Győri elektromos hajtásokkal mutatkozott be az új Audi Q8 e-tron

A prémiumgyártó 2018-ban az Audi e-tron-nal megkezdte az utat az e-mobilitás, egyben a négykarikás márka elektromos jövője felé. A modell azóta több tekintetben meghatározó szerepet tölt be az elektromos luxus SUV-k szegmensében.

Az új Audi Q8 e-tron tovább írja az első elektromos modell sikertörténetét. Az elektromos SUV és crossover kínálat csúcsmodelljeként optimalizált hajtási koncepciót, jobb aerodinamikát, nagyobb töltési teljesítményt és akkumulátorkapacitást, valamint ennek köszönhetően lenyűgöző, SUV változatban (WLTP szerinti számítással) akár 582 kilométeres, Sportback változatban pedig akár 600 kilométeres hatótávot kínál. Az SUV-k új zászlóshajójának megújításának jegyében főként a jármű elején történtek nagyobb változtatások. Az optimalizált hajtási koncepció alapján készülő elektromos hajtásokat az Audi Hungaria gyártja az Audi Q8 e-tron számára.

– Az Audi közel négy éve, vagyis az Audi e-tron bevezetése óta következetesen halad az elektromobilitás útján. A jelenlegi nyolc modellből álló elektromos portfóliót 2026-ra 20-nál is több modellre bővítjük – mondta Markus Duesmann, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke.

„Az Audi Hungaria nagy mértékben hozzájárul az Audi elektromos stratégiájához. 2018 óta gyártjuk elektromos hajtásainkat, amelyekből ez idáig már több mint 300 000 darabot készítettünk. Győr és Brüsszel, az AUDI AG két CO2-semleges gyártótelephelye között. Az új e-motorprojekteknek köszönhetően biztosítjuk motorgyártásunk hosszútávú jövőképességét“, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.