Kirándulásajánló: Zengő kilátó

Forrás: pecsvarad.hu

Kelet-Mecsek legmagasabb pontja, a Zengő, újonnan egy 22 méteres kilátóval büszkélkedhet. A Pécstől 19 kilométerre fekvő kisváros, Pécsvárad, látványosságokban gazdag, legkiemelkedőbb látnivalója a bencés kolostoron kívül a magasba nyúló Zengő kilátó.

Az építmény eredetileg geodéziai mérőtoronyként szolgált, később megnyitották a turisták számára is, hogy megcsodálhassák az eléjük táruló panorámát. Sajnos 2010-ben életveszélyessé nyilvánították és lezárták. Átépítése 2019-ben kezdődött meg, majd 2020 júliusában adták át a nagyközönség számára.

A kilátó akkora, mint egy hétemeletes háztömb, így a lombkorona felé emelkedve kápráztatja el a túrázókat. A környék sok gyönyörű turistaútvonalat rejt, mellyel bejárható a sűrű erdő.

Felfelé rövid, de meredek út vezet a 682 méteres hegyre. A fáradozást viszont egyértelműen megéri, hiszen egy olyan látvány fogad a kilátóból, mely ámulatba ejt. A magasból ellátni a Balatonig, valamint a Dráván túl a Papuk-hegységig, mely Horváthország egyik középhegysége. Elénk tárul a Mecsek sűrű vadregényes hegyeinek és völgyeinek tája is, a környező településekkel, mint Mecseknádasd, Hosszúhetény és persze Pécsvárad.

Forrás: pecsvarad.hu

A környék erdei tökéletes élőhelyet biztosítanak egy védett és különleges virágnak, mely nem más, mint a bánáti bazsarózsa. A Zengő az egész Dél-Dunántúl legmagasabb pontja, mely betekintést enged egy fokozottan védett régi régészeti lelőhelyre is, ahol a híres mórágyi gránitot bányászták. A rögök, pincebejáratok visszapillantást engednek nyerni a múltba az arra járóknak.

A környéket mondák és népszokások övezik, ezek közül a leghíresebb a húsvéti bárányles. A szokás arra a mondára épül, mely során a szerelméhez igyekező vándor húsvét éjjelén eltévedt a hóviharban. Ekkor Isten báránya megjelent neki és megmutatta az utat lefelé a hegyről. Ennek emlékére vesznek részt a férfiak húsvétkor a „báránylesen”, mely során a hegy oldalában lévő kereszthez vándorolnak, tüzet gyújtanak és énekelnek, a napfelkeltét várva, mely Jézus eljövetelét jelképezi.

Molnár Eszter