Hízik a magyar a wellness-szállodákban is

A Szállás.hu érdekes felmérése szerint bár a wellness-szolgáltatást nyújtó szálláshelyek több mint harmadánál van kifejezetten fogyni vágyóknak összeállított program, a vendégek körében sokkal inkább a passzív pihenés és kikapcsolódás a népszerű. Tíz vendégből kilenc a fürdőzést, szaunázást választja, a sportolási lehetőségeket ehhez képest elenyészően kevés, átlagosan egyetlen vendég veszi igénybe.

A kutatásból az is kiderül, hogy a wellness-szállodákban a legtöbben félpanziós ellátást igényelnek, amit a teljes ellátás követ. A felmérés résztvevői jellemzően egy-két kilogrammnyi pluszsúlyt szednek fel, amitől a legtöbben egy héten belül igyekeznek megszabadulni. Ugyanakkor nem csak az evést, de az alkoholfogyasztást illetően is kevésbé mértéktartóak a vendégek, körülbelül a felük szívesen fogyaszt alkoholos italokat ilyenkor.

Egy wellness-hétvégén a megkérdezettek 45 százaléka 60 ezer forint alatti költséggel számol, 45 százalék 60–80 ezer forint közötti összeggel, a maradék 10 százalék pedig 80 ezer forint felettivel.

A felmérést a Szallas.hu portál 2014. április végén 162 wellness szállás és 922, az elmúlt egy évben legalább egyszer wellness szállodában megszálló vendég online megkérdezésével végezte a wellness-szolgáltatásokat keresők étel- és italfogyasztási szokásairól.

Legyél az első hozzászóló "Hízik a magyar a wellness-szállodákban is" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*