Október 1-jétől megkezdődik a Gellért fürdő nagyszabású rekonstrukciója, melyre a fürdőt üzemeltető a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. már évek óta készül.
A főváros világszerte ismert fürdőinek és ezek építészeti értékeinek megőrzése érdekében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH Zrt.) több évre szóló fürdőfejlesztési programot dolgozott ki. A komplex felújítási program legmarkánsabb eleme az 1918-ban megnyitott Gellért fürdő. A rekonstrukció a fürdő teljes bezárásával jár, így a Gellért már csak 2025. szeptember 30-ig fogad vendégeket, majd október 1-jétől ideiglenesen bezárja kapuit.
A több mint százéves fürdő legutóbb a hetvenes években esett át teljes felújításon. Az eltelt ötven év után a leromlott alapinfrastruktúra és a felmerült statikai problémák miatt már elkerülhetetlen az átfogó megújulás, az építészeti, gépészeti és technológiai korszerűsítés.
A Gellért a társaság második legjelentősebb fürdője, így érthető, hogy értékét és jelentőségét tekintve is kiemelkedő a 20 milliárd forintos tervezett beruházási összeg. Ez országos szinten nézve is az egyik legnagyobb fürdőfejlesztésnek számít.
A Gellért szerelmesei számára csak az a kérdés, mennyi idő múlva kaphatják vissza kedvenc fürdőjüket. Várhatóan 2028-ban vehetik újra birtokba a vendégek a megszépült fürdőt.
