Harmadik alkalommal lett Európa legjobb reptéri várója a Lexus által jegyzett brüsszeli ’THE LOFT’

A brüsszeli repülőtéren található THE LOFT összeállítás 2021-ben már a harmadik egymást követő évben nyerte meg az Európa Legjobb Repülőtéri Várója címet, amelyet a neves World Travel Awards oszt ki minden évben. A Brussels Airlines és a Lexus közös alkotását a felhasználók, valamint a turizmus szakértői értékelték nagyra ezúttal is.

Az egyedi repülőtéri váró koncepciójának középpontjában a vendégek kényelme, a technológia és a formatervezés összhangja áll, amely a belga és a japán vendégszeretetet egyesíti – a THE LOFT ezekkel a tulajdonságokkal felvértezve 2018-as megnyitása óta minden évben begyűjti a neves elismerést. A váró a pandémiás időszakot követően idén júniusban nyolc hónapnyi bezárást követően nyitotta meg újra a kapuit. A vendégeket az egység a lehető legszigorúbb egészségügyi előírások betartása mellett várja, személyre szabott üdvözlési és ültetési folyamattal, hagyományos japán ’Oshibori’ forró törölközővel és digitális magazinokkal. Az étkezés koncepciója is módosult a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében és a Neuhaus csokoládé továbbra is elérhető a vendégek számára.

A brüsszeli repülőtér THE LOFT várója a Tokióban, Dubajban és New York-ban található, díjnyertes INTERSECT BY LEXUS terekből merít inspirációt. Az új repülőtéri váró koncepcióját a Lexus formatervezés, luxus és a hagyományos japán omotenashi vendégszeretet iránti elkötelezettsége határozza meg. A Lexus ezzel is túlmutat az autóipar keretein, megerősítve jelenlétét globális életstílus márkaként.

A több mint 2000 négyzetméteren húzódó THE LOFT akár 500 vendég fogadására is alkalmas. A váró több részre oszlik különböző hangulatok és szolgáltatások mentén: a központi bár mellett különböző ülő- és pihenőhelyek találhatók, amelyek azok számára is ideálisak, akik utazás közben dolgoznak. A márka ’Élj át többet’ filozófiájával összhangban a váró vendégeit számos szolgálatás segíti a pihentető és élvezetes időtöltésben, emellett több lehetőség is adott, hogy alámerüljenek a Lexus világában. A luxus ölelését átélhetik a Neuhaus maître chocolatier által vezetett tanfolyamon, a SPA Grohe zuhanyzókban, a csillagos eget idéző pihenőszobákban és az LS Shiatsu-hatású masszázsüléseiben. Az inspirációt a Lexus díjnyertes művészi alkotásai és különleges formatervezési megoldásai szolgáltatják, beleértve a Mark Levinson audiorendszerrel ellátott tárgyalót. A szórakoztatásról pedig rendszeresen különböző események, például borkóstolás és zenei estek gondoskodnak. A THE LOFT ismét korlátozások nélkül elérhető; a márka alkalmazottjai az omotenashi vendégszeretet jegyében várják az utazókat minden nap reggel 5 és este 9 óra között.