Középpontban a kreativitás és az innováció. Interjú Gyutai-Szalay Nikolettával, a hévizi Hotel Európa Fit vezérigazgatójával

Igazi lokálpatrióta, akinek sosem kellett állást keresnie, mert mindig az találta meg őt. Gyutai-Szalay Nikoletta, a hévizi Hotel Európa Fit****superior vezérigazgatója szerint a mai, változó világunkban csak az a szálloda maradhat versenyképes és vonzó a régi és az új vendégek számára, amelyik folyamatosan leköveti a legújabb igényeket. A  hévízi Európafit ennek szellemében újult meg teljesen a Covid alatt és hozott létre gyermekbirodalmat, magánegészségügyi központot az elmúlt években.

 

„A sokszínűség az, amiért én csodálatosnak tartom a szívemhez oly közel álló Keszthelyt, Gyenesdiást és Hévízt is magába foglaló Nyugat-Balatoni régiót. Hévíz amúgy is etalon, mert ha ide eljön egy gyógyvendég – aki nekünk az elsődleges célcsoportunk – biztos, hogy testben-lélekben megújulva tér haza. De az aktív utazó is igazán élvezetes túrákat tehet, vagy ha felpattan a biciklire, pillanatok alatt bejárhatja a régiót, felfedezve annak minden csodáját. A közelben van a Kis-Balaton is az ezernyi természeti csodájával, miközben egész évben olyan programok várják errefelé az utazókat, amelyek mind azt szolgálják, hogy aki ide érkezik, az legközelebb is visszatérjen” – beszél a vezérigazgatónő arról, hogy miért hűséges a Balaton nyugati vidékéhez.

Gyutai-Szalay Nikoletta már az ikonikus keszthelyi Vendéglátóipari Szakközépiskolában életre szóló kapcsolatba került az idegenforgalommal és a szállodaiparral, amikor az éves, kötelező szakmai gyakorlatait szállodákban töltötte.. Varázslatosnak tartotta a vendégekkel kialakított kapcsolatot és a szállodai rendszer összehangoltságát, ami a nagy létszámú személyzetet óramű pontossággal együttműködő csapattá alakította.

„Miközben a Helikonban számtalan munkakört a gyakorlatban is megismerhettem, ott tanultam meg a munka iránti tiszteletet is. Ami elengedhetetlen ahhoz, hogy felépüljön az az olajozottan működő rendszer, ami olyan szolgáltatásra képes, aminek a végén a vendég elégedetten távozik a házból.”

A vendéglátóipari főiskola, majd egy német nyelvű  posztgraduális képzés után szállodatitkárként került az akkor épülő hévízi Hotel Európa Fit nyitást előkészítő, úgynevezett preopening irodájába, Dr. Oláh Péter igazgató és a szálloda tulajdonosának közvetlen munkatársaként.

„Én akkor kerültem a házba, amikor már készült az árazás, megvoltak a vezetők, készítettük a prospektusokat, felvettük a kapcsolatot az utazási irodákkal. Akkor, mint fiatal, terhelhető munkatárs, elsősorban a német nyelvtudásommal tudtam segíteni a csapatot. Az az időszak azért is volt rendkívül izgalmas, mert megízleltem milyen hatalmas kihívás, egyben páratlan érzés, hogy miközben mi nagy várakozásokkal készítünk elő mindent a szállodában a nyitáshoz, megérkeznek azok az első vendégek, akik azután elégedetten távoznak a házból.”

Majd miután a diákévek alatt az alsóbb szintek felől ismerte meg a szálloda működését, a frissen nyitott hévízi szállodában később már menedzserként szerezhette meg azt a tapasztalatot, ami egy hotel mindennapi, sikeres üzemeltetéséhez elengedhetetlen. Ennek eredményeként kapott projektmenedzseri feladatot az akkor nyíló, azonos tulajdonosi körhöz tartozó új zalakarosi hotelben, ahol a komplett szállodaberuházás minden területét végig követhette. A nyitást követően pedig, valószínűleg a legfiatalabb magyarországi, női szállodaigazgatóként folytatta munkáját a Karos Spa Hotelben, ahol úgy dolgozott együtt Dr. Oláh Péterrel, hogy a legendás szakember a szállodát üzemeltető vállalkozás vezérigazgatója volt.

„Fiatal női vezetőként, egy nyitó szállodában rengeteg kihívással kellett szembenéznem. Mai ésszel ezért azt gondolom, hogy egy kicsit még korai volt ez a megmérettetés, amit tisztességgel teljesítettem. De azt gondolom, hogy a szállodaigazgatói pozícióhoz meg kell érni. Már csak azért is, mert még várt rám az anyaság: két lányom született ezután. Más kérdés, hogy azt az időszakot is folyamatos tanulással töltöttem: a gyenesdiási TDM szervezet elnökeként tevékenykedtem, miközben a Pécsi Tudományegyetemen pénzügy szakirányon, közgazdász diplomát szereztem. 2010-ben a korábbi munkahelyem akkori vezérigazgatója, Üsztöke Botond kért fel arra, hogy legyek a Karos Spa Hotel értékesítési- és marketingigazgatója. Itt megint teljesen új perspektívából láthattam rá a szállodaüzemeltetésre.”

Néhány év múlva, harmadik lánya születése után ismét a családot választotta, miközben pályázatíró-, projektmenedzserként – mai terminológiával – home office-ból dolgozott és a korábbi munkáltatóival, valamint a tulajdonosokkal sem szakította meg a kapcsolatot. De annak ellenére, hogy ekkortájt több szállodaigazgatói felkérést is kapott mindig az volt a fejében, hogy erre a posztra meg kell „érni”.

„Amikor a hévízi Európafit hotel tulajdonosa két évvel ezelőtt felajánlotta a vezérigazgatói pozíciót, azért nem mondtam nemet, mert az Európafit, mint az első munkahelyem, mindig etalon volt számomra. A tökéletesség, a jó hangulatú, szakmailag magas szintű munkahely képeként mindig az Európafit jutott eszembe. Úgy éreztem, hogy a szakmában eltöltött közel 25 év, a ranglétrát végig járva, a tanulás folyamatát soha abba nem hagyva, megérettem a feladatra. Arra, hogy ez a gondolataimban mindig megjelenő kép az én irányításom alatt is fennmaradjon és tovább fejlődhessen.”

Így, miközben a Hotel Európa Fit vezérigazgatójaként örömmel köszöntötte régi és új kollégáit, egy percig nem okozott gondot a visszailleszkedés. Ami nagy segítséget jelentett abban, hogy a Covid alatt teljesen felújított szálloda ne csak megőrizze korábbi, markáns piaci pozícióját, hanem még tovább erősítse azt.

„A mai felgyorsult világunkban azt tapasztalom, hogy a vendégek igényei szinte évről évre változnak. Amiről azt gondoltuk a nyitáskor, hogy – mondjuk a szobák kialakításában, elrendezésében -, tökéletes lesz, azon a vendégek visszajelzései alapján, akár már két év múlva is érdemes változtatni. Például azután, hogy vezetőként visszatértem, azt tapasztaltam, hogy a nyári időszakban (nyilván azért is, mert a Covid alatt a vendégek a belföldi turizmusra szavaztak), nagyon sokan, gyermekkel érkeznek. Mivel úgy éreztem, hogy erre nem vagyunk teljes mértékben felkészülve, és szerencsére volt a házban egy kihasználatlan rész, azt a területet öt hónap alatt teljesen újjáépítettük. Roomli néven így hoztuk létre azt a gyermekparadicsomot, ahol a legkisebbektől egészen a kamaszokig minden korosztály megtalálja a maga örömét” – magyarázza Gyutai-Szalay Nikoletta. Kiemelve: a Hotel Európa Fit folyamatos megújulásának természetesen az is elengedhetetlen feltétele, hogy az ő állandó újat akarását a tulajdonos is támogatja azzal, hogy hajlandó pénzt áldozni a menedzsment által felvázolt tervek megvalósítására.

Az új, egyedi szolgáltatások jegyében született meg a Covid alatt elindított projekt is, amelynek eredményeként 2023. májusában egy, Magyarországon, szállodai környezetben, egyedülállóan széles orvosi szolgáltatást nyújtó Egészségközpont jött létre a házban, a Hotel Európa Fit üzemeltetésében. A magasan jegyzett orvosokkal működő Egészségközpont  – többek között -, belgyógyász, nőgyógyász, kardiológus, reumatológus, bőrgyógyász, valamint arc- és női intim esztétikai  rendelések, valamint kezelésekmellett az egynapos műtétekre is alkalmas. Ez a magas színvonalú, megfizethető, privát orvosi ellátást biztosító központ egyszerre többt célt szolgálva erősíti a szálloda jó hírnevét: egyrészt azzal, hogy a vállalkozásoknak egészségügyi szűrést és gyors, privát orvosi ellátást biztosít, valamint a környező lakosság részére nyújt teljeskörű, prémium szintű magánegészségügyi ellátást, illetve várhatóan egyre több olyan szállóvendég érkezik majd, akik hosszabb időt töltve, a wellness kényeztetését élvezve használják ki az egészségszűrés, vagy az egészségügyi, szépészeti kúra lehetőségét.

„Hogy milyen munkatársakkal szeretek együtt dolgozni? Olyanokkal, akik kreatívak és elhivatottak, nyitottak a megújulással kapcsolatban, mert az elmúlt évtizedekben engem minden területen az vezetett, hogy miben lehet újat, mást adni, mint a piac többi szereplője. Ezért is tartom nagyon szerencsésnek  magam , mert itt a Hotel Európa Fit-ben az elmúlt 24 évben egy olyan, rendkívül jó törzsgárda alakult ki, amely az elkötelezettség mellett rendkívül komoly szakmai tudással, kreativitással is segíti a ház működését. Ami azért is nagy könnyebbség, mert meggyőződésem, hogy a Hotel Európa Fit egyik különlegessége abban rejlik, a komplex és rendkívül magas szintű szolgáltatáskínálat mellett, hogy mindig valami újat tud mutatni a vendégeknek: annak is, aki több éve visszajár és annak is, aki először lép be az ajtón – és ezután remélhetőleg törzsvendéggé válik majd.”- tette hozzá Gyutai-Szalay Nikoletta.

 

Érsek M. Zoltán