Gyöngyöstől a Kékesig: a Mátrába bármikor érdemes útra kelni!

A Mátra libegője Gyöngyössolymos közelében MTI/Komka Péter

A Mátra messze több mint a csend és a jó levegő! Olyan hely, ahol az év minden szakában érdekes és izgalmas attrakciók várják a vendégeket, legyen szó extrém sportokról, természetjárásról vagy kulturális kalandozásról, netán jó borokról és gasztronómiai barangolásról.

Miközben a Mátrába tartva a legtöbben csak átutaznak Gyöngyösön, nem is tudják, hogy nagyon is lenne miért megállni, hiszen olyan különleges és történelmi látnivalókat hagynak maguk mögött, amelyeket kár kihagyni. A Fő téren, a Szent Korona Házban található a Szent Bertalan-templom kincstára, Magyarország egyik legjelentősebb egyházi gyűjteménye. Jelentőségét az is mutatja, hogy a barokk épületben három alkalommal őrizték a Szent Koronát.

Az impozáns Szent Bertalan-templom déli tornyában a mai idők igényeire reagálva látványlift és kilátó is épült, ahonnan nemcsak a torony belseje tárul elénk, hanem Gyöngyös és a Mátra látképében is gyönyörködhetünk. Innen pár perc sétára található a városi könyvtár Hermann Lipót-kiállítása, ahol a kiváló festőművész gazdag hagyatéka látható, és a Huszár Lajos Éremtár, amely Európa ezeréves pénzverési történetéből nyújt ízelítőt.

Fotó: gyongyos.hu

Fotó: gyongyos.hu

A hangulatos belvárosban több vonzó étterem, kávézó, cukrászda várja azokat, akik a séta után gasztronómiai élményekre vágynak, miközben a megújult borok házában a heti rendszerességgel tartott borkóstolók, a borsuli és más izgalmas gasztronómiai rendezvények jelzik, hogy Gyöngyös a természeti és építészeti értékei mellett is tartogat meglepetéseket. Amelyek részeként a Fő tér több, országosan is ismert fesztivál és tematikus rendezvény otthonául szolgál.

Sétánkat folytatva a Barátok terére jutunk, ahol a ferences plébániatemplom és kolostor impozáns épületegyüttese vonzza a tekintetet. Itt található a Magyar Ferencesek Gyöngyösi Műemlékkönyvtára, az ország legrégebbi ferences kolostori könyvtára is. A klasszicista stílusban épült Orczy-kastély kőoroszlánjai már a 19. századtól őrzik a parkba vezető utat. Az utcai vaskerítést a napóleoni háborúkban zsákmányolt puskacsövekből rakták össze. Az épület 1957 óta a Mátra Múzeumnak ad otthont, ami Magyarország egyik legnagyobb természettudományi gyűjteményével rendelkezik. A Természettudományi Pavilont Európa Nostra-díjjal jutalmazták. A múzeumban látható az ország egyetlen megmaradt mamutcsontváza.

Fotó: gyongyos.hu

Gyerekeknek kihagyhatatlan program a város határában lévő kisállatkert, valamint az Orczy-kastély mellől induló kisvasút, amellyel Mátrafüredre érve meglátogathatjuk a Palóc Néprajzi Magángyűjteményt is. Érdekességekben akkor sem lesz hiány, ha a másik szárnyon, a Szalajka-ház felé indulunk el, ahonnan kedvünkre túrázhatunk a Mátra romantikus erdeiben.

Ha Gyöngyöst hátrahagyva a Mátra felé vesszük az irányt, érdemes még Mátrafüred előtt letérnünk a farkasmályi pincékhez, ahol remek mátrai borok és vendégszerető borosgazdák várják a minőségi italok barátait. Az elsősorban fehérboros terület friss, illatos, gyümölcsös borairól híres, ahol már a kékszőlőfajták – kékfrankos, cabernet sauvignon, zweigelt és cabernet franc – is egyre dominánsabban megjelennek. Mivel a borvidékhez tartozó települések nem csak a szüreti napok alkalmával nyújtanak turisztikai, idegenforgalmi látványosságot, az év minden napján van miért ellátogatni a környékre.

Persze ha Mátra, akkor a nagy múltra visszatekintő természetjárás is kihagyhatatlan program annak, aki szereti a mozgást és a természetet: ma már több mint 600 kilométernyi turistaút-hálózat vezeti a kirándulókat. Az utak, jelzések és erdei létesítmények karbantartása folyamatos, sőt a modern kori igényekhez igazodva már működik egy – a www.gyongyos-matra.hu oldalról elérhető – online túrakereső is, amelynek segítségével mindenki megtalálhatja a számára tökéletes utat. Különösen a nyári forróságban igazi felüdülés egy kiadós kirándulás az árnyat adó erdőben. Túránk kiváló kiindulópontja lehet a mátrafüredi High-Tech Sportok Bázisa, ahol többek közt vezetett segway-, mountaincart- vagy épp monsterroller-túrákra is lehet jelentkezni. Az itt kínált több mint 300 program remekül ötvözi a high-tech extrém, ugyanakkor környezettudatos sportolási lehetőségeket, így kínálva tartalmas szórakozást az év minden napján a Mátrában.

Mátrafüredről könnyű séta nyomán érhetünk el a megszépült Sástóra, ahol csónakázással, a tanösvényen tett kirándulással és a kilátóból elénk táruló mátrai panorámával tehetjük színesebbé napunkat. Sástóról a Mátra legújabb attrakciójával, a közel 500 m hosszú libegővel 7 perc alatt tehetünk egy lélegzetelállító „repülést” az Oxygen Adrenalin Parkban, ahol nyári bobpályán, függőhídon, kalandparkban tesztelhetik bátorságukat a kirándulók.

Fotó: gyongyos.hu

A 24-es úton továbbhaladva a Mátra parádi oldalára szintén sok látnivaló hívogatja a kirándulni vágyókat. A parádsasvári Kristálymúzeum az egykori üveggyár emlékeit mutatja be, de az üvegmanufaktúrában magunk is kipróbálhatjuk az üvegfúvást. Parádon a Cifra Istállóban a gyönyörű lovak mellett a kocsimúzeum és a lovaskocsi-gyártás történetét bemutató kiállítás kínál olyan programot, amit kár lenne kihagyni. Parádfürdőn pedig az Ilona-völgyi tanösvény nyújt olyan élményteli kirándulást, amely során a gyógyhatású vizéről ismert Csevice-források egyikének vizét is megkóstolhatjuk.

A Mátrában tett kirándulás nem lehetne teljes a helyi várak valamelyikének felkeresésével. Ezek egyike Sirok büszke vára, amely hazánk egyetlen barlangvára, ahonnan páratlan panoráma tárul az utazó szeme elé. Kisnánán a nemrégiben megújult lovagvár kínál különleges élményt azzal, hogy 3D-s vártörténeti film eleveníti meg a történelmet. A vár bejáratánál a kisnánai tájház várja a múlt iránt érdeklődőket.

Egészen más élményben lehet részünk, ha Pásztó felől érkezünk a Mátrába, ahol a Tar falu közelében lévő emlékparkban a buddhista szellemiség nyugalmából kaphatunk ízelítőt. A parkban a magyarok őshazáját kutató Kőrösi Csoma Sándor emlékére emelt kegyeleti emlékmű és múzeum található, amelyet a dalai láma szentelt fel.

Mátraszentimre és környéke, a Felső-Mátra a csodálatos táj mellett a szlovák gasztronómia hagyományaival teszi izgalmasabbá a kirándulást, hiszen az itt élő szlovák nemzetiség ételei a magyar konyhát is gazdagítják. Közülük a legismertebbnek számító sztrapacskáról azt tartották, hogy reggelire remek, ebédre kitűnő, vacsorára csodálatos. Megmelegítve, ropogósra sütve még a frissen készültnél is jobb.

Miközben tovább haladva a galyatetői Péter-hegyese kilátóból pazar mátrai kilátás tárul elénk, mátrai körutunk csúcspontja mi más lehet, mint a hegység és egyben hazánk legmagasabb pontja, Kékestető, ahol a friss levegő és a páratlan kilátás minden fáradtságért kárpótolja az utazót, akinek mindenképpen érdemes felmenni a tévétoronyba, ahol a zárt körpresszó fölött a nyitott kilátó garantálja a szemkápráztató kilátást.

Az évszaktól és az időjárástól függően több más program közül is választhatunk, hiszen itt fut az ország leghosszabb sípályája, miközben számos túraútvonal és kerékpártúrákhoz kialakított ösvény is található. A Kékes egyik nevezetessége az a 8000 darabos minipalack-gyűjtemény, amely a világ legkülönbözőbb tájainak hangulatát hozza testközelbe.

Miközben a csúcsról már csak lefelé vezet az út, az élmények tekintetében azért még van miért megállni, hiszen a Jessze-oltárról híres Gyöngyöspatán kihagyhatatlan élmény a Jézus családfáját ábrázoló barokk főoltár. A gyöngyösoroszi Ásványok Házában pedig a Mátra legszebb ásványait csodálhatjuk meg, miközben magunk is igazi felfedezők lehetünk a népszerű ásványgyűjtő túrákon.

Miközben a Gyöngyösön és környékén tett túra során a hangulatos éttermekben sincs hiány, az elvárásainknak megfelelő szállást is könnyen megtaláljuk a hangulatos magánszállástól a négycsillagos szállodáig terjedő kínálatból.

Nem véletlen tehát a mondás, hogy a Mátrába bármikor érdemes útra kelni, hiszen minden évszakban csodás élmények várnak az utazóra. További programok, információk találhatók a térségről a www.gyongyos-matra.hu honlapon. Ugyanitt szálláshelyekről, éttermekről is tájékozódhatnak az érdeklődők.