Egymást érik a jobbnál jobb programok a hosszú hétvégén. A kékfestéstés, a csipkevarrás, a gyapjúhímzés, a szűcshímzés vagy épp az aranyhímzés rejtelmeivel lehet megismerkedni a Skanzenben. Gyulán a pálinkáé lesz a főszerep, Ópusztaszeren pedig Pünkösdölésre várják a vendégeket. Ha jó lesz az idő, akkor a Fertő-tóra szervezett vadregényes vízitúra lehet remek családi program.
Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben címmel várja a családokat május 19-én és 20-án a szabadtéri múzeum, ahol többek közt a kékfestés és a csipkevarrás hagyományát is meg lehet majd ismerni.
A kétnapos rendezvényen örökség bemutatók, színpadi produkciók, zenés és táncos programok is várják majd a látogatókat – áll a szabadtéri múzeum közleményében. Idén a rendezvény fókuszában a kézműves hagyományok állnak.
A látogatók olyan népi mesterségek műhelytitkaiba pillanthatnak be, mint a kékfestéstés, a csipkevarrás, a gyapjúhímzés, a szűcshímzés, az aranyhímzés, a fazekasság vagy a tojásírás. Emellett be lehet majd állni a sárközi vagy a nagyecsedi táncosok közé, de a különböző tájegységek zenéjét és a különféle vidékek viseleteit is meg lehet ismerni.
Bemutatkoznak a rendezvényen továbbá a selmeci diákhagyományok, a Mária-tisztelet vagy a kőszegi „szőlő jövésnek” hagyománya is, a gasztronómiai különlegességek közt pedig meg lehet majd kóstolni a karcagi birkapörköltet és a borsodnádasdi molnárkalácsot.
Részletes program a Skanzen honlapján olvasható.
Pünkösdölésre várják a vendégeket Ópusztaszeren
A természeti értékeket bemutató foglalkozások és a népszokásokat felidéző programok várják a családokat pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Vasárnap rendezik a madármegfigyelési napot, melyen előadáson mutatják be Magyarország természeti kincseit, természetvédelmi értékeit, és énekes, zenés programon derülnek ki, milyen madarak szerepelnek a magyar népdalokban.
A nagyréten Bódis Gergely mestersolymász négyfajta madárral tart solymászbemutatót. A Köröstorki Ebtanoda szervezésében pedig kutyás engedelmességi-, ügyességi- és dogdancing bemutatót rendeznek, és az érdeklődők megismerhetik, hogyan tudnak segíteni a kutyák a terápiás foglalkozások során.
Délután az Erdészház udvarán interaktív szabadtéri laboratóriumot rendeznek be, ahol kísérletekkel modellezik víz- és talajszennyezés folyamatát, valamint kiderül, miként zajlik egy vízminősítési eljárás.
A programokhoz a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is csatlakozik. A madárgyűrűzés mellett az érdeklődőket természetismereti gyermekjátékok, madárvédelmi eszközök bemutatója és szaktanácsadás is várja.
Pünkösd hétfőjén a skanzenben a Borica Táncegyüttes bemutatója látható, melyen a vendégek is táncra perdülhetnek, a talpalávalót Mester László zenekara szolgáltatja. Az iparos műhelyeknél mesekert és Fordulj egyet, de ne nevess! címmel interaktív viseletbemutató és játszóház várja a kicsiket és nagyokat, a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör udvarán pedig kemencés finomságok sülnek.
A Csongrádi halászháznál Boka Gábor utcaszínháza szórakoztatja az egybegyűlteket, majd az előadás végeztével kikiáltóval, táncosokkal, zenészekkel elindul a pünkösdjárás. Ezután következik a hétvége egyik leginkább várt eseménye, a pünkösdi király megválasztása. A lovaspályán a környékbeli ifjak lóháton ülve teljesítenek különböző ügyességi feladatokat, végül egy vágtát követően kiderül, hogy a két legjobb versenyző közül kinek sikerül megszereznie a királyi címet jelentő koszorút.
A hétvégén rendezik meg a 24. Gyulai Pálinkafesztivált
Május 17-19. között rendezik meg a 24. Gyulai Pálinkafesztivált. A fesztivál a város legnagyobb gasztronómiai rendezvénye; jelentős turisztikai vonzerővel bír. Komoly szakmai gasztronómiai programok is kísérik, amivel hozzá tudott járulni a magyar pálinkakultúra fejlődéséhez.
Bora Imre fesztiváligazgató a Nemzeti összetartozás pálinkájának palackozását nevezte a fesztivál egyik legjelentősebb eseményének. A kezdeményezés 2018-ban indult azzal a céllal, hogy „a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát” erősítse.
Idén birspárlatokkal járult hozzá a Vajdaság, Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Drávaköz és a Muravidék. Pénteken Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke áldja meg az összetartozás pálinkáját, amely egyedi sorszámmal ellátott, névre szóló Herendi Porcelán butéliákba kerül.
A fesztivál pénteken 17 órakor a pálinka lovagrendek felvonulásával veszi kezdetét, ezen mintegy 130 pálinkalovag vesz részt. Szombaton hirdetik ki a Brillante-2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny; valamint a második alkalommal megrendezett Év pálinkás bonbonja verseny eredményeit.
Idén is lesz Gazda és pálinka a konyhában látványfőzés, amelyen a pálinka- és az agrárvilág szakemberei közösen készítenek birspálinkával „bolondított” ételeket. Az érdeklődőknek négy pálinkafőzde saját standjainál vezetett kóstolókat tart majd.
Esténként koncertek várják a belépőket, fellép mások mellett a Parno Graszt, Majka, Bye Alex és a Slepp, Dzsúdló, Demjén Ferenc, Fásy Ádám és a Zeneexpressz, valamint az Irigy Hónaljmirigy.
A sajtótájékoztatón hangsúlyozták: minden nap lesznek néhány órás idősávok, amikor bárki ingyenesen bemehet a fesztiválra. Emellett a helyi lakosoknak – lakcímkártya és személyi igazolvány felmutatásával – kedvezményes belépőjegyet biztosítanak a szervezők.
A 24. Gyulai Pálinkafesztivál részletes programja és a kedvezményes idősávok a www.gyulaipalinkafesztival.hu oldalon található meg.
Vadregényes vízitúra a nádasok birodalmában
„A Fertő nyugati oldalán a nádasok, a csatornák és a nádasba záródott belső tavak szinte zavartalan élővilágát mutatjuk be. A Csárdakapui-csatorna és a Kládler-tó közötti részen a figyelmes szemlélődőt megannyi csoda várja: például a rencés hínár az aranysárga virágú „rovaremésztő” rencével, a nádi énekesmadarak (nádirigó, foltos nádiposzáta, barkóscinege), a nagy kócsag, a vörösgém, a szárcsa és különféle récék.” – hív vadregényes vízi túrára a Fertő-Hanság Nemzeti Park.
INFÓ Időpont: 9:00. Időtartam: 9:00 -12:00. Táv: 6 km. Árak: Felnőtt: 4.500 Ft/fő; Gyermek (18 év alatt): 3.500 Ft/fő; Nyugdíjas: 4.000 Ft/fő; Családi (2 felnőtt + 2 gyerek): 12.500 Ft/család. Előzetes bejelentkezés szükséges – legkésőbb a túra előtti nap 15 óráig! Jelentkezés: +36 30/1660950; info@fhnp.hu.