A szó szoros értelmében új terepre indult a Seat, amikor megalkotta első szabadidő-autóját, a spanyol kistelepülésről elnevezett Atecát. A SUV-trendből a spanyol gyártó sem akart kimaradni, és milyen jól tette! Okos, szép és családbarát – Seat Ateca 2.0 TDI 190 4Drive DSG teszt.
Ha az anyacégre, a Volkswagenre azt mondjuk, kiszámíthatóan perfekcionista, spanyol leányvállalatának modelljeire sem mondhattuk soha, hogy forradalmi a küllemük. Még a „faros széria” korszakban is inkább a Geszti Péter által kitalált szlogen sugárzott valami dögösséget, de azért a Seat így is megtalálta a maga táborát, amely rendületlenül várta a megfizethető áron megbízható modelleket. Amelyek palettájára most egy olyan is felkerült, ami megjelenése, ár-érték aránya okán más modellektől is képes lesz átcsábítani új vevőket.
Az Ibériai-félsziget szívében fekvő kis település Ateca, ahol kétezernél is kevesebben laknak. A Seat pedig – amely hagyományosan falvakról, városokról nevezi el autóit – úgy határozott, hogy ez a Zaragozától nyugatra fekvő falu lesz egyik fontos új modelljének a névadója. Ateca ezzel akarva-akaratlanul a spanyol autógyártás kulcsszereplőjévé vált.
Azt ugyanis maga a Seat elnöke, Luca de Meo nyilatkozta korábban: „Az új Ateca jelentős szerepet kap a márka új, a fenntarthatóan nyereséges működést biztosító stratégiájában. Színre lépésével megkezdődik a Seat történetének legnagyobb termékoffenzívája.” Mára pedig kiderült, hogy a Seat-hívők körében Ateca még véletlenül sem lett szitokszó, sőt: a márka első SUV-je nagyon is beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Abban, hogy a Seat 2016-ban is növelni tudta eladásait – összesen 410.200 gépjárművet szállított ki, ami 2,6 százalékos bővülést jelentett – nagy szerepe volt az Ateca debütálásának. A vállalat első szabadidő-autója autója 2016 júliusában került a márkakereskedőkhöz, de az év végéig így is 24.200 darabot értékesítettek belőle. A siker másképpen: az Ateca megjelenésével a Seat kiszállításai 2016 második félévében 5,3 százalékkal ugrottak meg. És persze a sikert jelzi az is: az Autobest 31 országot képviselő zsűrije az Atecának ítélte oda 2017-ben „Európa legjobb vétele” díjat.
Azt, hogy a Seat újra lendületbe jött persze nem csak a számok jelzik. Elég csak rápillantani az Atecára és rögtön érezni, látni azt, hogy a VW-konszern spanyol tagjánál minden a helyére került. Mert bár messziről süt, hogy a Volkswagenre jellemző rideg mérnöki precizitással álmodták meg vonalait, és itt is „működik” a funkcionális szépség, azért az Atecát meghatározó vonalakba sikerült belecsempészni a spanyol lezserséget, fiatalos lendületet is. Bent az utastérben kevesebb az izgalom: a minimál stílusban kialakított műszerfal elsőre talán túlságosan is egyszerűnek tűnhet, ám kifogástalan az áttekinthetőség, a minőség és a funkcionalitás is.
A tágas utastérben a „látképet”, ahogy az ma már megszokott, a központi, az Atecában nyolc colos kijelző határozza meg, amelynek fejlettségéről sokat elárult: a Full Link technológia támogatja a MirrorLink, az Apple CarPlay és a Google Android Auto rendszereket, vagyis elvileg – és persze gyakorlatilag is – bármilyen operációs rendszerű telefonnal könnyen és megbízhatóan tud kommunikálni. S ha már az okos rendszerek szóba kerültek: a nálunk teszten járt Atecát megannyi vezetőt segítő „alkalmazás” támogatja: az autó nem hagyja, hogy a kocsi letérjen a sávból, a városban önmagától „csorog” a dugóban, és beparkol helyettünk, ha szükséges.
Közben egyetlen kapcsolóval választhatunk a normál, a sport, a takarékos eco-módot vagy épp off-road-állás közül. A beállítások másodpercek alatt szabják át az Atecát. Mindezt persze ma már sok autó tudja. Azt viszont már kevesebb, hogy a különféle asszisztenseket kikapcsolva, még képes vezetési élményt nyújtani. Márpedig az Atecával, ha úgy tartja kedvünk, jókat lehet autózni: a kétliteres, bivalyerős, 190 lóerős, 400 Nm nyomatékú TDI motor 7,5 másodperc alatt lövi ki az összkerékhajtású SUV-ot, miközben a hétfokozatú DSG-váltó hihetetlen gyorsan és precízen kapcsolgat felfelé. A végsebesség több mint elég, közel 220-as tempóra is képes az Ateca ebben a konfigurációban. Egy biztos: akadt egy olyan utam, amelynek során a majdnem telített sztrádán igencsak szükség volt a sebesség-csökkentésre és gyorsulásra és az Ateca rendkívül jól vette a kihívást. Mindezt úgy, hogy mindez a fogyasztásban sem bosszulta meg magát. Az autó vegyes használatban mindig 8 liter alatt fogyasztott – amikor lassúbb volt a menet akkor még jobban.
A 4,3 méter hosszú, a 4Drive-verziónál 485 literes csomagterű, tehát méreteiben is tökéletes családi autónak számító Ateca nálunk járt csúcsverziója akció nélküli ára 11 millió forint felett van. Figyelemre méltó azonban, hogy a Seat-nál az árazás is családbarát, hiszen az alapváltozatnak számító, de így is jól felszerelt – 115 lóerős benzines motorral, hatsebességes kézi váltóval ellátott – belépőmodell listaáron már 5,5 millióért is kapható.
é. m. z.
Legyél az első hozzászóló "Jól feltették a SUV-térképre az Atecát" című cikkhez