Lovagrendek és hódítók

Budapestről közvetlen járattal röppentünk Luqa repülőterére; valamivel több, mint két óra alatt. Este érkeztünk Bugibbába, egy egykori halászfaluba, ami ma népszerű üdülőhelynek számít, és a sziget északkeleti részén, a St. Paul’s Bay öblében található. Szent Pál apostol nem csupán azért örvend népszerűségnek a szigeten, mert a közel 400 ezer máltai szinte egytől egyig hívő katolikus, hanem azért is, mert i. sz. 58-ban állítólag éppen e helyen szenvedett hajótörést. Három hónapos kényszerszabadságot töltött itt, és ezalatt mindjárt keresztény hitre is térítette a helyi lakosság nagy részét. Különben a hajótörés ténye hihető: Málta partjait javarészt meredek sziklák övezik, igaz, hogy a neve viszont állítólag „biztonságos kikötőt” jelent. Hát, így igazodjon el az ember a legendák és a tények között.

Reggel indultunk első sétánkra s első találkozásunkra az idegenvezetőnkkel, aki a fejéhez kapott, amikor közöltük, hogy meg akarjuk nézni a sziget egyik fő nevezetességét: Hal Saflieni Hypogeumát. Azt ugyanis csak előzetes bejelentkezés után lehet, mert a napi látogatók száma korlátozott. Egy föld alatti templomegyüttesről van szó, amit ciszternákat építő munkások találtak meg 1902-ben, Paolában – ez a főváros, La Valletta egyik külvárosa. A derék dolgozók több mint húsz, egymáshoz kapcsolódó barlangot tártak fel, ám mivel féltek, hogy az építkezést leállítják, csak akkor szóltak bárkinek is, amikor a munkát már befejezték; közben meglehetősen nagy károkat tettek az öt-hatezer éves emlékekben.

Ám ami megmaradt belőlük, az is izgalmasnak ígérkezett, s mivel a helyfoglalást Vallettában, a Nemzeti Múzeumban lehet elintézni, mindjárt oda is buszoztunk. Mindössze fél óra alatt, mert az egész sziget csak 316 km² területű, igazán nem túl nagyok a távolságok. Aztán egy közepesen barátságos alkalmazott közölte: legközelebb tíz nap múlva lehet alászállni a mélybe. Így mi nem láthattuk a Hypogeumot, hiszen mindössze egy hétre érkeztük – szóval, aki meg akarja nézni, már itthon intézkedjen.

Öreg, de szexis!

La Valletta amúgy a Máltai Lovagrend egyik nagymestere után kapta a nevét, aki a XVI. században sikerrel küzdött a támadó törökök ellen. Nemcsak ők próbálkoztak Málta meghódításával: az ókorban Főnícia, Karthágó, majd a Római Birodalom kebelezte be, később például az arabok és a szicíliai normannok tették rá a kezüket. 1530-ban a Jeruzsálemi Szent János Lovagrendé lett, 1798-ban I. Napóleon hódította meg, és 1800-ban a britek foglalták el, akik csak néhány évtizede távoztak innen. Így aztán Máltán mindenki remekül beszél angolul, és az arab-olasz ötvözetű máltai mellett az angol is hivatalos nyelv. Az autók hasonló okból a bal oldalon közlekednek, úgyhogy ajánlatos figyelni (bár maguk az autóvezetők is vigyáznak a gyalogosokra). A buszmegállók is fordított irányban állnak, mint ahogyan megszoktuk, na és ha elfelejtünk a megállóban várakozva inteni a közelgő menetrend szerinti járműnek, akkor az szépen megállás nélkül tovarobog. A máltai buszoknak ezzel együtt komoly rajongótáboruk van, ami érthető: nemritkán 30-35 évesek, napsárgák, krómozott cifraságok ékesítik őket, és gyakran saját nevük is van (Bajadér, Miasszonyunk, Oroszlánszív meg hasonlók), vagy épp olyasféle feliratokat olvashatunk rajtuk, mint: Öreg, de szexis. Állandó sofőrjeik otthonosan be is rendezkednek a vezetőülés környékén, ahol feltétlenül helyet szorítanak a saját miniszentélyüknek Jézus- vagy Szűz Mária-képpel, -szobrocskával, feszülettel, sőt akár kis vázában elhelyezett élővirággal, családi fényképpel és kedvenc focicsapatuk zászlajával.

Valletta egyik kapuja előtt található a fő-fő buszvégállomás, innen indulhatunk a sziget különféle pontjaira. Ha mégis inkább La Vallettába sétálunk be, pár perc alatt elérhetjük a Nagymesterek Palotáját. Az épület némiképp komoran méltóságteljes; a látogatót a folyosókon színes márványberakásos padlók, gazdag freskódíszítések, páncélzatok fogadják, a fakító-vakító napsütés elől besötétített termekben annak rendje és módja szerint vörös bársonydrapériák, súlyos kristálycsillárok, márványkandallók, aranyozott-díszes képkeretekbe foglalt festmények, dúsan faragott bútorok gondoskodnak arról, hogy kissé megilletődjünk.

A fő attrakció talán a Gobelinterem: az óriási gobelinképek a sziget fontos történelmi eseményeit örökítik meg. Az egyiken például állig felöltözött-felfegyverzett keresztény lovagok hajkurásszák a csaknem pucér bennszülötteket, dús növényzettől körülvéve. A „nagy dicsőség” mellett ez arra is emlékeztet, hogy Málta valaha zöld sziget volt, csak a századokon át tartó szorgos hajó- és házépítés következtében tűntek el a fák.

Várbörtöntől katakombákig

Ha már egyszer Máltán járunk, a régi fővárost, Mdinát (nevének jelentése: fallal körülvett város) is keressük fel.

Az erődítmény kapuján belépve a vár börtönnél találjuk magunkat, be lehet menni, és „el lehet gyönyörködni” abban, milyen találékony tud lenni az ember, ha társait kínozni akarja. A dombtetőn elhelyezkedő erőd szerkezetét szemmel láthatóan a védelmi céloknak kellett alárendelni, az itt lakók komfortérzetét nemigen tudták szem előtt tartani, viszont a környék remekül belátható, és hogy összekössük a kellemest a kellemessel: üljünk be a Fontana cukrászdába. Nemcsak a kilátás remek, de a sütemények is elképesztően finomak.

A helyi Természettudományi Múzeumot ellenben nyugodt lélekkel kihagyhatjuk; ahogy mondani szokták: „nem nagy durranás”. Érdemes inkább átmenni a szomszédos városkába, Rabatba, egyebek között azért, mert így végre lemehetünk a föld alá borzongani egy kicsit – vagy a Szent Pálról, vagy a Szent Ágotáról elnevezett katakombákba.

Ezeket a sziklakamrarendszereket, melyek között keskeny és viszonylag alacsony járatokon közlekedhetünk, a római korban vájták-bővítették ki, és körülbelül a IV. századig használták temetkezési célokra.

Vízicsodák

Az egyik igazán vidám hely Máltán a Mediterraneo Marine Park (Bahar Ic-Caghaq település). Előtte tesz le a busz, papagáj-, fóka- és delfinshow-ra lehet számítani; kellemes félnapos időtöltés. Aki viszont előzetes bejelentkezés nélkül akarja beszuszakolni magát a delfinekkel úszásba, mint mi, legyen elszánt, mert előfordulhat, hogy sorban kell állnia, még ha nyitás előtt másfél-két órával, előszezonban megy is.

Minden jó, ha jó a vége: bejutottunk, és azóta is emlegetjük, milyen érzés volt megsimogatni a bűbájos állatkákat, hogyan húztak magukkal a vízben, na és hogy milyen rémesen néztünk ki búvárruhában, amit a programhoz kellett felöltenünk.

Szerényebb költségből megoldható, s ugyancsak emlékezetes kirándulásnak bizonyulhat a sziget délnyugati partján lévő Kék Barlang felkeresése, amiben az a pláne, hogy motorcsónakkal visznek oda. Tehát, buszra fel, aztán le Weid iz-Zurrieq-ben, rövid gyaloglás csupa kő, ám elvarázsoltan szép úton, majd szemközt egyszer csak felbukkan a mélységesen tintakék tenger, a távolban egyetlen hófehér sziklával. Kissé odébb egy magas sziklafallal körülvett kis öböl, amelynek vizébe helyi srácok ugrálnak fejeseket a helyi lányok elkápráztatása végett, s ahol vízre kelhetnek a turisták.

A csónakáztató ember remélhetően képes vízből menteni, különben kétséges, mi lesz azzal, aki esetleg kipottyan, és nem tud úszni – mentőmellény vagy mentőöv sehol. Kristályosan tiszta a víz, és hogy „partot mos”, az itt egyértelműen észlelhető: a parti behemót sziklaóriásokba hatalmas barlangokat vájt, amelyekbe be-betérünk. Kísérőnk közben elmeséli, mekkora kődarabok szakadtak le tavaly óta ebből meg abból a sziklamennyezetből, ami nem túlságosan megnyugtató. A Kék Barlangot is megmutatja – persze azért nem annyira kék, mint a neve, viszont ez egyáltalán nem baj. Az se rossz, ha csónakázás után valamelyik közeli vendéglő tetőteraszán folytatjuk az élvezetek halmozását egy könnyű ebéddel, arccal a napsütésben ragyogó tengernek. Nagyon jó érzés! Aki nem hiszi, egyszer feltétlenül járjon utána.

Comino és Gozo

A máltai szigetcsoporthoz három nagyobb, lakott sziget tartozik, melyek közül a két kisebb: Comino és Gozo. Comino aprócska szigetét jelenleg mindössze néhány gazdálkodó család lakja. Gozo eseménydúsabb hely: i. e. 5200 körül már lakott sziget volt, fejlett történelem előtti civilizációval. Itt található a Ggantija nevű ősi építmény, amely korosabb, mint a Stonehenge vagy az egyiptomi piramisok; úgy tartják: öt-hatezer éves lehet. 1816-ban tárták fel.

Hogy pontosan milyen célt szolgált az épület, azon még vitatkoznak a szakemberek – egyesek szerint templom volt, mások szerint akár piac is lehetett, de azért az utóbbi feltételezés tűnik kevéssé valószínűnek. A helyi legendák szerint valaha Gozo volt annak a Kalüpszó nimfának a szigete, aki hét éven át láncolta magához bűverejével Odüsszeuszt.

A máltai lovagokról

Eredetileg a jeruzsálemi Szent Jánosról nevezték el, és ez a legrégibb szerzetesi lovagrend. Alapítója feltehetően Maurus, egy Amalfiból származó gazdag kereskedő, aki 1070-ben az egyiptomi kalifától kapott engedélyt arra, hogy a jeruzsálemi Santa Maria della Latina templom mellett kolostort alapíthasson. A kolostorhoz zarándokok befogadására szolgáló fogadó és kórház is épült; a szerzeteseket johannitáknak vagy ispotályos testvéreknek nevezték. A szervezet rövidesen lovagi renddé alakult, feladatául tűzve ki a hitetlenek elleni küzdelmet. Székhelyét később Akkonba, majd Ciprusra, utóbb Rodoszra volt kénytelen áthelyezni. Innen 1523-ban távozott a törökök előrenyomulása miatt, s végül 1530-ban V. Károly császár átengedte neki Málta szigetét, melyért mint hűbérért évenként egy fehér sólymot tartozott beszolgáltatni. Az immár máltai lovagrend 1798-ig működött a szigeten, amikor is azt Bonaparte Napóleon szerezte meg. Málta elvesztése után Catania, illetve Ferrara vált a rend székhelyévé, 1834-ben a pápa ezt Rómába tette át. A Máltai Szeretetszolgálat a Szuverén Máltai Lovagrend nemzetközi családjának tagja, Magyarországon 1989 óta működik a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének segélyszervezeteként. Jelképe a jellegzetes nyolcágú máltai kereszt.

Eszem-iszom

A máltai konyhára az arab, az olasz és az angol konyha is hatott. Helyi specialitásnak számít egyebek közt az özvegyleves: a Soppa ta’-l-Armla (zöldségleves paradicsommal, tojással, sajttal), a Minestra (paradicsomleves sajttal), az Aljotta (halleves fokhagymával és rizzsel), a Lampuka (helyi halfajta), a Fenek moqli (sült nyúl). Helyi italok: CISK (sör), Shandy (sör + citromlé), Limoncello (citromlikőr), kaktuszlikőr, Kinnie (narancsból és gyógynövényekből készült, palackozott üdítőital).