Kevés utas van a reptéren, de rájuk nagyon figyelnek

Noha a Budapestre érkező és onnan induló járatok többségét törölték, ha ritkán is, de landolnak és startolnak még gépek Ferihegyről. Ezeknek a járatoknak az utasaira pedig gondosan vigyáznak.

A jelenlegi járványügyi helyzetben a Budapest Airport a repülőtér biztonságos üzemeltetése mellett az utasok és a munkatársak egészségének kiemelt védelmét helyezi előtérbe. A repülőtér-üzemeltető a kihelyezett kézfertőtlenítő készülékek, valamint a napi többszöri fertőtlenítő takarításon túl további intézkedéseket is bevezetett az utasok egészségének megóvása érdekében –írta közleményében a Budapest Airport.

A napokban kikerültek azok a padlómatricák és tájékoztató szövegek, amelyek felhívják az utasok figyelmét arra, hogy sorban állás közben tartsanak egymás közt 2 méteres távolságot. Az utasok a 2. Terminál több részén is találkozhatnak a rövid, figyelemfelkeltő információs panelekkel és matricákkal – így a B utasmóló érkező szintjén található útlevélkezelő kapuknál ésaz oda vezető folyosón; a 2B Terminál érkező szintjén az útlevél-ellenőrzésnél, illetve a 2B Terminál utasfelvételi (check-in) csarnokában és az utasbiztonsági ellenőrzésnél is.

A B utasmóló útlevélkezelő kapui előtt a kordonok elhelyezése is megváltozott: csak minden második sor van nyitva, ezáltal is biztosítva a várakozó utasok közötti szükséges távolság betartását. Az egy-egy járatról nagyobb létszámban érkező utasok sorainak hatékonyabb kezelésében terminál üzemeltetési munkatársak is segítenek, emellett a Budapest Airport hangosbemondón keresztül is felhívja az utasok figyelmét a biztonságos távolság betartására.

“Ezúton is szeretnénk felhívni utasaink figyelmét, hogy mivel az országba történő belépés előtt – a kormányrendeletnek megfelelően – az utasok részletes kikérdezése zajlik, az útlevél-ellenőrzés a korábbinál több időt vesz igénybe. Az automata útlevél-ellenőrző kapukat a szükséges ellenőrzések biztosítása érdekében lezárták: a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság minden érkező utas okmányát ellenőrzi. Megkérjük kedves utasainkat, hogy a saját és egymás egészségének megóvása érdekében egymástól két méter távolságra várakozzanak.” – írták.