Indul a Mikulás-vonat, advent az állatparkban, csepeli jégvarázs – hétvégi programajánló

A Csepeli Jégpark az ünnepélyes megnyitó napján, MTI/Lakatos Péter

Különleges adventi túra a Körösvölgyi Állatparkban, csúszkálás a csepeli jégfolyosóban és megannyi Mikulás-program a Vasúttörténeti Parkban.

Mikulás-programokkal várják vasárnap a családokat a Vasúttörténeti Parkban

Idén is megrendezik a hagyományos Mikulás-ünnepséget vasárnap a Vasúttörténeti Parkban, amely a szezon utolsó eseményét követően bezár, és csak 2023 tavaszán lesz ismét látogatható. A szervezők közleménye szerint a szezonzáró Mikulás-ünnepségre több szórakoztató programmal készülnek. A Mikulással és manóival délelőtt és délután is találkozhatna-k a látogatók: a családok körében népszerű Mikulás-szobában várják majd a gyerekeket.

Lesz arcfestés és számos kézműves program, lehet mézeskalácsot díszíteni vagy karácsonyfadíszeket is készíteni. Délelőtt és délután az Apacuka zenekar ad koncertet, majd Kőhalmi Ferenc interaktív bűvész-showműsora lesz látható. “A karácsonyi hangulatot megteremteni a Vasúttörténeti Parkban minden évben az egyik legkedvesebb feladatunk, idén sincs ez másként. Nagy öröm számunkra, hogy a hozzánk érkező családokat évről évre kellemes karácsonyi élményekkel ajándékozhatjuk meg, Mikulás és manói közreműködésével. Az idei szezont lezáró esemény ezúttal is különleges hangulattal várja majd a látogatókat” – idézi a közlemény Schvéd Norbertet, a Vasúttörténeti Park vezetőjét.

A délelőtti előadássorozat 10-től 13 óráig, a délutáni pedig 14-től 17 óráig tart majd. Bővebb információk a programról a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon találhatók – áll az összegzésben.

Megnyílt a Csepeli Jégpark

Ismét megnyílt a Csepeli Jégpark a nagyközönség előtt, ahol a látogatókat több mint 2000 négyzetméteren három jégpálya, egy exkluzív jégfolyosó, valamint különleges gasztronómiai élmények várják péntektől több mint két hónapon át, várhatóan 2023. január 31-ig.  Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere elmondta, a csepeli iskolások számára továbbra is minden hétköznap 8 és 14 óra között ingyenes lesz a korcsolyaoktatás csoportos beosztás szerint. A nagyközönség hétköznap 14 és 21 óra között, hétvégente pedig 8 és 21 óra között veheti igénybe a pályát.

A Csepeli Jégpark MTI/Lakatos Péter

A látogatókat egy 25×30 méteres nagy, egy 10×20 méteres kisebb pálya és a kettőt összekötő 250 méter hosszú, 2,5 méter széles jégfolyosó várja, valamint ezek mellett a legkisebbek számára egy 10×15 méteres tanulópályát is kialakítottak. A jégpálya kivilágított fahídon keresztül is elérhető, illetve átjárható – mondta.

Borbély Lénárd elmondta: a belépődíj a nem csepeli lakosoknak 2000 forint, a csepelieknek pedig 40 százalékos kedvezményt biztosítanak, így nekik 1200 forintba kerül. A korcsolyakölcsönzés egységesen 1000 forint, a korcsolyaélezés 1500 forint. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) csepeli szervezetének tagjai számára a belépő és a korcsolyakölcsönzés egyaránt 600 forintba kerül, a korcsolyaélezésért 700 forintot kell fizetniük.

A főváros XXI. kerületének központjában található helyszínen melegedő, mosdóhasználati lehetőség és büfé is található, erdélyi kürtőskalácsot és más gasztronómiai különlegességeket is lehet vásárolni.

Családi Advent vasárnapok az Állatparkban

„Advent vasárnaponként állatparki túravezetéssel kedveskedünk vendégeinknek. A látogatókat állatparki Betlehem és az állatok karácsonyfája is várja.” – így hív ünnepi programra a Körösvölgyi Állatparkba a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

A most hétvégi tudnivalók:

  • Időpont: december 4. 13-15 óráig
  • Helyszín/találkozó: Körösvölgyi Állatpark, Szarvas, Anna-liget 1.
  • Részvételi díj: Állatparki belépőjegy
  • Információ, jelentkezés: Körömi Krisztina – látogatóközpont-vezetőnél +36 30 475 1783