Fesztiválözön és Visegrádi Palotanapok – Hétvégi programajánló

Miközben a nyári hőségben országszerte izgalmas fesztiválok kínálnak izgalmas programokat és bulizási lehetőséget, Visegrádon a régmúlt dicsőségét felelevenítő Palotanapok adnak ízelítőt azoknak, akik egy felejthetetlen történelmi utazásra indulnának a nyáron.  

 

Visegrádi Palotajátékok július 12-14. E három nap során látványos lovagi tornák, pompás királyi menet és esti fáklyás felvonulás, vásár, koncertek és királyi borudvar várja a látogatókat, megidézve a középkor utánozhatatlan hangulatát, melynek egyik hiteles helyszíne Visegrád. A Palotajátékok rendezvénye 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak, amelyen a közép-európai térség három meghatározó uralkodója – János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király -, valamint a német lovagrend találkozott, és az itt született megállapodások a mai napig hatással vannak.

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Magyarország legrégebbi történelmi fesztiválja, amely a Kárpát-medencén kívül Európa tíz országából is fogad kiváló hagyományőrző csoportokat. Velük együtt közel ezer kosztümös szereplő érkezik minden év július második hétvégéjén Visegrádra, hogy méltóképpen idézhessük fel az egykori királyi székváros legfényesebb történelmi eseményét. Az esemény programjai öt helyszínen – a Lovagi torna pályán, a Királyi palotában, a Királyi borudvarban, a Parkszínpadon és a Salamon-toronyban – reggeltől késő estig zajlanak.

Foto: Visegrad.hu

Cirkuszok éjszakája július 11-13. Balatonlelle. Az elmúlt évek óriási sikere után idén három napon át ünnepelhetnek együtt a cirkusz szerelmesei az eseményen, amit hagyományosan egy ingyenes zenés cirkuszi parádéval nyitnak meg. A Magyar Nemzeti Cirkusz társulata július 11-én, csütörtökön 11:00 órakor indul a Cirkusz térről. Artistáik a 7-es főúton rendőrségi felvezetéssel és zenekari kísérettel vonulnak a Napfény Strandig, ahol a Balaton partján tartanak egy rövid ízelítőt cirkuszi műsorukból.

30 ÉVES JUBILEUMI GÁLAMŰSOR: 2024. július 11-13. 20:00 órától

A Cirkuszok Éjszakáján különleges, kibővített műsorral készülnek, sztárvendégekkel, extra produkciókkal, színes programokkal és igazi fesztiválhangulattal. Extra fellépők: Eddy Carello, a svájci zsonglőr, a Duo Flash of Splash, közvetlenül a világhírű Krone Cirkuszból, a magyar Silver Power páros.

Több mint 3 órás nemzetközi gálaműsort a Nemzeti Cirkusz zenekara kíséri, és a nézők olyan sztárartistákat is láthatnak, akik eddig még nem léptek fel Magyarországon.

További információ és jegyelővétel a Magyar Nemzeti Cirkusz weboldalán, valamint július 1-től a helyszínen 10:00-12:00 és 16:00-20:30 között.

Tisza-tó Feszt-Tiszafüredi Halasnapok Július 12-14. Július második hétvégéjén érdemes Tiszafüredre látogatni, mert a város telis-tele lesz programokkal. A Tisza-tó Feszt–Tiszafüredi Halasnapok három napon át várja a látogatókat zenei fellépőkkel, családi, gasztronómiai, jótékonysági és kutyás programokkal. Július 11-től 13-ig a tiszafüredi Halas tér fesztiválhelyszínné alakul, ahol a Tisza-tó Feszt-Tiszafüredi Halasnapok a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóival, felvonulással, kirakodóvásárral, vidámparkkal és családi programokkal várja a látogatókat. Ezzel párhuzamosan a Tisza-tavi Sporthorgász az VII. Tiszai Halételek Fesztiváljával készül.

Programok:

  • Tisza-tó Feszt-Tiszafüredi Halasnapok: a város és a régió egyik legnagyobb hagyományokra visszatekintő fesztiválja, amelynek középpontjában a helyi értékek és közösségek bemutatkozása áll.
  • Zenei fellépők: Idén három napon át, két színpadon olyan előadók lépnek fel, mint Mihályfi Luca, Desh, Dzsudló, Rácz Gergő, Halott Pénz, Lotfi Begi, Manuel, Valmar és Beton Hofi. A party sátorban hazai DJ-k gondoskodnak a hajnalig tartó buliról.
  • Kísérőprogramok: Ingyenes programokkal várják a látogatókat a Halas téren. A Kastély úti járdaszakaszon és a Kikötő körúton kirakodóvásár és vidámpark lesz. Július 12-én, pénteken hatalmas felvonulást rendeznek, ahol 27 városi szervezet vonul fel a Kovács Pál Művelődési Központtól a fesztiválhelyszínig.
  • Kutyás programok: Július 13-án, szombaton az I. Kutyás Feszttel indul a nap, ahol kutya-gazda futóverseny és egész nap kutyás programok várják az érdeklődőket a Mancsos Pancsoló tiszafüredi kutyabarát strandon.
  • Halételek Fesztiválja: A Tisza-tavi Sporthorgász a Tisza-parti székháza előtt rendezi meg a VII. Tiszai Halételek Fesztiválját, ahol főzőversenyen keresik a környék legfinomabb halas fogásait. A Kikötő körúton ingyenes családi programok lesznek, a napot pedig 17:00-kor a ManGoRise koncertje zárja.

A fesztivál zárásaként vasárnap jótékonysági motoros rendezvényt tartanak, melynek célja a debreceni beteg kisfiú, Ádin gyógyulásának támogatása. A programok között csoportos Tisza-tavi csónakázás, férfi hajvágás, csontkovácsolás, motoros felvonulás, gyorsulási verseny, motorszépségverseny és koncert is szerepel. További információk: Tiszafüredi Halasnapok Facebook

Balaton Beer Weekend, július 12-14. A nyitónapra péntekre elkészül az első, balatoni településről elnevezett sör, melyet Zamárdiban, a Balaton Beer Weekenden lehet először megkóstolni. A balatonföldvári Helka kisüzemi sörfőzde most először készít lágert, méghozzá Zamárdi megrendelésére. Az új kézműves sört csapolt és dobozos változatban is kínálják a fesztiválon, ahol további 40-féle sörkülönlegességet is megkóstolhatnak a látogatók.

A ZAM! terasz melletti fesztiválhelyszínen a balatoni és dunántúli régió kisüzemi sörfőzdéi is bemutatkoznak. Pécs legkisebb és legnagyobb kézműves főzdéje mellett Győr, Kőszeg, Tapolca, Balatonföldvár és Balatonvilágos is elhozza a legjobb söreit. A fesztiválon a dunántúli régió söreit is megismerhetjük, amelyek leképezik a sörvilág legújabb trendjeit. Az italok mellett a Food Truck Show népszerű truck-jai is elhozzák a sörhöz legjobban illő street food-okat: többféle sörkorcsolya, balkán pljeskavica, smash burger, fish&chips, raclette, bbq és churros is kapható lesz.

Programok a hétvége folyamán

  • Péntek: A Fit Fat zenekar koncert közben bográcsételt készít a színpadon.
  • Szombat: Függeszkedő ballonból csodálható meg a balatoni naplemente.
  • Vasárnap: Az EB-döntő követhető a déli part legnagyobb kivetítőjén.

Haydn fesztivál július 12. A Budapesti Vonósok idén 27. alkalommal rendezi meg Haydn fesztiválját, amelynek már negyedik éve Pápa városa és az Eszterházy-kastély ad otthont. A hétvégi programsorozat keretében három esti koncert várja az érdeklődőket a kastély udvarában, ahol Sárközy Lajos hegedűművész, a Győri Ütőegyüttes és Csáki András gitárművész csatlakozik a Budapesti Vonósokhoz. Szombaton és vasárnap zenés kastélytúrák keretében hallgathatnak Haydn kamarazenét korabeli környezetben, vasárnap délelőtt pedig Bősze Ádám vezetésével fedezhetik fel a város zenei emlékhelyeit.

  1. július 12. péntek – 1. nap

20:00 – Nyitókoncert
Helyszín: Eszterházy-kastély udvara – Pápa
Előadók: Sárközi Lajos és a Budapesti Vonósok
Műsor:

  • Haydn: G-dúr szimfónia Hob. I.:27
  • Pablo de Sarasate: Baszk fantázia Op. 24
  • Pablo de Sarasate: Carmen fantázia Op. 25
  • Pablo de Sarasate: Cigánydalok Op. 20
  • Dvořak: F-dúr „Amerikai” kvartett Op. 96 – zenekari változat
  1. július 13. szombat – 2. nap

12:00, 13:00, 14:00 – Zenés kastélytúrák
Interaktív, zenés tárlatvezetések a helyi szervezőkkel közösen, ahol a látogatók megismerhetik az épület gyönyörűen berendezett termeinek történetét, az Esterházyak életének érdekes legendáit, valamint a kastély mindennapjait, miközben a Budapesti Vonósok előadásában Haydn kamarazenéi szólalnak meg.

19:00 – Bősze Ádám előadása

20:00 – Koncert
Előadók: A Győri Ütőegyüttes és a Budapesti Vonósok
Helyszín: Eszterházy-kastély udvara – Pápa
Műsor:

  • Csajkovszkij: Firenzei emlék
  • Bizet-Scsedrin: Carmen-szvit
  1. július 14. vasárnap – 3. nap

13:00, 14:00, 15:00 – Zenés kastélytúrák
Interaktív, zenés tárlatvezetések a helyi szervezőkkel közösen, ahol a látogatók megismerhetik az épület gyönyörűen berendezett termeinek történetét, az Esterházyak életének érdekes legendáit, valamint a kastély mindennapjait, miközben a Budapesti Vonósok előadásában Haydn kamarazenéi szólalnak meg.

18:00 – Zárókoncert
Előadók: Csáki András gitárművész és a Budapesti Vonósok
Helyszín: Eszterházy-kastély udvara – Pápa
Műsor:

  • M. Haydn: C-dúr quintetto concertante MH 187
  • M. Giuliani: A-dúr gitárverseny Op. 30
  • J. Turina: Torreádor imája Op. 34
  • Isaac Albeniz: Spanyol szvit – részletek

Drift Fesztivál július 11-13. A Trackwood neve egyet jelent Európa egyik legkiemelkedőbb drift versenyével, ahol a feszültség tapintható, a küzdelem pedig izzó hangulatot teremt. Ez az esemény elbűvöli a nézőket és versenyzőket egyaránt, számtalan magyar és külföldi pilótával, látványos csatákkal, és felejthetetlen élményekkel. A Trackwood élményét nehéz pontosan leírni; egy olyan verseny, ami biztosan emlékezetes marad: közel 100 pilóta és izgalmakban gazdag események minden évben, kiegészítve a városi felvonulással és egy felejthetetlen tuning partyval. (Fotó:trackwood.com)

Program

CSÜTÖRTÖK

  • 17:00 Kapunyitás
  • 18:00 Versenyzői regisztráció
  • 20:00 Regisztráció vége

PÉNTEK

  • 07:00 Kapunyitás versenyzőknek
  • 08:00 Kapunyitás nézőknek
  • 08:00 Versenyzői regisztráció
  • 08:30 Versenyzői eligazítás PRO2
  • 09:00 Versenyzői eligazítás PRO
  • 09:30 PRO2 Drift edzés
  • 11:00 PRO Drift edzés
  • 12:30 PRO2 Drift edzés
  • 14:00 PRO Drift edzés
  • 15:00 Felkészülés a fotózásra
  • 15:30 Minden drift autó a pályán
  • 16:00 Fotó készítése
  • 16:30 Drift kvalifikáció
  • 19:30 Pálya zárása

SZOMBAT

  • 07:00 Kapunyitás versenyzőknek
  • 08:00 Kapunyitás nézőknek
  • 08:30 Versenyzői eligazítás PRO2
  • 09:00 Versenyzői eligazítás PRO
  • 09:30 PRO2 Drift edzés
  • 10:30 PRO Drift edzés
  • 12:00 PRO2 Drift edzés
  • 13:00 PRO Drift edzés
  • 14:30 PRO2 TOP16
  • 16:00 PRO2 TOP 8
  • 16:30 PRO2 TOP 4 / Döntő
  • 17:00 Versenyzői felvonulás
  • 18:00 PRO TOP32
  • 20:00 PRO TOP16
  • 21:00 PRO TOP 8
  • 21:30 PRO TOP 4 / Döntő
  • 22:00 Díjátadó ceremónia

Klassz a pARTon! 2024. július 12-30. A tizedik Klassz a pARTon! Fesztivál 2024. július 12. és 30. között kerül megrendezésre. 2015 óta minden évben kivisszik a klasszikus zenét a koncerttermek falai közül, hogy a közönség szokatlan helyszíneken – a vízparton, parkokban, ligetekben, a fűbe heveredve vagy akár egy csónakból – élvezhesse a koncerteket. A fesztivál nyáresti koncertjein Érdi Tamás zongoraművész és művészbarátai lépnek fel. A cél olyan új közönséget bevonzani, akik azért nem járnak komolyzenei koncertekre, mert a szó maga is elriasztja őket, vagy mert anyagi és távolsági akadályok miatt nem elérhető számukra ez a műfaj. Az ingyenes programok révén most bárki kötöttségek nélkül élvezheti a klasszikus zene varázsát.