Végleg bezárja brüsszeli repülőtéri bázisát a Ryanair légitársaság, mintegy 59 munkavállalót bocsáthatnak el – így értesült az RTBF belga hírportál.
A Ryanair azzal indokolta döntését, hogy a brüsszeli repülőtér 2023 áprilisától 11 százalékkal emeli díjait. „Ellentétben az Európai Unió számos más repülőterével, amelyek a koronavírus-járvány alatt kiesett forgalom visszaszerzése érdekében csökkentik áraikat, vagy befagyasztják a díjakat, hogy ösztönözzék az utasforgalom növekedését” – írta a hírportál a légitársaság közleményére hivatkozva. A Ryanair szerint a brüsszeli repülőtér díjemelése „a jövőben tovább fogja rontani a légikikötő versenyképességét Európában.”
A diszkont légitársaság már 2022 szeptember elején bejelentette, hogy október végétől márciusig ideiglenesen bezárja a brüsszeli repülőtéri bázisát, most azonban a végleges kivonulásról döntött. Ennek értelmében a Ryanairnek nem lesznek repülőgépei és személyzete sem a brüsszeli repülőtéren, azonban társaság a 2023-as nyári szezonban továbbra is üzemeltet járatokat a brüsszeli repülőtér és 12 európai célállomás között, más európai repülőtereken állomásozó repülőgépekkel. A légitársaság legtöbb járatát továbbra is a belgiumi Charleroi repülőtérről üzemelteti. (MTI)