Lassabban mennek a repülők, hogy nőjjön a profit

Gyakorlott utazó és azt tapasztalja, hogy jó pár megszokott útvonalon megnőtt a menetidő? Jól látja. Ennek is a profithajsza az oka.

Érdekes tény, hogy  amíg a hetvenes években a New York és Houston közötti repülőutat 2 óra és 37 perc alatt tették meg a repülőgépek, addig a mai modern gépmadaraknak 3 órára és 50 percre van szükségük ugyanazon táv leküzdésére.

Hasonlóan meghökkentő, hogy 1995 óta, azaz 23 év leforgása alatt 10-20 perccel hosszabbodott meg a repülőút olyan rövid útvonalakon, mint a London és Edinburgh, illetve a Madrid és Barcelona közötti.

A brit napilap, a Sun az MIT kutatásait megvizsgálva arra jutott, hogy kizárólag pénzügyi ok lapul háttérben: a légitársaságok költségtakarékossági szempontok miatt napjainkban mindössze 890-940 km/h-val repülnek, pedig néhány évtizede 970 km/h volt a repülőgépek utazósebessége.

A különbség első ránézésre nem tűnik nagynak, a légitársaságok mégis százmilliókat takarítanak meg a lassulással. A JetBlue nevű amerikai diszkont légitársaság 2008-ban például 3 és fél milliárd forintnyi dollárt spórolt meg azzal, hogy két perccel meghosszabbította a járatainak menetidejét.

A Sun végül hozzáteszi, hogy 2002 és 2012 között megnégyszereződtek az üzemanyagárak, a légitársaságok pedig csak ilyen trükkökkel tudják alacsonyan tartani a jegyárakat.

Legyél az első hozzászóló "Lassabban mennek a repülők, hogy nőjjön a profit" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*