Körözés alatt a Sólyom leendő irányítója

Csalás és közokirat-hamisítás miatt a Panamai Köztársaságban körözi az ügyészség Welsz Tamást, a Sólyom Airways leendő, új tulajdonosának, a Charity March Kft.-nek az ügyvezetőjét, aki egy hónappal ezelőtt még a cég tulajdonosa is volt. Az Index arról is beszámol 2013. november 14-i keltezésű beszámolójában, hogy Welsz barátnőjét, Horthy Andreát az Interpol is körözi.
Welszt és barátnőjét korábban gyanúsítottként hallgatták ki Panamában, sőt rövid időre őrizetbe is vették őket. Később ugyan szabadlábra helyezték a párost, de a hatóság megtiltotta nekik, hogy elhagyják az országot. A tiltás ellenére visszatértek Magyarországra, s Welsz jelenleg egy érdi, biztonsági kamerákkal körbebástyázott házban él, miközben Panamában országos körözés van érvényben ellene, mert elhagyta a közép-amerikai országot.
Bár Welsz Charity March nevű cégében már nem ő, hanem a Cavalli Continental nevű, Seychelle-szigeteken bejegyzett offshore cég van feltüntetve tulajdonosként, ez nem jelenti azt, hogy mögötte ne ő állna.
A Sólyom Airwayshez közel álló Index-források szerint Welsznek és cégének a csődbe ment légitársaság eltemetése lesz a feladata, és az eladás körülményeit ismerők szerint szinte biztosra vehető, hogy a rejtélyes „afrikai befektetők” nem mentik meg a céget, így azok sem kapnak majd egy fillért sem, akiknek a Sólyom pénzzel tartozik.

Legyél az első hozzászóló "Körözés alatt a Sólyom leendő irányítója" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*