A tervek szerint így az első 7 sorban csak 12 évnél idősebb utasok foglalhatnak helyet, mindezt pedig jövő év februárjától kívánják bevezetni. Az ebben a zónában foglalt ülések természetesen felárral fognak járni.
„Tudjuk, hogy néha nem kell más ahhoz, hogy még kellemesebben teljen az utazás, csak egy kis csend és nyugalom” – mondta el a légitársaság szóvívője.
Nem ez az első eset egyébként, hogy a légitársaságok tesznek valamit az utasokat gyakran zavaró gyereksírás miatt: a Malaysia Airlines tavaly júniusban kitiltotta a gyermekeket az első osztályról az A380-as Airbusairól, azzal indokolva döntését, hogy számos panasz érkezett a hangos gyermekekre a prémium utasok felől.
forrás: TravelMole
Legyél az első hozzászóló "Gyermekmentes üléssorokat alakít ki repülőgépein az AirAsia X" című cikkhez