Ingyenes városnéző séta Debrecenben

Az idegenvezetők világnapja alkalmából március 2-án, szombaton ingyenes városnéző sétára invitálja az érdeklődőket a debreceni Idegenvezetők Klubja.

A nemzetközi idegenvezetők szövetsége 1985. február 21-én ünnepelte először az idegenvezetők világnapját, Magyarország 1991-ben csatlakozott az eseményhez. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet az idegenvezetők szakmai szerepére.

Debrecenben hagyományosan a budapesti programok után egy héttel kerül sor az eseményre, így idén március 2-án, szombaton vehetnek részt az érdeklődők ingyenes városnéző sétán városunkban.

Az idei program a Debreceni Egyetem főépületére és a Klinikák területére fókuszál, így aki ellátogat a szombati sétára, részletesen megismerheti az egyetem történetét és érdekességeit, köztük az aula gyönyörű üvegablakait, az Élettani Intézetet, valamint a Klinika híres professzorait.

A gyülekező 9 óra 45 perckor van az egyetemi református templomnál. A séta 10 órakor indul és érinti az egyetem főépületét, a Hatvani István szobrot, az Élettani Intézetet, valamint a Klinikák területén a neves tudósok szobrait.

A séta várható időtartama 2 óra 30 perc. A részvétel ingyenes.