Folly Arborétum és Borászat (x)

Arborétumunk története 110 év. Nemcsak különleges cédrusok és ciprusok gyűjteménye, hanem Isten segítségével négy generáció elkötelezett munkája és kitartása. Hét évvel ezelőtt mi, a negyedik generáció – Folly Réka és Folly Judit – is bekapcsolódtunk a munkálatokba. Üknagyapánk is foglalkozott ezen a birtokon a szőlőtermesztéssel – ebbe a hagyományba igyekszünk mi friss lendületet vinni, így az arborétum mellett a borászat is egyre nagyobb ismeretségre és elismerésre tesz szert. Sofőröknek, gyerekeknek nagy örömére különböző gyógynövényekből – fenyőrügy, menta, citromfű, gyömbér, levendula – szörpöket készítünk, ezek mind kóstolhatók, kaphatók a kávézónkban.

A Folly Arborétum „olyan, mint egy ékszerdoboz, kicsi, de minden darabja kincset ér” – mondta látogatását követően a dendrológia elismert szakembere, Johann Gerd Krüssmann (1910–1980). Az egész évben nyitva tartó, megújult kertben a látogatók gondosan kijelölt kis ösvények mentén ismerhetik meg az öt világtáj fenyőit. A kert legmagasabb pontján helyezkedik el egy fenyőtobozok tengelyét és pikkelyei csavarvonalas felépítését jelképező, lombozat fölé emelkedő kilátó, ahonnan fenséges panoráma tárul fel a sziget- vagy „tanúhegyekre”, illetve a Balatonra.

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak nyáron várjuk színes programokkal az érdeklődőket, hanem az évszakoknak megfelelően folyamatosan változó kert mellett az események miatt is érdemes legyen ellátogatni hozzánk a hűvösebb hónapokban is. Idén már második alkalommal szervezzük meg adventi vásárunkat, ahol különleges hangulattal, forralt borral és fenyőfavásárral készülünk kedves vendégeinknek. Ezt megelőzően még az ősszel elindítjuk Hello Ősz programunkat. Az október 20-ai hosszú hétvégén élő zenével, tobozdoboz-készítő workshoppal és tobozszüreteléssel készülünk, ahol a látogatók megismerhetik, hogyan gyűjtjük be magjainkat a faiskolánkba, és hogyan fűrészeljük le a Pinus Coulteri (Óriástobozú fenyő) tobozait.

Elérhetőségeink:

8257, Badacsonyörs, Kápolnavölgyi út 25.

+36-70-333-2569 (8–17 között)

info@follyarboretum.hu