A londoni Heathrow repülőtér utasainak száma a 2021 decemberével zárult pénzügyi évben 50 éve nem látott mélypontra esett vissza. A repülőtér üzemeltetőjének bejelentése szerint tavaly 19,4 millió utast szolgáltak ki, 12,3 százalékkal kevesebbet a 2020-as 22,1 milliónál. A világjárvány előtt a Heathrow repülőtéren évente átlagosan 80 millió utas fordult meg.
Az idei utasszám jelenleg 23 százalékkal marad el az előrejelzéstől, de a reptér erős üdülési célú kiutazó forgalomra számít a nyári hónapokban, és elérhetőnek tarja az idei évre kitűzött 45,5 milliós célt. A reptér bevétele a 2020-as 1,175 milliárd font-sterlingről 3,3 százalékkal 1,214 milliárd font-sterlingre emelkedett tavaly. Az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 270 millió fontról 42,2 százalékkal 384 millió fontra emelkedett. A nettó eredmény javult,, 2,012 milliárd font veszteségről 10,9 százalékkal 1,792 milliárd font veszteségre csökkent.
A szigorú és költséges koronavírus-tesztelési kötelezettségek más európai repülőtereknél nagyobb mértékben vetették vissza az utasforgalmat – áll a közleményben. „Eltart egy darabig, néhány évig, mire elérhetjük újra a világjárvány előttihez hasonló utasszámot” – mondta a Heathrow vezérigazgatója, John Holland-Kaye. Várakozásai szerint ez 2025-ben vagy 2026-ban fog megtörténni. (MTI)