Ítélet: mégiscsak taxi az Uber!

Ítélet: Mégiscsak taxi az Uber!

Döntött az Európai Bíróság, és a verdikt szerint érvényesíthető az Uber modellre a hagyományos taxicégekre vonatkozó szabályozás. Az ítélet lassíthatja a cég európai terjeszkedését.

Az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető arra a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás – mondta ki ítéletében az Európai Bíróság az MTI tudósítása szerint. A luxembourgi törvényszék megállapította: az Uber nem pusztán közvetítői szolgáltatást nyújt, ez a tevékenység a “szerves része” egy átfogó, közlekedési szolgáltatásnak. A cég tevékenysége tehát nem digitális, hanem közlekedési szolgáltatásnak minősül.

A cég közleményben reagált a történtekre, hangsúlyozva, hogy az ítélet nem változtat a működésén az uniós tagállamok többségében, ugyanakkor rámutatott: “Európaiak milliói számára továbbra is akadályozzák az Uberhez hasonló alkalmazások használatát”.

A szolgáltatás öt éve érkezett Európába. A hagyományos taxitársaságok és hatóságok is bírálták, mondván, tisztességtelen versenyelőnyre tett szert azzal, hogy közösségi személyszállító szolgáltatásként nem vonatkoztak rá a szigorú engedélyezési és biztonsági előírások.

Legyél az első hozzászóló "Ítélet: mégiscsak taxi az Uber!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*