December 16-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben adott koncertet a Cambridge-i St John’s College világhírű kórusa, amely karácsonyi műsorával az évek során már több alkalommal elkápráztatta a magyar közönséget. A koncert a brit kórusmuzsika gazdag hagyományát és sokszínűségét tárta elénk a karácsonyi művek varázslatos hangulatán keresztül.
A Christopher Gray által vezényelt St John’s College Kórusának repertoárja ötszáz év zenei történelmét felölelve a középkortól egészen a kortárs zenéig terjed, így nem is csoda, hogy az est programjában Sally Beamish In the stillness című darabja épp úgy helyet kapott, mint a barokk nagymester, Johann Sebastian Bach művei. A műsort olyan hagyományos karácsonyi énekek gazdagították, mint a Stille Nacht, tehát a Csendes éj eredeti, német nyelvű változata, Sussex Carol és az O come, all ye faithful, de hallhattunk spanyol villancicót és angol reneszánsz kórusműveket is. A koncertet Alex Robson kísérte orgonán, aki virtuóz orgonajátékával emelte tovább az est fényét, amely a Bartók Hangversenyterem akusztikájával párosulva felejthetetlen élményt nyújtott.
A Cambridge-i St John’s College Kórusa 1670-es alapítása óta a brit kórusművészet egyik legkiemelkedőbb képviselője. A kórus híre gazdag hangzása mellett stiláris sokoldalúságának is köszönhető. A St John’s College kórusa nemcsak az iskola kápolnájának istentiszteletein lép fel, hanem világszerte turnézik, zenéjével és hagyományaival hidat képezve a múlt és a jelen között.
A koncert meghitt hangulata elhozta az igazi brit karácsony varázsát Budapestre. A kórustagok fekete talárjaikban mintha csak Harry Potter világából léptek volna elő – és valóban, iskolájuk, a Cambridge-i St John’s College megszólalásig hasonlít a Roxfortra. A koncert zárásaként egy ráadással is készültek, a mindenki által ismert Jingle Bellst adták elő, amit hatalmas ováció fogadott.
Ez a varázslatos este valóban felejthetetlen volt mindazok számára, akik egy lélekmelengető zenei élményre vágytak és szeretik a brit kórusművészetet. Reméljük, hogy a jövőben ismét találkozhatunk a kórussal Budapesten!
Meichl Frida