Indul a Balatoni Kurzusok sorozata

2015. április 25-én, Gyenesdiáson lesz az első rendezvény, egy borkurzus, melyet Kovács Antal háromszoros, örökös magyar bajnok sommelier vezet. Erre április 22-ig várják az érdeklődők jelentkezését.

A Balatoni kurzusok célja, hogy a vidéken élőknek is lehetősége legyen olyan érdekes, sikeres és híres emberekkel találkozni, tőlük tanulni, akik értékeket teremtenek, saját márkát hoztak létre és kimagasló eredményeket értek el szakmájukban, hivatásukban. A rendezvény ötletgazdája és főszervezője a gyenesdiási gasztroblogger, Somogyi Zoltán Max.

Az első eseményen a borkóstolás technikájáról, az étel és bor harmóniájáról tanulhatnak a résztvevők, akik azt is megismerhetik hogyan és miért törődjünk a borral. A neves sommelier bevezeti őket a szerviz, dekantálás, pezsgőbontás, pohárismeret rejtelmeibe is.

A szervezők szeretnék, ha a programsorozatban azok a rendezvények lennének túlsúlyban, melyeket ingyenesen látogathat a közönség. A találkozók nagy részét Gyenesdiáson szervezik meg és természetesen már a folytatásra is vannak tervek.

Somogyi Zoltán Max már a következő rendezvényről is beszámol:
– Következő kurzusunk május elején lesz, meghívott vendégünk: Kocsis Bálint séf, a Csíkos lekvárok atyja, a balatonfői konyha séfje, dupla balatoni túlélő. Vele egy pikniket tervezünk, ahol kicsit kötetlenebb lesz a beszélgetés, találkozás. Arra kérdésre is keressük majd a választ, hogy „hogyan éld túl a balatoni telet?” – mely a vendéglátós szakemberek számára is érdekes lehet. Terveink szerint erről Kistücsök étterem tulajdonosával Csapody Balázzsal és a Kredenc bisztró vezetőjével, Dobai Andrással beszélgetünk. Segal Viktor sztárséf, a híres gasztroblogger, Mautner Zsófia, a csokoládékészítő Harrer-Abosy Beatrix, és a Miciségek kézműves bábok készítője Szarvas Mici is előadónk lesz. Programjainkat kötetlenebb formában tartjuk meg, így a résztvevők beszélgethetnek is vendégeinkkel.

A következő találkozók tervezésekor az résztvevők igényeit, kéréseit, ötleteit is figyelembe veszik.

Legyél az első hozzászóló "Indul a Balatoni Kurzusok sorozata" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*