Körutazás Elzászban

Az egymás mellett békében élő többnyelvű lakosság büszke identitása, sajátságosan barátságos hangulata, vendéglátása, szívélyessége fogalmazódik meg a hagyományok, az élvezetek és a kulturális örökség ápolásában. A városok és falvak lakói együtt örülnek és ünnepelnek, az ünnep itt nem szokás, hanem az élet szerves része: éppúgy ünneplik a sörözést, mint a balkonon felállított virágokat, és sokszínű kulturális hagyományaikkal varázslatba ejtik a látogatót. Ha valahol, itt igazán otthonosan érzi magát a turista, hisz nevetés, jókedv veszi körül, ami az elzásziak génjeiben van.

Colmar – városnézőben

A gall-római kultúrtörténettel való ismerkedéshez találó hangulati bevezető egy colmari látogatás. Egy városi séta olyan, mintha egy nagy ékszerdoboznak húzogatnánk ki különböző fiókjait, melyek egy-egy gazdagon virágdíszes építészeti csodával nemcsak azt bizonyítják, mit tudtak korábbi korok mesterei, hanem azt is, mennyire megbecsüli az utókor őseinek munkáját. A különleges város mégis akkor a legkülönlegesebb, amikor elkezd sötétedni: már a naplementében kigyúlnak a fények, melyek titokzatosan hangsúlyozzák a számos építészeti részletet, és speciálisan megtervezett, számítógép-vezérelt világítással gondoskodnak éjszaka is az utcák, terek hangulatáról.

A magas cseréptetős, árkádos Koifhus volt az egykori városi közigazgatás és sókereskedelem központja, melynek nagyvonalú lodzsás feljárója és oszlopsora díszítőelemeiben V. Károly győzelmét hirdeti.

A Koifhus átjáróján keresztül a régi Vámház térre jutunk, ahol színes zsalugáteres és fagerendás házaktól körülvéve áll a Schwendi Lázár báró és törökellenes hadvezér szobrával díszített bronzkút. A vakmerő és borkedvelő báró szobra bal kezében egy magasra emelt szőlőfürtös venyigét tart, mivel a legenda szerint 1565-ben ő honosította meg birtokán a Tokajból hozott szőlővesszőket.

Későbbi feljegyzések szerint viszont az eleinte Grauer Tokayer nevet viselő Pinot gris Burgundiából származik, s így lett a neve háromszáz évvel ezelőtt Tokay, később Tokay d’Alsace, majd Tokay Pinot gris. Ám az új előírások szerint a francia bor nem viselheti a híres magyar borvidék nevét, hiszen a szakértők nem látják igazoltnak a borrokonságot, így Franciaország végleg lemondott a Tokay név használatáról.

A kereskedők girbegurba utcáit érdemes végigjárni, és megcsodálni a favázas színes házakat: a Lauch folyó mentén többek között végigjárhatjuk a tímárok és a halfeldolgozók negyedét is. A hegyestetős keskeny házak utcai szintjükön szebbnél szebb kirakatokkal, egész oldalukkal utcára nyíló üzletekkel rendelkeznek.

Péksütemények csábítanak lépten-nyomon, fűszeres- mézes illatok csiklandozzák a sétáló orrát, és a frissen őrölt kávé vagy a csokoládé illata mindenkit eltérít egy kávéházi villámlátogatásra. Jut itt kávéházból szinte minden házra. A festett falú házak faragott kőkerettel díszített ajtói, ablakai történelmi gazdagságról mesélnek, a zsalugáterek színskálája pedig vidámmá teszi a hangulatot. A kiugró toronyszobás épületek között is a legszebb a Pfister-ház, mely bibliai témájú falfestészetéről nevezetes.

A Szent Martin-székesegyház hosszabb megállásra késztet. Bár a templom már a XI. században állt, Colmar soha nem volt püspöki székhely. Főhajója a strassburgi Münstert idézi. Méretei és szépsége miatt azonban nagyobb jelentőséget kapott történelemben betöltött szerepénél. Gazdag szoborcsoportjai és 1350-ből származó faragott kóruskarzata Krisztus keresztútjának feledhetetlen megfogalmazása.

Nem szabad kihagyni a dominikánus templomot sem, amely az ún. kéregető rendek építészetének ékes példáját mutatja. A nagyon egyszerű épület alapkövét Habsburg Rudolf rakta le, ám sem toronnyal, sem kereszthajóval nem rendelkezik. Viszont olyan kincseket találunk itt, mint a XIV. századi üvegmozaik ablakok és a rózsabokor háttérrel ábrázolt Madonna-festmény, Martin Schongauer világhírű műve, melyek mellett nem lehet csodálat nélkül elhaladni. A Szent Szűz a gyermekkel a karján egy rózsalugasban látható, a vörös lepelbe burkolózó Madonna feje fölé két angyal koronát tart.

A finomvonalú megfogalmazás a szokatlan környezetben monumentális kifejezőerőt kap, melyet az egyes kompozíciós elemek aprólékos kidolgozása tovább fokoz. A kolostort két colmari nemesasszony alapította apácák számára 1252-ben. Rövidesen jelentős gazdasági és szellemi sikerek színhelye lett. Ratisbanne püspöknek szentelték, és a Rajna-vidék misztikumának lett középpontja. Eckhart mester és strasbourgi Johannes Tauler munkálkodtak itt gyakran, mígnem 1792-ben az apácák végleg elhagyták az összedőlni készülő épületet, melynek megújulása 1849-ben következett be. A középkori építészetbe hatásosan integrálódnak Martin Schongauer festményei és Matthias Grünewald világhírű oltárképei. A gall-római korokat a kolostormúzeum kiállításaiban elsősorban a vallási élet és az ember lakókörülményeinek szemléltetése, a Merowingok korából származó bronzmegmunkálás, egy sor, a gótikát megelőző korokban létrejött szobor képviseli. A reneszánsztól a XIX. századig bemutatott kézműipar anyagában és technikájában egyformán magas színvonalú életmódra enged következtetni, melyben a cintől az üvegművészetig és a porcelánig sokféle műfaj és értékes tárgy keletkezett. A népművészet tükrözi a helyi szokásokat és hagyományokat, melyek között a bútorkészítés és a borászat, valamint előállításaik eszköztára különösen gazdag választékban mutatkozik be. A kolostormúzeum arra is büszke, hogy korábbi évszázadok kincsét sikeresen kapcsolja össze a jelenkori művészettel. Újkori gyűjteményében olyan nevek fordulnak elő, mint Renoir, Monet, Picasso, Braque, Léger vagy Poliakoff.

A Szent Antal-rend különös helyet foglal el a középkori vallástörténetben: a szerzetesei által a közeli Isenheimban alapított kolostor gazdagsága a legjobb bizonyítéka kiváltságos helyzetüknek. Legszebb és legismertebb kincsüket, az „isenheimi oltárként” ismert, változtatható szárnyas oltárt a colmari Unterlinden Múzeumban tekinthetjük meg. A német művészet remekműve festett oltárképekből és képszerűen elhelyezett faragott szobrokból áll. Minden valószínűség szerint 1512–1515 között keletkezett, és Grünewald mester nevéhez fűződik.

Középen a megfeszített Krisztus képe, melyet Szent Sebestyén és Szent Antal képei vesznek közre. Alattuk a sírbatétel ellentétes vertikális jelenete. A képek erőteljes piros színei ellentétben állnak Mária fájdalomtól összecsukló, könnyű fehér lepelbe burkolt alakjával. A szárnyas oltár húsvéti, karácsonyi kinyitásakor láthatóvá válik az angyali üdvözlet a galambbal, Krisztus születése és feltámadása, továbbnyitásakor pedig az apostolok gazdagon faragott képei, kiknek körében Krisztus a világ megváltójaként jelenik meg.

A város szépsége és gazdagsága nem lenne teljes, ha a városképből kihagynánk a csatorna mellett épült halpiacot és az ún. Kis Velencét. A Krutenau negyed volt az egykori halászok és kertészek lakóhelye, festői szépségű, színesre festett házakkal, melyeket korábban csak a Lauch víziútja kötött össze a várossal. A házak a XVI–XVII. századból valók, némelyiküket az 1706-os tűzvész után újjáépítették.

A festők tornya, vagy ahogy nevezik, a boszorkánytorony eredetileg a Szent Mihály-kápolna és egyben a városfal része is volt. A városfalakon kívül vonul egyik oldalon a Vogézek hegyes vonulata, a másikon a lapos mezőgazdasági vidék, de a kettő közötti dombos táj szőlőtermeléséről nevezetes. A városkép kialakítása az ebből a foglalkozási ágból szerzett gazdagság eredménye. A száraz és napos klíma alkalmas a szőlőművelésre, a rendezett földeket várak, kastélyok és sok-sok borpince díszíti. A márkás tramini, rizling és szilváni fajták telepítését kísérő kiskocsmák útvonalán nemcsak a vidék népművészetét bemutató vásárokkal találkozhatunk, hanem hagyományos borünnepekkel is.

Ízletesek a vidék gasztronómiai nyalánkságai, a strasbourgi libamájpástétom és az elzászi libamájbriós, a hagymás kalácsnak nevezett borkorcsolya, a rajnai halakból készült ragu, az elzászi módon ízesített csiga vagy a rizlingben párolt csirke is. Különleges elzászi étel a Baeckeoff, amely fehérborban pácolt húsféleségekből krumplival készített egytálétel, a Schiffala, avagy a füstölt sertésváll krumplival és tormakrémmel, vagy egy friss halfilé savanyúkáposzta-ágyon.

Aki pedig a finom borokkal kísért ételek után még egy kis ínyencségre vágyik, az kóstolja meg a cseresznyepálinkában áztatott mazsolás kuglófot, a mézessüteményeket vagy a helyi sajttálat.

Kirándulások a környéken

Az elzászi kirándulások persze idő és kedv szerint bővíthetők, nem is kell messze magunk mögött hagyni Colmart. 1330-ban városi joggal felruházott császári közigazgatási központ lett Elzász egy másik gyöngyszeme, Kaysersberg, ahol II. Frigyes fia, VII. Henrik több várat építtetett, és terjesztette a Hohenstaufenek nevét.

A 30 éves háború azonban úgy elszegényítette a várost, hogy még templomharangjait is kénytelen volt eladni Bázelnek. Ma egy belvárosi séta egyben kulturális körút is. Ha már vidék, nem feledkezhetünk meg az ún. Bioscope-ról, vagyis az első szabadidőparkról, ahol számos ismeretet szerezhetünk a földünkről, az emberről és a környezetünk jövőjéről is.

Vannak városok, melyek bájosak – ilyen a szőlőskertek dombjainak lábánál Eguisheim, mely virágdíszeivel 1985-ben a floristák grand prix-versenyén első helyezett lett –, és vannak karakterisztikusak.

Ilyen az ugyancsak szomszédos Mulhouse: városcímerének egyik motívuma már a XII. század óta az autókerék. Hogy miért? Az autórajongók természetesen azonnal rávágják a választ, hiszen az egykori gyapjúszövő üzemben állították fel a világ talán legnagyobb Nemzeti Automobil Múzeumát, melynek alapítása a Schlumpf fivérek nevéhez fűződik. A majdnem ezerdarabos gyűjtemény szemlélteti az autó fejlődéstörténetét 1878-tól napjainkig, különleges autókkal és tematikus gyűjteményekkel, például versenyautókkal vagy a jövő autóival várják a látogatókat. Az oldtimerek otthonában bálokat, egyéb rendezvényeket, fogadásokat is tartanak.

A sok látnivaló között óhatatlanul felmerül itt is, ott is egy címer, egy kápolna, keresztút, évszám vagy kastélyrom, néha csak egy zárókő, mely a Habsburgok alapító tagjára emlékeztet, kinek köszönhetően első ízben került Európa legnagyobb uralkodó családja rivaldafénybe: Speyer katedrálisában nyugszik Rudolf von Habsburg (1273), akit a német hercegek anno királlyá választottak. A politikai kompromisszum folytán választott uralkodót alábecsülték. A bázeli püspök állítólag a király hatalmától való félelmében így sóhajtott: „Úristen a mennyekben, ülj szilárdan trónodon, különben Rudolf veszi át helyedet!” Az uralkodó nemcsak a harcmezőn ismerte ki magát, de a számtalan legenda szerint népközeli, jókedélyű és istenfélő ember volt. A Habsburg-rokonság Elzászban ma is élő téma, mi több, egy francia–német–svájci bizottság kimondottan emlékük fenntartásával, nyomaik ápolásával foglalkozik ma is.

Colmar története

A XVIII. századi kolostorban alapított Unterlinden Múzeum adatai szerint Colmar már a korai kőkorszakban lakott volt, a IX. században a Karoling-uralkodók birtokává vált, majd a XIII. században lett birodalmi város, melynek alkotmányt Habsburg Rudolf adott. Colmar hihetetlen gyorsasággal fejlődött a vidék kulturális központjává, ami a dominikánus és franciskánus rendek vándorszerzeteseit is vonzotta a korai középkorban. A vallási élet a Rajna-vidék jellemző misztikumával mindig is inspirálta a művészi kifejezésmódot, melynek jeles képviselője Martin Schongauer volt, de Dürer is gyakran alkotott e vidéken. XIV. Lajos csapatai bejöttével Colmar francia királyi város lett, melynek vallási életében és nevelésében a katolikus egyház jelentős szerephez jutott. A város leghíresebb szülötte Frédéric Auguste Bartholdi szobrász, aki többek között a New York-i szabadságszobor megalkotója, szülőháza ma múzeumként tiszteleg munkássága előtt. A 67 ezer lakossal büszkélkedő kisváros napos mikroklímája által a legszárazabb francia városok egyike, kitűnő borvidék, és az elzászi borok központja is egyben. Érdemes egy teljes napot szánni a colmari látogatásra, hiszen Győr testvérvárosa festői szépségű belvárosa mellett számos világhírű műremek birtokában van.