Az easyJet megint elindítja az úgynevezett Fearless Flyer „tanfolyamait”, amelyeken segít leküzdeni a repüléstől való félelmet. A három részből álló kurzusok a nyáron indulnak.
Nem új programról van szó, az easyJet már évek óta igyekszik segíteni az aerofóbiásoknak. 2012 óta több mint 12 000 olyan ember vett részt a különös „képzésben”, és a légitársaság szerint több mint 95 százalékos sikerességi arányt értek el.
Az easyJet a nyárra újra meghirdeti Fearless Flyer tanfolyamai, hogy segítsen az ideges légiutasoknak legyőzni félelmeiket. A 2024-es tanfolyamok Glasgow-ban, Bristolban, Manchesterben, Belfastban, London Gatwicken, Liverpoolban, London Lutonban és Edinburgh-ban indulnak, valamint idén először visszatérnek az easyJet új bázisára, Birminghambe, így az ügyfelek mostantól kilenc repülőtér közül választhatnak az Egyesült Királyságban.
Az easyJet Fearless Flyer tanfolyama három fő részből áll:
- Egy virtuális földi tanfolyam, ahol az easyJet kapitánya elmagyarázza, milyen ismeretlen hangokat és érzéseket éreznek az ügyfelek a repülőgép fedélzetén felszállás, leszállás és turbulencia idején. Emellett Lawrence Leyton, a félelem pszichológiájának vezető szakértője egyedülálló elmetechnikákat tanít az idegesség kezeléséhez.
- A repülés előtti egyórás „Meet the Team” online Zoom ülés, ahol a résztvevőket végigkísérik a repülőtéri élményen és azon, hogy mire számíthatnak.
- Végül egy különleges, egyórás élményrepülésre kerül sor a tanfolyam repülőteréről, ahol az ügyfelek kipróbálhatják új képességeiket, miközben élőben hallgathatják a Fearless Flyer csapatának kommentárját a repülésről.
A program indulóára 89 font, azaz mintegy 40 ezer forint.