Járatbővítéssel készül a nyárra az Air Canada Rouge – Toronto, heti hatszor!

Tovább sűríti a nyári Toronto-Budapest járatait az Air Canada Rouge, olyan nagy volt az előzetes érdeklődés az útvonal iránt.

Még el sem indultak a nyári járatok, de az Air Canada Rouge máris bejelentette: az idegenforgalmi főszezonban a nagy érdeklődésre való tekintettel elindítja heti hatodik járatát is Budapestre. A bejelentés szerint az idei nyári szezonban már pénteken is lesz közvetlen légi összeköttetés a kanadai Toronto Pearson International Airport és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.

Az idén, az eddiginél korábban, már május 20-án érkezik az első járat, és kezdetben heti háromszor, kedden, csütörtökön továbbá szombaton közlekedik. A nyári csúcsidőben, június 21-től szeptember 19-ig, hétfő kivételével a hét minden napján lesz Toronto-Budapest járat. Így összesen 7300 férőhely jelenik meg ezen az útvonalon, amely egyúttal átszállási lehetőséget kínál az Egyesült Államok számos nagyvárosába.

Az Air Canada Rouge a Toronto-Budapest járaton a Boeing 767-300ER típusú repülőgépet állítja szolgálatba, amelynek fedélzetén, egy-egy járaton 24 business osztályú és 256 turista osztályú hely lesz elérhető. Az Air Canada Rouge gépei egészen 2017. október 15-ig közlekednek.

Legyél az első hozzászóló "Járatbővítéssel készül a nyárra az Air Canada Rouge – Toronto, heti hatszor!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*