Húsvét a Városháza parkban is

Folytatja az adventi időszakban megkezdett sikeres együttműködését a fővárosi önkormányzat megbízásából a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. és a FŐKERT Nonprofit Zrt., és egy jótékonysági közösségi akcióval egybekötött tavasz- és húsvétváró családi hétvégére invitálja a budapestieket és az ide látogató vendégeket a húsvétot megelőző hétvégén.

2015. március 28-án és 29-én, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között több ezer árvácskát árusítanak, az ebből befolyt összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat: a Segítség Kárpátaljának elnevezésű segélyakciója számára ajánlják fel a szervezők. A gyerekek környezettudatos kézműves foglalkozás keretében elkészíthetik egyedi virágcserepüket a Kolping Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjainak segítségével, majd a helyszínen beleültethetik az általuk kiválasztott árvácskát, így saját készítésű kompozíciót vihetnek haza.

A téren felállítják a Hello Wood építészekből, designerekből és képzőművészekből álló kreatív csapatának hatalmas, tojást formázó alkotásait. A fából készült látványos installációkat valamint a Városháza park dombjait a Janschik Álmos Művészeti Szakközépiskola és a Jelky András Iparművészeti Szakközépiskola diákjai öltöztetik ünnepi díszbe, környezetkímélő anyagokkal.

A Városháza parkban március 14-e és április 6-a között rendezik meg a hagyományos Húsvéti vásárt is. Különböző magyar tájegységekhez kötődő iparművészek, kézművesek, kézműves élelmiszert készítők és vendéglátók várják zsűrizett portékáikkal a látogatókat.

Bővebben: www.szabadter.hu

Legyél az első hozzászóló "Húsvét a Városháza parkban is" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*