Körutazás Elzászban

Az egymás mellett békében élő többnyelvű lakosság büszke identitása, sajátságosan barátságos hangulata, vendéglátása, szívélyessége fogalmazódik meg a hagyományok, az élvezetek és a kulturális örökség ápolásában. A városok és falvak lakói együtt örülnek és ünnepelnek, az ünnep itt nem szokás, hanem az élet szerves része: éppúgy ünneplik a sörözést, mint a balkonon felállított virágokat, és sokszínű kulturális hagyományaikkal varázslatba ejtik a látogatót. Ha valahol, itt igazán otthonosan érzi magát a turista, hisz nevetés, jókedv veszi körül, ami az elzásziak génjeiben van.

Colmar – városnézőben

A gall-római kultúrtörténettel való ismerkedéshez találó hangulati bevezető egy colmari látogatás. Egy városi séta olyan, mintha egy nagy ékszerdoboznak húzogatnánk ki különböző fiókjait, melyek egy-egy gazdagon virágdíszes építészeti csodával nemcsak azt bizonyítják, mit tudtak korábbi korok mesterei, hanem azt is, mennyire megbecsüli az utókor őseinek munkáját. A különleges város mégis akkor a legkülönlegesebb, amikor elkezd sötétedni: már a naplementében kigyúlnak a fények, melyek titokzatosan hangsúlyozzák a számos építészeti részletet, és speciálisan megtervezett, számítógép-vezérelt világítással gondoskodnak éjszaka is az utcák, terek hangulatáról.

A magas cseréptetős, árkádos Koifhus volt az egykori városi közigazgatás és sókereskedelem központja, melynek nagyvonalú lodzsás feljárója és oszlopsora díszítőelemeiben V. Károly győzelmét hirdeti.

A Koifhus átjáróján keresztül a régi Vámház térre jutunk, ahol színes zsalugáteres és fagerendás házaktól körülvéve áll a Schwendi Lázár báró és törökellenes hadvezér szobrával díszített bronzkút. A vakmerő és borkedvelő báró szobra bal kezében egy magasra emelt szőlőfürtös venyigét tart, mivel a legenda szerint 1565-ben ő honosította meg birtokán a Tokajból hozott szőlővesszőket.

Későbbi feljegyzések szerint viszont az eleinte Grauer Tokayer nevet viselő Pinot gris Burgundiából származik, s így lett a neve háromszáz évvel ezelőtt Tokay, később Tokay d’Alsace, majd Tokay Pinot gris. Ám az új előírások szerint a francia bor nem viselheti a híres magyar borvidék nevét, hiszen a szakértők nem látják igazoltnak a borrokonságot, így Franciaország végleg lemondott a Tokay név használatáról.

A kereskedők girbegurba utcáit érdemes végigjárni, és megcsodálni a favázas színes házakat: a Lauch folyó mentén többek között végigjárhatjuk a tímárok és a halfeldolgozók negyedét is. A hegyestetős keskeny házak utcai szintjükön szebbnél szebb kirakatokkal, egész oldalukkal utcára nyíló üzletekkel rendelkeznek.

Péksütemények csábítanak lépten-nyomon, fűszeres- mézes illatok csiklandozzák a sétáló orrát, és a frissen őrölt kávé vagy a csokoládé illata mindenkit eltérít egy kávéházi villámlátogatásra. Jut itt kávéházból szinte minden házra. A festett falú házak faragott kőkerettel díszített ajtói, ablakai történelmi gazdagságról mesélnek, a zsalugáterek színskálája pedig vidámmá teszi a hangulatot. A kiugró toronyszobás épületek között is a legszebb a Pfister-ház, mely bibliai témájú falfestészetéről nevezetes.

A Szent Martin-székesegyház hosszabb megállásra késztet. Bár a templom már a XI. században állt, Colmar soha nem volt püspöki székhely. Főhajója a strassburgi Münstert idézi. Méretei és szépsége miatt azonban nagyobb jelentőséget kapott történelemben betöltött szerepénél. Gazdag szoborcsoportjai és 1350-ből származó faragott kóruskarzata Krisztus keresztútjának feledhetetlen megfogalmazása.



Nem szabad kihagyni a dominikánus templomot sem, amely az ún. kéregető rendek építészetének ékes példáját mutatja. A nagyon egyszerű épület alapkövét Habsburg Rudolf rakta le, ám sem toronnyal, sem kereszthajóval nem rendelkezik. Viszont olyan kincseket találunk itt, mint a XIV. századi üvegmozaik ablakok és a rózsabokor háttérrel ábrázolt Madonna-festmény, Martin Schongauer világhírű műve, melyek mellett nem lehet csodálat nélkül elhaladni. A Szent Szűz a gyermekkel a karján egy rózsalugasban látható, a vörös lepelbe burkolózó Madonna feje fölé két angyal koronát tart.

A finomvonalú megfogalmazás a szokatlan környezetben monumentális kifejezőerőt kap, melyet az egyes kompozíciós elemek aprólékos kidolgozása tovább fokoz. A kolostort két colmari nemesasszony alapította apácák számára 1252-ben. Rövidesen jelentős gazdasági és szellemi sikerek színhelye lett. Ratisbanne püspöknek szentelték, és a Rajna-vidék misztikumának lett középpontja. Eckhart mester és strasbourgi Johannes Tauler munkálkodtak itt gyakran, mígnem 1792-ben az apácák végleg elhagyták az összedőlni készülő épületet, melynek megújulása 1849-ben következett be. A középkori építészetbe hatásosan integrálódnak Martin Schongauer festményei és Matthias Grünewald világhírű oltárképei. A gall-római korokat a kolostormúzeum kiállításaiban elsősorban a vallási élet és az ember lakókörülményeinek szemléltetése, a Merowingok korából származó bronzmegmunkálás, egy sor, a gótikát megelőző korokban létrejött szobor képviseli. A reneszánsztól a XIX. századig bemutatott kézműipar anyagában és technikájában egyformán magas színvonalú életmódra enged következtetni, melyben a cintől az üvegművészetig és a porcelánig sokféle műfaj és értékes tárgy keletkezett. A népművészet tükrözi a helyi szokásokat és hagyományokat, melyek között a bútorkészítés és a borászat, valamint előállításaik eszköztára különösen gazdag választékban mutatkozik be. A kolostormúzeum arra is büszke, hogy korábbi évszázadok kincsét sikeresen kapcsolja össze a jelenkori művészettel. Újkori gyűjteményében olyan nevek fordulnak elő, mint Renoir, Monet, Picasso, Braque, Léger vagy Poliakoff.

A Szent Antal-rend különös helyet foglal el a középkori vallástörténetben: a szerzetesei által a közeli Isenheimban alapított kolostor gazdagsága a legjobb bizonyítéka kiváltságos helyzetüknek. Legszebb és legismertebb kincsüket, az „isenheimi oltárként” ismert, változtatható szárnyas oltárt a colmari Unterlinden Múzeumban tekinthetjük meg. A német művészet remekműve festett oltárképekből és képszerűen elhelyezett faragott szobrokból áll. Minden valószínűség szerint 1512–1515 között keletkezett, és Grünewald mester nevéhez fűződik.

Középen a megfeszített Krisztus képe, melyet Szent Sebestyén és Szent Antal képei vesznek közre. Alattuk a sírbatétel ellentétes vertikális jelenete. A képek erőteljes piros színei ellentétben állnak Mária fájdalomtól összecsukló, könnyű fehér lepelbe burkolt alakjával. A szárnyas oltár húsvéti, karácsonyi kinyitásakor láthatóvá válik az angyali üdvözlet a galambbal, Krisztus születése és feltámadása, továbbnyitásakor pedig az apostolok gazdagon faragott képei, kiknek körében Krisztus a világ megváltójaként jelenik meg.

A város szépsége és gazdagsága nem lenne teljes, ha a városképből kihagynánk a csatorna mellett épült halpiacot és az ún. Kis Velencét. A Krutenau negyed volt az egykori halászok és kertészek lakóhelye, festői szépségű, színesre festett házakkal, melyeket korábban csak a Lauch víziútja kötött össze a várossal. A házak a XVI–XVII. századból valók, némelyiküket az 1706-os tűzvész után újjáépítették.



A festők tornya, vagy ahogy nevezik, a boszorkánytorony eredetileg a Szent Mihály-kápolna és egyben a városfal része is volt. A városfalakon kívül vonul egyik oldalon a Vogézek hegyes vonulata, a másikon a lapos mezőgazdasági vidék, de a kettő közötti dombos táj szőlőtermeléséről nevezetes. A városkép kialakítása az ebből a foglalkozási ágból szerzett gazdagság eredménye. A száraz és napos klíma alkalmas a szőlőművelésre, a rendezett földeket várak, kastélyok és sok-sok borpince díszíti. A márkás tramini, rizling és szilváni fajták telepítését kísérő kiskocsmák útvonalán nemcsak a vidék népművészetét bemutató vásárokkal találkozhatunk, hanem hagyományos borünnepekkel is.

Ízletesek a vidék gasztronómiai nyalánkságai, a strasbourgi libamájpástétom és az elzászi libamájbriós, a hagymás kalácsnak nevezett borkorcsolya, a rajnai halakból készült ragu, az elzászi módon ízesített csiga vagy a rizlingben párolt csirke is. Különleges elzászi étel a Baeckeoff, amely fehérborban pácolt húsféleségekből krumplival készített egytálétel, a Schiffala, avagy a füstölt sertésváll krumplival és tormakrémmel, vagy egy friss halfilé savanyúkáposzta-ágyon.

Aki pedig a finom borokkal kísért ételek után még egy kis ínyencségre vágyik, az kóstolja meg a cseresznyepálinkában áztatott mazsolás kuglófot, a mézessüteményeket vagy a helyi sajttálat.

Kirándulások a környéken

Az elzászi kirándulások persze idő és kedv szerint bővíthetők, nem is kell messze magunk mögött hagyni Colmart. 1330-ban városi joggal felruházott császári közigazgatási központ lett Elzász egy másik gyöngyszeme, Kaysersberg, ahol II. Frigyes fia, VII. Henrik több várat építtetett, és terjesztette a Hohenstaufenek nevét.

A 30 éves háború azonban úgy elszegényítette a várost, hogy még templomharangjait is kénytelen volt eladni Bázelnek. Ma egy belvárosi séta egyben kulturális körút is. Ha már vidék, nem feledkezhetünk meg az ún. Bioscope-ról, vagyis az első szabadidőparkról, ahol számos ismeretet szerezhetünk a földünkről, az emberről és a környezetünk jövőjéről is.

Vannak városok, melyek bájosak – ilyen a szőlőskertek dombjainak lábánál Eguisheim, mely virágdíszeivel 1985-ben a floristák grand prix-versenyén első helyezett lett –, és vannak karakterisztikusak.

Ilyen az ugyancsak szomszédos Mulhouse: városcímerének egyik motívuma már a XII. század óta az autókerék. Hogy miért? Az autórajongók természetesen azonnal rávágják a választ, hiszen az egykori gyapjúszövő üzemben állították fel a világ talán legnagyobb Nemzeti Automobil Múzeumát, melynek alapítása a Schlumpf fivérek nevéhez fűződik. A majdnem ezerdarabos gyűjtemény szemlélteti az autó fejlődéstörténetét 1878-tól napjainkig, különleges autókkal és tematikus gyűjteményekkel, például versenyautókkal vagy a jövő autóival várják a látogatókat. Az oldtimerek otthonában bálokat, egyéb rendezvényeket, fogadásokat is tartanak.

A sok látnivaló között óhatatlanul felmerül itt is, ott is egy címer, egy kápolna, keresztút, évszám vagy kastélyrom, néha csak egy zárókő, mely a Habsburgok alapító tagjára emlékeztet, kinek köszönhetően első ízben került Európa legnagyobb uralkodó családja rivaldafénybe: Speyer katedrálisában nyugszik Rudolf von Habsburg (1273), akit a német hercegek anno királlyá választottak. A politikai kompromisszum folytán választott uralkodót alábecsülték. A bázeli püspök állítólag a király hatalmától való félelmében így sóhajtott: „Úristen a mennyekben, ülj szilárdan trónodon, különben Rudolf veszi át helyedet!” Az uralkodó nemcsak a harcmezőn ismerte ki magát, de a számtalan legenda szerint népközeli, jókedélyű és istenfélő ember volt. A Habsburg-rokonság Elzászban ma is élő téma, mi több, egy francia–német–svájci bizottság kimondottan emlékük fenntartásával, nyomaik ápolásával foglalkozik ma is.

Colmar története

A XVIII. századi kolostorban alapított Unterlinden Múzeum adatai szerint Colmar már a korai kőkorszakban lakott volt, a IX. században a Karoling-uralkodók birtokává vált, majd a XIII. században lett birodalmi város, melynek alkotmányt Habsburg Rudolf adott. Colmar hihetetlen gyorsasággal fejlődött a vidék kulturális központjává, ami a dominikánus és franciskánus rendek vándorszerzeteseit is vonzotta a korai középkorban. A vallási élet a Rajna-vidék jellemző misztikumával mindig is inspirálta a művészi kifejezésmódot, melynek jeles képviselője Martin Schongauer volt, de Dürer is gyakran alkotott e vidéken. XIV. Lajos csapatai bejöttével Colmar francia királyi város lett, melynek vallási életében és nevelésében a katolikus egyház jelentős szerephez jutott. A város leghíresebb szülötte Frédéric Auguste Bartholdi szobrász, aki többek között a New York-i szabadságszobor megalkotója, szülőháza ma múzeumként tiszteleg munkássága előtt. A 67 ezer lakossal büszkélkedő kisváros napos mikroklímája által a legszárazabb francia városok egyike, kitűnő borvidék, és az elzászi borok központja is egyben. Érdemes egy teljes napot szánni a colmari látogatásra, hiszen Győr testvérvárosa festői szépségű belvárosa mellett számos világhírű műremek birtokában van.

Legyél az első hozzászóló "Körutazás Elzászban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*