Európai vizeken

A lakóhajózást, a kirándulás eme egyedi formáját Európában az angolok fedezték fel úgy ötven évvel ezelőtt. Talán nem véletlenül kezdődött minden épp itt, hiszen Anglia festői tájait keresztül-kasul szövik a csendes folyók, behálózzák a csatornák. A lényeg már akkor is ugyanaz volt, mint mostanság: olyan kellemes, a vízen zajló élményben részesüljön az utazó, amihez nem kell vízi jártassági engedélyhez, mégis garantált a mozgás szabadsága. Így született meg a lakóhajókázás, amely Norfolk Broadson (Anglia) máig a legkedveltebb kikapcsolódás. Anglia mellett pedig időközben Hollandia, Franciaország, Németország, Belgium és újabban Portugália, valamint Finnország is felkerült a megszállott lakóhajózók toplistájára.

Gyakorlott vízi utazók szerint, ahogy minden városnak más-más illata, úgy minden víznek más és más hangulata van. Egészen más a napsárga búzamezők, sűrű erdők és kicsiny falvak között futó csatornák bukolikus világa Burgundiában, mint a végtelennek tetsző skót felföld vagy az egyszerre romantikus és borongós Írország, ahol a kövér legelőkön a megannyi fehér gyapjas állat mögé egy-egy középkorból itt feledett vártorzó fest idilli hátteret. És teljesen más élmény a cölöpökön álló Velence lagúnái között hajókázni, amely viszont elsősorban a gyakorlottabb hajósoknak ajánlott, hiszen az olasz temperamentum és közlekedés bizony még az utakon is fejfájást okozhat, nemhogy a vízen! Hollandiában a mélyföldet átszövő csatornarendszeren pezsgő és színes a vízi, valamint a vízparti élet; az erre hajózó gyanútlan külföldiek itt akár egy mosóteknővel, akár egy pazar luxushajóval is összefuthatnak a vízen.

A lakóhajózás szezonja a legtöbb helyen áprilistól egészen október végéig tart. A hajókkal Európa veszélytelen, nemzetközi hajóforgalomtól mentes folyóin és csatornáin közlekedhetünk, a kis belvízi csatornák többnyire alaposan szabályozottak, ezért vízszintingadozástól sem kell tartani. Számtalan típusú jármű áll rendelkezésre az egyszerű, kevésbé komfortos hajóktól egészen a luxuskategóriákig. A lakóhajók többsége pedig olyan 2–12 személyes, minden kényelemmel felszerelt „úszó” apartman, amelyek vezetése olyannyira egyszerű, hogy még „vízi jártassági” engedélyre sincs szükség!

 

A Grande Lago és környéke

Európa legnagyobb mesterséges tavát – amely remekül hajózható is egyben – Portugáliában találjuk: neve Grande Lago, területe pedig 250 km2. A tó egészen közel fekszik a spanyol határhoz, partjáról, az egzotikus csengésű Amieira Marina kikötőből indulhatnak útra a hajós vándorok. A kikötőkből könnyen megközelíthetők a tó köré épült hangulatos falvak, és bárki Robinson Crusoe-nak érezheti magát, amennyiben egy lakatlan szigeten éjszakázik társaival a tó belsejében. Érdemes megvetni a lábunkat a mesebeli környéken is; megnézni a XIII. században emelt mourao-i a várat és erődítményt, illetve az Alentejo-fennsíkon fekvő, jellegzetes és hangulatos portugál falucska, Monsaraz macskakövekkel kirakott sikátorait, valamint híres arénáját, ahol máig bikaviadalokat rendeznek.

 

Amiért nem hagyható ki:

– csaknem egész évben süt a nap,
– fürdésre alkalmas tiszta és meleg vizű tó, horgászási és kerékpározási lehetőségekkel a partján,
– páratlanul gazdag az élővilága,
– történelmi nevezetességek, hangulatos falvak, középkori erődítmény, míves agyag- és cserépedények, és nem utolsósorban a tipikus portugál konyha teszi felejthetetlenné a nyaralást.

 

Megközelíthető:

Autóval: Lisszabontól és Farótól kétórányi, Évorától 45 percnyi távolságra.
Spanyolország: Badajoz-tól másfél óra, Sevillától három óra, Madridtól öt óra távolságra.
Repülőterek: Lisszabon vagy Faro, Badajoz, Sevilla vagy Madrid.
 

Ír vizeken evezve

Ősi, borongós smaragdsziget fenn északon: a sziget, amelynek misztikum és legendák szövik át minden szegletét; a régről itt „felejtett” várromokat, a középkori apátságokat és a patinás kastélyokat. Írország ködben úszó, titokzatos vidékeit járva mindenütt a letűnt idők történelmének jeleire, kultikus szent helyekre bukkanunk. Az égi fény Írország egyik fő nevezetessége – egy fény, amely bármerről jöhet, s amely szikrázóan kékké varázsolja az égboltot, kivilágítja a hatalmas felhőket, és vakítóan élénkzölddé festi a kikötőket.

A Shannon és az Erne 76 km hosszú szakaszának felújítása óta (1994) Írország két fő vízi útvonala eggyé vált, az utat vízesések, folyók tarkítják. A világ egyik leggyönyörűbb országában találjuk itt magunkat, ahol egyedülálló és lélegzetelállító kirándulásra csábít a táj. Írországban felszabadultan utazgathatunk hatalmas kiterjedésű területeken, folyóktól tavakig, ringatózó kikötőkön át, erdőkben, nádasok mentén. Itt-ott madarak lepte apró szigetek, továbbhaladva, a legendák földje fedik fel titkaikat: monumentális álló kövek, misztikus kelta emlékek és varázslatos építmények, csodálatos kastélyok és kőfalak maradványai. Itt minden kődarab egy-egy újabb titkot és mesét rejt. Nappal a vízen élvezhetjük ennek az érintetlen paradicsomnak minden földi örömét, éjszaka pedig egy helyi pubban tehetjük próbára magunkat a kelta muzsikusok társaságában.

Sóhajok, víz, Velence

Amikor elérkezik a romantikus elérzékenyülés ideje, az úti cél általában Velence, a lagúnák városa. Vaporetto helyett érdemes másképp, saját magunk kormányozta hajóval újra felfedezni a várost – bár az olasz temperamentumot figyelembe véve igazából csak gyakorlott és türelmes hajósoknak ajánlott ez jó szívvel. Az évszázados köveket itt nem koptatja semmilyen kerekes jármű: Velence amúgy is a világ egyetlen városa, ahol csak a vízen vagy gyalogosan lehet közlekedni.

A város 118 szigetre épült, és közel 400 híd található itt, köztük a híres Rialto és persze a Sóhajok hídja. A vízi város különleges és egyedi: míg más városnak vannak műemlékei, addig Velence önmagában az. A városon túl a nyílt tenger felé is elfordíthatjuk a kormánykereket – kihajózni nem szabad. A csatornákban a rusztikus póznákat követve apró halászfalvakkal találkozhatunk az elbűvölő Murano- és Burano-szigeteken.

A következő hajnalhasadáskor pedig akár útnak indulhatunk a csodaszép Brenta folyó felé is, Velence pompás villái és dúsan termő szőlőskertjei mentén. A Pó deltájában hajózva keresztülhaladhatunk egy gigantikus nemzeti park területén, amely számos különleges madárfajnak, így például a rózsaszín flamingónak, a szürke gémnek és a szalonkának is otthont ad.

Legyél az első hozzászóló "Európai vizeken" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*