Az idén is négynapos hosszú hétvége lesz a húsvét, az ünnep nagypénteken kezdődik és húsvéthétfőn zárul. Az április 10–13. közötti ünnepnapokat Európa-szerte áthatják a húsvéthoz kapcsolódó vallási rituálék és néphagyományok, amelyek egymást kiegészítve nálunk különösen felemelő és ugyanakkor vidám, gazdag és színes tavaszünnepet jelentenek.
Akár otthon, akár házon kívül töltjük a négynapos ünnepet, a húsvéti szokások, szimbólumok megjelennek az életünkben, a környezetünkben. Szeretjük, amikor virágzó barka és aranyvessző díszíti az asztalt, élvezzük a gyerekekkel a tojásfestést, alig várjuk, hogy megkóstoljuk a húsvéti sonkát és kalácsot. Húsvéthétfőn pedig a hölgyek elvárják, hogy a család férfi tagjai – apraja és nagyja – megilletődve elmondja az egyszerű locsolóversikét: „Zöld erdőben jártam / Kék ibolyát láttam / El akart hervadni / szabad-e locsolni?”
Megváltás és megújulás
Kevés olyan ünnepünk van, amelyek történetének, kialakulásának annyi összetevője és szimbóluma lenne, mint a húsvétnak. Ez nem véletlen, hiszen húsvétkor emlékezik a keresztény világ Jézus kereszthalálára és csodálatos feltámadására, aki a hit szerint megváltotta az emberiség bűneit, és egy új, örök élet reményét adta. Ugyanakkor a tavaszi nap-éj egyelőség is erre az időszakra esik: március 21. a csillagászati tavasz beköszönte, amikor az éjjelek rövidebbé válnak a nappaloknál, és a telet felváltja a tavasz – vagyis feltámad a természet is. A természeti népek ezt már a kereszténység előtt is fergeteges pogány termékenységi ünnepekkel köszöntöttek A tavasz érkezése szintén a feltámadás, az újjászületés szimbolikus eleme, a természet megújulása pedig reménnyel töltötte el az embereket.
A tavaszi nap-éj egyenlőség örömünnepe és a húsvét ideje eredetileg egybeesett, ezért 325-ben az első niceai zsinat a keresztény húsvétot a március 21-ét követő első holdtölte utáni vasárnapra tette. Mivel ez az időpont évről évre változó, a húsvét úgynevezett mozgó ünnep lett: az idén április 10-től 13-ig tart.
A zsidó vallásban a húsvétnak megfelelő pészah időben korábban kialakult zsidó vallási ünnep, amellyel a nép egyiptomi fogságból való szabadulására emlékeznek. A keresztény húsvét ideje a zsidó pészahhal ritkán esik egybe, bár néha ez is előfordul.
Miért a nyuszi tojja?
Hívők és nem hívők szívesen követjük a húsvéti hagyományokat, és élünk a szimbólumokkal. Ezek közül is a legjelentősebb a piros tojás, a családok többségében ma sincs igazán húsvét nélküle. Azt viszont nem tudjuk pontosan, hogy a tojás hogy kerül a nyuszi alá?
Az egyik érdekes történeti magyarázat szerint valószínűleg a germán tavaszistennő, Ostra a kulcsfigura, akinek volt egy különleges, színes tojásokat tojó madara. Az újjászületés és a termékenység istennője a gyerekek szórakoztatására a madarat nyúllá változtatta, és azóta tényleg tudnak „tojni” a húsvéti nyulak. Az viszont majdnem biztos, hogy a húsvét angol Easter, illetve a német Oster elnevezése az ő nevéből ered. Egy másik, ugyancsak német területeken ismert legenda szerint egészen máshogy történt: húsvétkor az emberek gyöngytyúkot ajándékoztak egymásnak a tojásaival együtt, a gyöngytyúk neve Hasel, ami rendkívül hasonlít a Hase, azaz a nyúl szóra. Ebből a félrehallásból is kialakulhatott a húsvéti nyúl kivételes szerepköre, amit egyebek közt Magyarországon is átvettünk.
A nyuszi – akárcsak a tojás – a mitológia szerint a termékenység jelképe. A tojásfestés szokása ugyancsak több évszázada él, a honfoglaló magyarok például a kereszténység felvétele után kezdték el a tojásokat pirosra festeni, ami Jézus vérét szimbolizálta. A szokás ma is él, ám a tojásokat napjainkban már nagyon sokféle színre festjük. Sőt, a tojásfestés népi iparművészetté nemesedett, a mesterek számos helyen kitűnő húsvéti programként szívesen beavatnak mesterségük titkaikba. A tojásnak, mint fontos ősi jelképnek, egykor misztikus hatást is tulajdonítottak, amit akár ki is próbálhatunk. Ha nagypénteken vízbe csorgatjuk, megmutatja, milyen termés várható, ha a lányok a küszöbükre helyezik, megtudják, ki lesz jövendőbelijük.
Nagyböjttől a bőségtálig
Füstölt, főtt sonka, tojás, kalács és báránysült – a hagyományos húsvéti terített asztal elengedhetetlen kellékei. Ma már sokan nem is tudják, honnét erednek a húsvétnak e szokásos ízei. Mint ahogy azt is csak kevesen, hogy a húsvétot megelőző, virágvasárnappal kezdődő „nagyhét” napjainak böjtre vonatkozó szokásai a Bibliában leírtakat követik. A böjt régen hamvazószerdán kezdődött, amikor egy nap csak egyszer ettek, olajjal vagy vajjal főztek, zsír és hús helyett csak száraz növényi ételek kerültek az asztalra. Ma már nem ilyen szigorúak az egyház böjti előírásai, nem követelik meg a negyvennapos koplalást sem, a tilalom csak az utolsó hétre, a hústilalom pedig főként nagypéntekre vonatkozik.
E nap jellegzetes étele a korpából készült savanyú leves, tojással. Van olyan vidék, ahol e napon kenyeret sütnek, sok helyen elterjedt a forró húsvéti kalács. Nagyszombat este, a böjt lezárásával felvágják a hagyományos sonkát, vasárnap reggel a sonka mellé tojást, tormát, édes kalácsot fogyasztanak. Napjainkban a vallásos családokban újra szokássá vált a húsvéti kosár, a sonka megszentelése. A feltámadás napja húsvétvasárnap, a hagyományos ünnepi étel a bárány, nálunk azonban ez még kevésbé elterjedt fogás. Sok országban e napon ajándékozzák a húsvéti tojást is, nálunk viszont a hétfői locsoláskor szokás adni a lányokat „megöntöző” fiúknak.
Tájak és ízek
A böjti és húsvéti ételek tájegységek szerint különbözőek, az Őrségben például nagypénteken reggel forralt tejet fogyasztottak kenyérrel, ebédre pedig „babgánicát” ettek, főtt aszalt szilvával és almával. Az aszaltszilva-leves, a tejfölös bab, a gánica mákkal és tejjel is elfogadott böjti étek volt. A Tápió mentén nagypéntek délben rántott levest és kifőtt tésztát, vacsorára tejet, aludttejet, túrót ettek, a Rábaközben a tojásos, tejes ételek és a tésztafélék mellett vadsóskát, gombát is gyakran főztek, nagycsütörtökön pedig valamilyen zöldfőzeléket tettek az asztalra, parajt vagy salátát, tojás feltéttel. Kapuváron például nagypénteken lencsét főztek, hogy sok pénzük legyen. Göcsejben a századfordulón a templomi szentelésre sonkát, tojást, kalácsot, tormát vittek. A Szabolcsban élő görögkatolikusoknál a pászka édeskés, kovásszal készülő kalácsot jelent, amelyet a legügyesebb asszonynak kellett sütnie, hogy a formája és mintázata kiadja a krisztusi jelképeket. A templomba szentelésre vitt kosár sonkából, tojásból, sárga túróból, vajból, bárányból, tormából és borból állott.
A moldvai csángók a tojásos túrós lepényt hívják pászkának, mellé kozsonnát, vagyis tejjel, tojással, túróval, mézzel, mazsolával készült húsvéti süteményt, valamint hímes tojást készítettek, és a feltámadási szertartás után fogyasztották el.
Osváth Sarolta
