Ki a tüke?

Álljunk meg egy kicsit, félúton a tévétorony és a város között, és vessünk egy pillantást a szó szerint lábunk alatt elterülő Pécsre. Egy felhő sincs az égen, szerencsére ma mégsem emésztő a hőség. És itt, a hegyen, „a Mecsek déli lejtőin” – ahogy emlegetik – a fák lombjai alá is húzódhatunk. Ez a vidék – így tehát Pécs is – már a szubmediterrán éghajlati övben fekszik, még a növényzete is más, mint ami Magyarországon megszokott.

A hátát a hegynek támasztó várost kék ragyogás vonja be, melyből kiugrik a székesegyház tetejének és a dzsámi kupolájának rézzöldje, ráadásként pedig – mintha cifra cukormázzal öntötték volna le – a Zsolnay-tetők, amelyek mesebeli színekben csillognak számos, nevezetes épület tetején. A szem mindezt mégis egyetlen pillantással befoghatja; emberi léptékének köszönhetően a város megőrizte „élhetőségét”. A belváros utcáinak elrendezettsége fentről bájos harmóniát mutat. Felette és körülötte az eleven természet, melynek frissességéből és szépségéből levegője és persze lakói is folyamatos megújulást nyerhetnek. Szelíd vidék ez, különleges sziklaképződményei, mint a Babás-szerkövek vagy a Zsongor-kő, mégis kellő „vadregényt” kölcsönöznek neki, látványban és a hozzájuk fűződő mondákban is – a vidéket úgy lengi körül a gazdag mesevilág, mint ősszel a köd az erdőt. A karszthegységek barlangjaiból és földjéből számos forrás fakad, erdeiben hatalmas, 2-300 éves fák, sűrűjében őz, gím- és dámszarvas, vaddisznó s persze kisebb állatok, madarak.

Gyönyörködtető sokszínűség

Ez a természetközelség és emberi lépték jellemezte a pécsiek életét az idők során. „Dicső” szereplése, mint a „szén és urán városa” csak rövid történelmi tévedés volt. Lakóinak a bor, a kézművesség és az ezekkel folytatott kereskedelem nyújtott megélhetést. Pécs mindig is sokkultúrájú város volt. A hódító rómaiak illíreket, keltákat találtak itt, helyükbe avarok, szlávok érkeztek. Pár száz évvel a honfoglalás után pedig már számos külhoni mester dolgozott például a székesegyház építésén. A városban már a középkorban éltek németek, itáliaiak, franciák, szlávok, a török megszállás alatt pedig még tovább gazdagodott a kép: mohamedán törökök, albánok, bosnyákok, pravoszláv szerbek, görögök, katolikus dalmátok, cigányok jöttek, és maradtak a törökök után is. Időközben új bevándorlók érkeztek, főleg németek s a török elleni felszabadító harcok során itt ragadt nyugat-európai katonák. Bármennyire kevert genetikájú nép vagyunk, ilyen sokszínű örökségben kevés városunk tobzódhat.

Abban pedig, hogy Pécs nem csupán sokkultúrájú város, de a kultúra városa is lett, minden bizonnyal az 1008-ban Szent István által alapított püspökség és az 1367-ben – Magyarországon elsőként, Európában ötödikként – Nagy Lajos alapította egyetem játszották a döntő szerepet. E „kapuváros” kapuit három segítőtársunk tárja most szélesre előttünk: dr. Hajnal Klára docens, aki a város természetközeliségének jegyében fenntartható fejlődést, ökológiát és urbanisztikát tanít az egyetemen; Harka Éva, az egyetem lapjának, az UnivPécs-nek főszerkesztője a város pezsgő szellemi és éjszakai életében kalauzunk; Baráth Szabolcs pedig a különböző kultúrák metszés- és ütközőpontján a leghátrányosabb helyzetű, elsősorban roma gyerekek iskoláztatásán dolgozik a mánfai Collegium Martineum Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium igazgatójaként.
Mielőtt a „kapukon” belülre lépnénk, tisztázzunk egy fontos kérdést: ki is a „tüke” – azaz a tősgyökeres pécsi. A téma fontosságát jelzi, hogy több elmélet is közkézen forog. – Eredetileg az számított tükének, aki a Király utcától északra lakott, és saját szőlőbirtoka volt a Mecsek oldalában – meséli Klára, stílusosan a Citrom utca végében álló „tüke” díszkút mellett. A „tüke” természetesen a szőlőtőkéből ered, a díszkút pedig – Pécsett szintén természetesen – Zsolnay-alkotás. Mögötte áll a Postapalota, homlokzatán Zsolnay-majolika angyalos-koronás címerrel. Kevesen tudják, hogy ez a ritka magyar címer egy hajdani postaigazgatónak köszönheti, hogy megmaradt. 1956-ban ugyanis parancsba adták, hogy a címert le kell verni a homlokzatról. Az igazgató – aki nyilván kultúrember volt – egy éjszaka alatt bedeszkáztatta, lefestette, és még arra is volt gondja, hogy a nagyobb hitelesség kedvéért Zsolnay-törmelékeket szórjon az utca kövezetére. Csak a rendszerváltás után távolíthatták el az álcát – mindannyiunk örömére.

A Jókai téren áll az emlékezetes „elefántos ház”, alatta hangulatos terasz, az előtt medence, amelyben nyáridőben gyerekek pancsolnak. A Széchenyi tér mellett valószínűleg ez Pécs legismertebb s egyben „legmediterránabb” köztere. Ez a tér az egyetlen, amely valóban megújult Pécsen az elmúlt évtizedekben, igaz, a teret borító fehér kő, amely valóban hangsúlyozza a mediterrán hangulatot, porlad is a fagyban. Annak viszont örülünk, hogy árnyas, üres padot találunk; bár nincs zsúfoltság, nem is kihalt a tér.
A mediterrán hangulat kulcsa a közösségi élet. A mediterrán életritmus este tízkor hajtja az utcákra az embereket, megtelnek a teraszok, benépesednek a terek, az utcák, nyitva vannak a boltok. Másik fontos tényező pedig a látvány; a szép környezet, a parkok, a virágok. Itt is hatalmas kőkorsókba ültetett virágok virítanak, és a tükekút melletti park is szépen tervezett, gondozott, miközben a világörökséghez tartozó ókeresztény temetők és a gyönyörű, sokszögletű kioszk közvetlen szomszédságában a puszta föld látszik ki néhány szál hervadt gyom alól. Most mindenki sokat vár attól, hogy Pécset megválasztották Európa Kulturális Fővárosává – az öt kiemelt projekt egyike ugyanis a közterek megújítása.

Klára egyébként érdekes kísérletet végzett tanítványaival, akik külföldinek adták ki magukat, és tájékoztatásért a belvárosi turistairodákba tértek be. – Legtöbbször kezükbe nyomtak egy prospektust; udvariatlanok voltak, tájékozatlanok és közömbösek. És a kirakaton hirdetett ökotúrákról azt mondták: „az csak kiírva van”… – teszi hozzá.

Velünk élő minaretek

Szabolccsal a belvárost, pontosabban a középkorban fallal körülvett város területét járjuk be. Itt minden a múltról mesél, ő is: – A várból, sajnos, alig maradt valami, de ezt nem a töröknek köszönhetjük. A felszabadító Makári János huszárezredes csapatával lerohanta Pécset – akit találtak, lekaszabolták, a nőket megerőszakolták –, és felgyújtatta a várost. Pécs valahogy mindig jobban kijött az idegenekkel: a török sem bánt vele mostohán. Amikor például a városnak református pap kellett, a török pasa üzent Budára, hogy küldjenek már egy papot.

Zrínyi is kifosztotta és felégette 1664-ben, mert bár a várost elfoglalta, nem tudta volna megtartani a törökkel szemben. Ő és csapatai pusztították el örökre a középkori Pécset. 1704-ben pedig II. Rákóczi Ferenc seregei fosztották ki a várost, ahol a magyarok kisebbségben voltak, s így Pécs nem támogatta a szabadságharcot. A második világháború viszont csak kisebb pusztítást végzett benne – jegyzi meg.

A Ferencesek utcáján Memi pasa egykori fürdőjének romjainál elképzeljük, hogyan működhetett a fürdő, hol ücsörögtek a fényességes vendégek. (Közben sajnáljuk, hogy nem láthattuk 100 évvel ezelőtt, akkor ugyanis még állt.) A 143 éves megszállás alatt a törökök virágzó, keleti várossá tették Pécset: fürdők és karcsú minaretek épültek, a templomokat mecsetté alakították, Korán-iskolákat alapítottak, a piactér helyén fedett bazári élet pezsgett. S mindezt a régi városra építve, a török ugyanis semmit sem pusztított el. Evlia Cselebi, a híres utazó-író még 1664-ben is egy páratlanul fényes, templomokkal, palotákkal, kövezett utakkal épített városról tesz említést, ahol árnyas ligetek, szőlőskertek, bőven termő gyümölcsösök közt szökőkutak csobognak, melyek vizét vezeték hozza a városba.
Jakováli Hasszán pasa dzsámija az egykori városfalon kívül, a szigeti kapu előtt, az országút mentén állt. – Ez az épület – meséli – híres „testvérével”, a főtéren álló Gázi Kászim pasa dzsámijával ellentétben, amely katolikus templom, az utóbbi évtizedektől működő muszlim imaház is, emellett török történeti és művészeti múzeum. Tizenkét szögletű minaretjével és a török kormány által adományozott autentikus berendezésével különös hangulatot idéz. A törökök egyébként egy bektási derviskolostort is létesítettek a hegyen. Törökül a „tekke” derviskolostort jelent, innen ered Tettye, a második „legelegánsabb” városnegyed neve.

A Barbakánnál járunk, ezúttal már a jelenben. – Várá-rock fesztivál, mikrofonpróba – recsegi a mikrofonból egy dögös basszus. A várárok körül lassan megtelnek a hosszú padok az asztalok mellett; gyülekeznek a fiatalok az esti koncertre. Zajlik a Pécsi Nemzetközi Kultúrhét. Úgy érzem, Pécs igazi arca ez a felszabadult fesztiválhangulat.

– Vannak hetek, mikor tolonganak a turisták a városban, főként a nagyobb rendezvények idején, aztán néhány hétre elcsendesedik minden. Sokat lendített például a városon a POSZT, azaz az országos színháztalálkozó – említi, majd később megtudom, nem véletlenül: csapatával maguk is „színházcsinálók”. A Collegium – többek között – egy olyan projekt fő bázisa, amelyet a Világbank 2003-ban a világ 200 legjobb projektje közé sorolt. A Drámadrom nevű modellprogram keretében a mánfai diákok és a Káva színész-drámatanárai közösen két színházi előadást hoznak létre, mellyel aztán Baranya megye elzárt kis településein turnéznak.

– Ősztől pedig beindul az egyetem, és turisták nélkül is megtelik a város – mondja Éva. – A 150 ezres városban 35 ezer egyetemista van. – A Café Zacc nevű kávéházban ülünk, a Mátyás király utcában, melynek két fele kétféle kiállításnak is otthont ad. Először egyébként a Trafikba, Pécs egyik kedvenc találkozóhelyére mentünk, de – számunkra ismeretlen okból – zárva találtuk. – A Csontváry Múzeum alatt lévő Dante Clubbal együtt ezek a „legélőbb” helyek mostanában, melyek különböző programoknak is otthont adnak.

Beszélgetésünk során szóba kerülnek (többek között) a szürreális filmek fesztiválja, Klimó püspök gyűjteménye, amely az egyetemi könyvtár alapjául szolgál, a Bóbita Bábszínház, a Pécsi Szimfonikusok, a Jelenkor és az Echo című pécsi lapok, Kispál és a Borz, képregényrajzolók, filmesek, építészek, valamint a Crazy Daisy emlékpékség – a város egy hajdani jellegzetes figurája után – és Bagoly Levente, az ezzel szemben lévő bolt tulajdonosa, aki télen-nyáron hordott rövidnadrágjával méltó utód. És vajon tudták-e, hogy egész Pécs alatt egy (többnyire talán bejárható) labirintusrendszer van? Éva ugyanilyen lelkesen mesél a Zsolnay-gyár közepén lévő fa csigalépcsőről és a Zsolnay nővérek üvegházáról, na meg az egész gyárról és az EKF-hez kapcsolódó lehetőségekről: – Kiemelt projekt a Zsolnay Kulturális Negyed, egy kortárs művészeti központ a legendás gyár területén, mely nem csupán a művészetnek adna új tereket, de a sajnos igen lepusztult állapotban lévő gyár felújítását is szolgálná.

Irány a borút

A mediterrán égöv amúgy is kialakítja a maga közösségteremtő erőit, amihez a borozgatás is jó apropó. „A bor egyik leglényegesebb alkotóeleme az idillolaj – állítja Hamvas Béla. – A borországok és borvidékek mindig idillikusak.” Valóban idilli a hangulat, amint Villánykövesdről baktatok át Villányra – három kilométer az egész. (Majd még három, mire a falu közepén lévő pincesorhoz érek.) Jobbra a Villányi-hegység, balra a földek, felettünk barnakánya-pár köröz, a csendet vijjogó hangjuk teszi teljessé. Utam az Első Magyar Borút része, amelyet bortermelők, magánszemélyek, civil szervezetek hoztak létre 1994-ben azzal a céllal, hogy a borkedvelő látogatók a vidék hagyományait, ízeit és hangulatát jobban megismerhessék. A Villány–Siklós Borút Egyesület és Magyarország első borútja ma 14 településen halad át a Villányi-hegység mentén, a máriagyűdi kegyhelytől a palkonyai pincefaluig, mely épp az idén Európa Kulturális Falujaként a falusi életmód létjogosultságát kívánja terjeszteni. A borúton műemlék pincéket láthatunk, részt vehetünk borversenyeken, fesztiválokon, folklórrendezvényeken, de persze úgy is ismerkedhetünk a vidékkel, hogy fogjuk magunkat, és nekiindulunk. Így leltem én is Kordik Ádám szőlősgazdára, aki a tizenöt kilométerre fekvő Beremendről származik, és feleségére, Kati nénire, aki kettejük közül a tősgyökeres villányi – már a dédszülei sem emlékeztek rá, milyen öreg is a családi pince.

Villányban már az ókori rómaiak is termesztettek szőlőt, és amikor a török uralom alatt Villány teljesen elpusztult, a szőlőtermesztés folytatódott – a szomszéd falvak lakói tovább művelték a növényt. Sok napfény, jó talaj (lösz, olykor dolomit- és mészkőtörmelék), védett lejtők – az Isten is borvidéknek teremtette a környéket.

– A szőlőnél a fekvése a legfontosabb – állapítja meg Ádám bácsi, aki hetvenkettedik évét tölti, de gyógyszert nem szed. Tavaly ülték az aranylakodalmukat; Kati néni már hozza is a fényképeket a lugas alá, ahol ülünk. Nevetve mondja, hogy urán ugyanaz az öltöny volt most is, amit az esküvőn viselt – még mindig belefér. Aztán jön a többi kép: szüretek, felvonulások, álarcosbálok. Kati néni népviseletben, belemosolyog a kamerába. Mindkettejükre csak rá kell nézni, majd kicsattannak az egészségtől. Dolgoznak még, de tervezik már a „nyugdíjt”, a pihenést.

– Régen sógor, koma, jó barát, mind jöttek segíteni a nagyobb munkáknál – emlékezik Ádám bácsi –, mulatság volt a munka is. Aztán volt olyan is, hogy NDK-s egyetemisták szüreteltek, ott aludtak a pinceházban – neveti el magát. – De most már csak bérmunka van vagy napszám.
– 2002-es cabernet sauvignon – mondja, miközben kitölti a telt színű, zamatos vörösbort, míg felesége szőlőt, friss kenyeret hoz. Elmeséli, hogy ők bizony még mindig fakádakban érlelik a bort; elmondja, hogyan lehet kímélni vagy túlterhelni a tőkét, és hogy árpaszedéskor jön a lisztharmat; de arra nem hajlandó, hogy az idei termésről jósoljon. – Október 5–6-án lesz a vörösborfesztivál, addigra biztos kiderül. Feltétlenül jöjjenek el – invitálnak mindketten. Én pedig hazafelé azon gondolkodtam, mi lenne, ha az egész országot mediterrán vidéknek nyilvánítanánk? Tarthatnánk erről is egy jó kis népszavazást…

Európának mutatják

1985-től Melina Mercouri görög kulturális miniszter javaslatára ítéli oda az Unió egy évre az EKF címet. Ez alatt az idő alatt az adott város lehetőséget kap kulturális életének és kulturális fejlődésének bemutatására. Pécs öt kiemelt projekttel készül a nagy bemutatkozásra:
– Hangversenyterem
– Nagy Kiállítótér
– Regionális Könyvtár és Információ-központ
– Zsolnay Kulturális Negyed
– Közterek és parkok újjáélesztése

Vendéglátó toplista

A vendéglátás kapcsán, kérésemre, Éva rögtönzött egy toplistát:
A Széchenyi téren, a Koffeinben a legfinomabb a kávé, és a péksüteményeik is jók. Este technozene szól – az információt fogadja mindenki ízlése szerint. A fagyizók közül a Magda cukrászda a nyerő, de jó a Mecsek, a Virág és a Capri Kávéház is. A Király utca (a pécsi Váci utca) legdivatosabb helyei a Trendo és a Replay; a legjobb éttermek pedig a Kalamáris, az Aranykacsa, és elegáns a Pezsgőház étterme. A Tettyén lévő Bagolyvár étterem-fogadó nagyon kellemes, romantikus hely, de csak a legedzettebbek induljanak neki gyalog – bár ez esetben legalább nyugodtan ehetnek.