Kerékpáros-paradicsom lesz a Balaton környéke

A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet a napokban Balatonfüreden.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke elmondta, hogy a forrás harmadát a 206 kilométeres balatoni bringakörön túl 600 kilométernyi új kerékpáros útvonal kijelölésére fordítják, bevonva a „vérkeringésbe” a háttértelepüléseket, a Balaton-felvidéket, a Kis-Balatont, és a dél-balatoni térséget is. Körülbelül ugyanekkora összegből három kiemelt szolgáltató-központot hoznak létre Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron, ezeknél egyebek közt lehet majd kölcsönözni, információt, műszaki segítséget, bicikli-szállítást, vagy túravezetést is kérni. A fennmaradó egyharmadnyi részt olyan marketingre, honlapra és egyéb reklámtevékenységre kívánják fordítani, amely a Balatont kerékpáros-paradicsomként mutatja be.

A fejlesztést a következő 22 hónap alatt kell megvalósítani.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere arról beszélt, hogy az aktív turizmus iránti igény meredeken emelkedik, így nagy fantázia van a kerékpáros turizmus fejlesztésében. Külön üdvözölte, hogy a projekt egységes turisztikai csomagot kíván létrehozni az egyébként három megyéhez tartozó üdülőrégióban – adta hírül az MTI. Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke kiemelte, hogy a tavaszi és őszi szezonban is kedvelt kerékpározás fejlesztése jól szolgálja azt a célt, amiért 5 éve elindították a Nyitott Balaton programsorozatot, hogy ne csak nyári, hanem egész éves attrakcióközponttá válhasson az üdülőrégió.