Járvány idején nyílt butikhotel az Andrássy úton

Fotók: alicehotel.hu

Teljeskörű felújítás után butikhotelként nyitja meg kapuit az Andrássy 116. szám alatt található patinás villaépületben az Alice Hotel. A negyvenegy szobás szálloda 2020. november 2-tól várja vendégeit.

„A hotelnek otthont adó villa az 1870-es évek végén épült, melyet Budapest egyik büszkeségeként tartották számon − a mondás úgy tartja, hogy a villanyvilágítást öt évvel azelőtt szerelték be az épületbe, mint az angol királyi palotába. A villát Kallina Mór tervezte Szabó Albert, királyi táblai bíró számára, majd 1894-ben Weiss Manfréd báró és felesége, Weiss Alice vásárolták meg. A szálloda nevét az inspiráló Alice-ről kapta, aki férjét mindenben támogatva, szeretetben nevelte gyermekeiket, és élete végéig ebben a villában lakott.” – olvasható a közleményben.

A korszerűsítés során az épületet szerkezetkész állapotáig bontották vissza, megőrizve és felújítva az eredeti homlokzatot, illetve az olyan eredeti elemeket, mint például a földszintről felvezető csavart falépcső. A modern gépészet, légtechnika és a kiszolgáló egységek a szálloda alagsorában és a tetőtérben kaptak helyet, valamint szintén az alagsorba került a reggeliző tér, amely csodálatosan mintázza az épület eredeti architektúráját. A szállóvendégek négy, a városi utazók minden igényére felkészült szobakategória közül választhatnak – classic, superior, deluxe és Alice Lakosztálya.