Kerékpáros örökségtúrák Nyíregyházán és a térségben

Idén még szélesebb palettán kínál aktív, kerékpáros túralehetőségeket a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Középkori Templomok Útja Egyesület. A szervezett kirándulások a Nyírségben és a Felső-Tisza vidéken, valamint Északkelet-Magyarország régióiban nyújtanak kikapcsolódást a bicikliseknek. Az érdeklődő helyiek és az ide érkező turisták áprilistól októberig szakvezetővel és túravezetővel fedezhetik fel a térség történelmi emlékhelyeit és örökséghelyszíneit.

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és az általa működtetett Tourinform Sóstógyógyfürdő szolgáltatása – az igényekhez igazodva – tavaly óta túrakerékpár kölcsönzéssel bővült a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatának segítségével. Az önálló barangolások mellett az volt a cél, hogy lehetőség nyíljon egy-egy földrajzi, néprajzi tájegység kulturális és természeti örökségének, sajátos karakterének megismerésére, szervezett keretek között.

„A Középkori Templomok Útja Egyesülettel együttműködve hat olyan kerékpáros túraútvonalat alakítottunk ki, amely Nyíregyháza, a Nyírség és a Rétköz tájain halad, izgalmas örökséghelyszínek, látványosságok ölelésében. A túrákhoz térkép és részletes leírás is készült, amely a belvárosi és -májustól – a sóstói irodában is ingyenesen elérhető, kiadvány formájában” – mondta el Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A Középkori Templomok Útja Egyesület már évek óta több száz túrázó számára szervez kerékpáros örökségtúrákat. Sokszor ismeretlen tájegyeségek, kevésbé ismert, de rendkívül jelentős és látványos örökséghelyszíneit mutatják be a résztvevőknek. A túrákon általában 20-35 fő vesz részt az ország minden pontjáról. „Egyesületünk túravezetést, szakvezetés és kerékpáros szerviz szolgáltatást biztosít térítésmentesen, továbbá vállaljuk a túrák teljeskörű szervezését és lebonyolítását” – mondta el Deák Attila, a Középkori Templomok Útja Egyesület titkára, aki hozzátette, náluk is van lehetőség kerékpárbérlésre, valamint igény esetén kerékpáros transzfer szolgáltatást biztosítanak.

A Középkori Templomok Útja Egyesület idén összesen 18 kerékpáros örökségtúrát hirdet, ebből 10 alkalommal fél- vagy egynapos programlehetőséget kínálnak, 8 túrájuk pedig háromnapos tekerésre invitálja az érdeklődőket. Ezek a Nyírség, a Felső-Tisza-vidék, a Hajdúság, a Zemplén, a Cserehát, a Bükk, a Mátra, sőt idén a Gömör-vidék felfedezésére irányulnak.

 

A szakvezetőket az egyesületi tagság sorából kikerülő művészettörténészek, örökségvédelmi szakemberek, történészek, geográfusok, néprajzkutatók alkotják. Nekik köszönhetően az élmények mellett sokrétű ismereteket is szerezhetnek a túrán résztvevők.

A szezon egy közel 40 kilométeres nyíregyházi bringakörrel indul 2022. április 2-án. A várostörténeti kerékpártúra során Nyíregyháza kulturális és természeti örökségét, emblematikus épületeit, parkjait ismerhetik meg az érdeklődők.

A túrákkal kapcsolatban további információ a www.oroksegtura.hu vagy a www.nyiregyhaza.info.hu weboldalakon, illetve a Kossuth tér 1. szám alatt található Nyíregyházi Turisztikai Információs Központban érhető el. Májustól a Nyíregyházi Állatpark bejáratánál lévő Tourinform irodában is érdeklődhetnek.A túrákon való részvétel díja 1000 Ft/nap, a jelentkezés pedig előzetes regisztrációhoz kötött.Jelentkezni a www.oroksegtura.hu/programjaink/szervezett-oroksegturak/ weboldalon lehet.