H2O minden szinten

Bár a távolság sem elhanyagolható, a fő szempont természetesen a mi családunknál is a fürdés lehetősége volt a pár napos kirándulás megtervezésénél. A zavarba ejtő kínálatnál már csak az a kérdés merült fel, hogy melyik szállodát válasszuk magunknak a minőség és az ár tekintetében. Végül az ausztriai Steier régióban újonnan megépült H2O Termál Hotelre esett a választásunk, melynek szolgáltatásai biztosították mindazt a gondtalan szórakozást, ami nekünk, szülőknek testi-lelki felüdülést, a gyermekeinknek pedig felhőtlen, vidám napokat hoztak. Bad Waltersdorf pedig Budapesttől mindössze 400 km-re fekszik, így autópályán négyórás autóúttal elérhető.

A turizmus lehetőségeiben az a rendkívüli, hogy egy-egy különleges adottság és annak színvonalas kiaknázása igen rövid idő alatt megváltoztatja az érintett település arculatát. A stájerországi régióban a gyógyvizekre alapozva wellness- és gyógyszállókat hoztak létre, amelyek már messze földről vonzzák a felüdülni vágyó turistákat. A fürdőzés mellett széles programkínálattal várják vendégeiket, így mindenki megtalálhatja a kedvére való elfoglaltságot.

A vízi paradicsom

Topmodern szabadidős hotel fogadott bennünket, ahol a hallban játszadozó gyerekhad látványa megnyugtatóan sugallta döntésünk helyességét. Bár későn érkeztünk, az üvegfalakon túl kirajzolódó csodálatos vízivilág esti fürdőzésre csábított mindnyájunkat. Azon nyomban ki is próbáltunk minden medencét: lubickoltunk az Acapulco Beach hullámfürdőjében, a Colorado River vadvízi élményfürdőjében, a jacuzziban pezsgő termálvízben pedig kilazítottuk izmainkat. Amíg a felsőbb szinten lévő csillagmedencében álmodoztunk, addig a gyermekeink felfedezték a számukra legnagyobb értéket: az óriáscsúszdákat. Innentől kezdve zárásig vadul száguldoztak a két csúszdán, csak a döntés esett nehezükre, hogy melyiket válasszák. Az egyik lehetőség egy fedett és óriási csúszda volt, míg a másikat úgy tervezték, hogy csúszógumival egyedül vagy akár ketten is le lehessen csúszni.

Felfrissülés testileg és lelkileg

Másnap egész napos fürdőzésünket egy-két biliárdmeccs erejéig szakítottuk meg. A Forma–1-es rajtot vízbe süllyesztett bárszéken üldögélve, koktélt szürcsölve figyeltük egy kivetítőn. Nem csoda, ha itt a nők ugyanannyira élvezik az autóversenyek nézését, mint a férfiak!

A festői környezetben, hegyekkel körülvett parkban lévő 25 méteres medencében a sportolás kedvelői rótták hosszaikat. A legkisebbekre is gondoltak, őket a Baby Jumbo Pool és a Kacsamedence várta vízi játékokkal.

Aki már nem bírta a benti párás meleget, annak ki sem kellett szállnia a vízből, hanem egyszerűen csak kiúszott egy műanyag függönyön keresztül a medence kinti folytatásába. A szabadtéri rész igazából este lenyűgöző, amikor csak a lámpák és a csillagok fénye tükröződik a feszített víztükörben.
Ha emellett marad időnk, a hotel szaunarészlegében többfajta szaunával és aroma-gőzfürdővel, emellett szoláriummal, testszépítő szolgáltatásokkal és masszázzsal is kényeztethetjük magunkat, a fáradhatatlanok örömére pedig a fitneszrészlegben néhány erőgép is megtalálható.

A termálétterem regionális specialitásokkal, svédasztalos jellegben kínálja ételeit, a reggeli büfé minden korosztály számára tartogat finomságokat, szezonális gyümölcsöket az egészséges nap kezdéséhez. Az étterem egyik sarkában a kicsiknek egy játszóházat rendeztek be, ahol kedvükre rajzolhatnak, játszhatnak gondosan kiválogatott, balesetmentes játékokkal.

A hotel környékén rengeteg lehetőség nyílik kirándulásra, akár biciklire pattanva is, ami a szállodában bérelhető. A táj szépsége mindenkit arra csábít, hogy még néhány nappal meghosszabbítsa az ittlétét. Bár nekünk erre sajnos nem volt alkalmunk, 3 nap távlatában mégis megállapítottuk, hogy jól döntöttünk, igazi kikapcsolódásban volt részünk. Gyermekeinktől pedig nem csak egy ölelést és néhány mosolyt kaptunk cserébe!

H2O Hoteltherme GmbH
Sebersdorf 300
A-8271 Bad Waltersdorf
Tel.: +43 3333 221440
www.h2otherme.at

Legyél az első hozzászóló "H2O minden szinten" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*