia – ami az üzleti könyvek szebbé tételéhez is hozzájárul.

Az Abu Dhabi központtal üzemelő Etihad tőkeerejét jól mutatja, hogy már olyan légitársaságokban szerzett jelentős tulajdonrészt, mint az ír Aer Lingus, a Németország második legnagyobb légitársaságának számító airberlin, az Air Serbia, az Air Seychelles, a Jet Airways és a Virgin Australia.

Érsek M. Zoltán

Legyél az első hozzászóló "Etihaddal szárnyal tovább az Alitalia" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*