Kezdődik az Utazás kiállítás és a Budapest Boat Show!

Február 27-március 1. között rendezi a Hungexpo a 43. Utazás kiállítást és vele egy időben a 29. Budapest Boat Show-t. Idén 40 ország több mint 250 kiállítója mutatja be desztinációit, szolgáltatásait és termékeit. Ezek között a látogatók több mint 20 ország önálló megjelenésére számíthatnak a világ minden tájáról. A kiállítás külföldi díszvendége Olaszország, belföldi díszvendég Eger és térsége lesz.

Számos újdonsággal várja a látogatókat Magyarország első számú turisztikai kiállítása, amely nemcsak a következő szezon kínálatát és trendjeit mutatja meg, hanem – a nyitónapon – egy helyre hozza a hazai turisztikai szakma krémjét. A kiállítás négy napja alatt a látogatók inspirációt gyűjthetnek közelgő utazásaikhoz, megismerhetik a különböző országok kultúráját és ízeit.

Különleges programok

A nemzetközi trendeknek megfelelően a kiállítás egyik központi témája az aktív kikapcsolódás. Nem véletlen, hogy már harmadik alkalommal rendezik be az Utazáson az Aktív szigetet. A több standból álló együttes idén négy aktív kikapcsolódási forma köré szerveződik: a kerékpározás, a gyalogtúrázás, az evezés és a nyaralóhajózás. A szigeten négy napon keresztül változatos programok zajlanak; lesz fotófal, evezős ergométer, Tour de Hongrie Bringapárbaj; a látogatók ékszereket, kulcstartót készíthetnek majd kerékpáralkatrészekből, és megismerkedhetnek a hajózáshoz elengedhetetlen kötélcsomózási technikákkal is.

A Nemzeti Sportügynökség standján bárki végig kerékpározhat a Giro d’Italia útvonalán, megtekintheti a felmatricázott Giro d’Italia vontatókamiont és különleges, a témához illeszkedő fotókat készíthet. Ezúttal is a hétvégi napokon várja az érdeklődőket a Blogger Találkozó, a Blogger Meeting Point-on. Itt ismert hazai bloggerek tartanak előadásokat, úti- és élménybeszámolókat és adnak hasznos utazási tanácsokat az érdeklődőknek. Az idei Utazás kiállításon minden korábbinál nagyobb területen várja a látogatókat a Karaván Szalon. Ezúttal 2.600 négyzetméteren 75 lakókocsi és lakóautó mutatkozik be, felvonultatva a legszélesebb hazai kínálatot a témában. A járművek és kempingfelszerelést forgalmazó cégek mellett itt lesznek a legfontosabb kapcsolódó szövetségek is.

Ilyen hajókkal lehet kirándulni a Tiszán

Az Utazás kiállításon ünnepli jubileumi, 10. jubileumát a független és extrém utazók legjelentősebb hazai eseménye, a Járatlan Utakon Fesztivál, ahol előadásokon és kerekasztal beszélgetéseken ismerhetik meg a különböző országok, desztinációk kultúráját, szokásait, helyszíneit.

2020-ban ismét visszatér az Utazás kiállításra az Afrika Expo és Vásár, mely máig Közép-Kelet Európa egyetlen, első, ezáltal legexkluzívabb négy napos nemzetközi Afrika tematikus fóruma. A rendezvény sikere 2011 óta töretlen, ez idáig 295.000 látogató volt kíváncsi a 26 afrikai ország képviseletében részt vevő 158 cégre, szervezetre.

A kiállítás nagyszínpada a megszokott módon, péntektől három napon át színes forgataggal, zenés, táncos és gasztronómiai előadásokkal várja a látogatókat. A legutóbbi nagy sikerre való tekintettel ismét fellép a Momentán Társulat. Az előadások minden alkalommal a közönség bevonásával, a nézők ötletei alapján születnek, így aki részt vesz ezeken, egyedi és megismételhetetlen előadásban lesz része.

Szakmai programok

Immár hagyomány, hogy az Utazás kiállítás első napja Szakmai Nap, amelynek fő témája idén a munkaerő. Ezzel foglalkozik az idén először megrendezett CheckINN Turisztikai Karrier Expo, az első olyan hazai kiállítás, mely kifejezetten a turisztikai szektorban munkát kínáló vállalkozásokat vonultatja fel. A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kezdeményezésének célja, hogy olyan fórumot biztosítson, ahol mind a területen elhelyezkedni kívánó álláskeresők, mind pedig a munkavállalókat kereső szálloda- és vendéglátóipari cégek, oktatási intézmények és médiaszereplők egymásra találhatnak. A rendezvény 1000 négyzetméteres területén az első alkalommal több mint 40 cég mutatkozik be, köztük olyan vállalkozásokkal, mint az Accor Hotels Hungary, Albatros Catering, Budapest Party Service Kft., Cityrama Travel Agency, Continental Group Kft., Fesztivál Önkéntes Központ, HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ Zrt., Ibusz Utazási Irodák Kft., Kartago Tours Utazásszervező és Szolgáltató Zrt., MARESZ, Marriott Hotels, Wizz Air Hungary és Zsidai Group Kft.

A CheckINN Turisztikai Karrier Expo színpadán fellép többek között Vértes János, a Beyond The Standard és Kolorádó Fesztivál alapítója, valamint Csiszár Virág, aki a Sziget Fesztivál és több másik esemény élő zenés fellépőkért felel. Az inspiráló előadások mellett fontos téma lesz a karrierépítés, így szó esik a diplomát követő időszakról és állásinterjú tippeket is kaphatnak a látogatók a Randstad Hungary Kft. szakértőitől.

Pénteken várja a kiállítókat és a szakembereket az Üzleti Blogger Corner a Blogger Meeting Point-on, melynek célja, hogy a hazai turisztikai szakemberek és ismert utazás témával foglalkozó bloggerek számára biztosítson lehetőséget az egymásra találásra és kommunikációs együttműködések kialakítására.

A pénteki Diák Szakmai Nap elsősorban a pályakezdőket és diákokat várja. Őket sikertörténetek, pályakezdőknek szóló előadások, próbainterjúk és Diák Szakmai Verseny várja. Utóbbin egyetemi hallgatók keresnek megoldásokat valódi piaci kihívásokra. A Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület is az Utazás kiállításon szervezi konferenciáját, melynek címe: Tradíció és innováció.

Díszvendégek: Eger és Olaszország

Az idei Utazás kiállítás belföldi díszvendége Eger. 2019-ben Heves megye székhelye kapta a legtöbb szavazatot az Év Turisztikai Települése kategóriában a legnagyobb hazai szállásfoglaló oldal versenyén, az ágazat jól teljesít, Eger továbbra is meghatározó szerepet tölt be Magyarország turizmusában. Eger látogatottsága az elmúlt öt évben folyamatosan emelkedett, 2013-hoz képest 71%-os a vendégéjszakák növekedése, 2019-ben ez a mutató megközelítette a 700 ezres álomhatárt. A város és térsége standján színes programok várják a látogatókat. Minden nap lesz borkóstoltatás az Egri Borvidék boraiból, február 29-én szombaton, pedig megízlelhetők lesznek a Hatvany Serfőzde világos, barna és búza sörei. A kóstolást követően a látogatók virtuális sétára indulhatnak a városban, fotózkodhatnak az egri vitézekkel vagy részt vehetnek a város által szervezett nyereményjátékon.

Az Utazás kiállítás minden évben egy különleges külföldi turisztikai célpontnak is kiemelt bemutatkozási lehetőséget nyújt. Idén ez Olaszország. „A magyar turisták által kedvelt országunk, Olaszország örömmel vállalja el az Utazás kiállítás külföldi díszvendégségét. Tájaink szépsége, tengerpartunk, napfényes klímánk, jellegzetes olasz konyhánk, kitűnő síelő helyeink és hegyvidéki szállodáink mellett az Utazás 2020 kiemelt témája a kulturális- és vallási turizmus országunk további értékes vonzerejét is lehetővé teszi bemutatni. A kiállításon a történelmi városainkra, műemlékeinkre és zarándokhelyeinkre is szeretnénk felhívni a látogatók figyelmét” – mondja Terjék Máté, az olasz Enit Budapesti Képviseleti Iroda munkatársa.

Nyereményjáték

Az Utazás kiállítás 2020-ban is két nyereményjáték várja a látogatókat. A hagyományos nyereményjáték fődíjai egy 2 fő részére szóló Kanári szigeteki félpanziós szállás, egy egyhetes olaszországi nyaralás és egy egri hosszú hétvége, melye a kiállításon, a játékban résztvevők között kerülnek utólag kisorsolásra. A Pecsételj és Nyerj játékon pedig egy hetes két főre szóló egyiptomi út lesz a fődíj, szintén utólag kisorsolva.

Egyidejű rendezvény: Budapest Boat Show

Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és vízi sportok szezonnyitó rendezvénye – a tavalyinál 1000 négyzetméterrel nagyobb alapterületen – 7100 négyzetméteren, csaknem 130 vitorlással, motoros és elektromos hajóval, számos eszközzel és kiegészítővel várja az érdeklődőket a szomszédos G és F pavilonban.

A Budapest Boat Show díszvendége a Velencei-tó, amely izgalmas programokkal készül standján, hiszen a látogatóknak lehetősége nyílik kipróbálni többek közt az ergométert a Velencei-tavi Vízi Sportiskola jóvoltából. Bemutatkozik a Tóparty Pedagógia Szakszolgálat és a Tóparti Szakambulancia, a VVSI Sport Hotel, valamint a látogatók megismerkedhetnek a Rehabilitációs Központ szolgáltatásaival. Mindemellett a TUTU Sport is képviseli magát, mint a sárkányhajózás és csapatépítő céges események szervezője. A Velencei-tó élővilágáról és turisztikai látványosságáról folyamatos vetítés zajlik a standon, illetve szombaton és vasárnap a Csóbor Pincészet borait és a Choco Rino termékeit kóstolhatják meg az érkezők.

A kiállításra a legjelentősebb magyar és külföldi hajómárkák hozzák el újdonságaikat, emellett bemutatkoznak a legkeresettebb hajómotorok és technikai felszerelések, navigációs műszerek, tartozékok, életmentő felszerelések, hajóépítő anyagok, jet-ski, vízisí, wakeboard felszerelések és márkák. A látogatók továbbá megismerhetik a kikötői szolgáltatásokat, a legnagyobb hajóbiztosítással és bérléssel foglalkozó cégek kínálatát.

A színpadi programok között szó lesz az olimpiai felkészülésről, világbajnokaink beszélnek, megismerhetők lesznek a Kékszalag esélyesei és színpadra lép a „négy tó győztes” Raffica is. Mindemellett profi és amatőr hajóépítők osztják meg tapasztalataikat a látogatókkal, akik az építési folyamatot élőben követhetik a Programszigeten. A kiállításon megépített hajót az utolsó napon ki is próbálják a bemutatómedencében, ahol egyébként folyamatos programok zajlanak a hajóteszteléstől kezdve a vízimentők bemutatóján át egészen a SUP jógáig a vízen. A bátrabb látogatók, pedig a vitorlás szimulátoron tehetik próbára magukat.

Pénteken, a kiállítás második napján (a Budapest Boat Show hivatalos megnyitóját követően) osztják ki a Budapest Boat Show Újdonság Pályázatának díjait hajó és kiegészítő kategóriában.

Fontos információk

2020-ban a kiállításra történő belépés megváltozott, – a Hungexpo területén zajló építkezés miatt – idén kizárólag a III-as Fogadócsarnokon keresztül léphetnek be a látogatók. A szervezők kérik a látogatókat, hogy a korlátozott számú parkolóhely miatt inkább a közösségi közlekedést vegyék igénybe. Az Utazás kiállításra a diákok a pénteki napon díjmentesen léphetnek be, a Budapest Boat Show látogatása pedig hajóvezetőknek ingyenes vasárnap.