Lovas vágta, palóc menet, vadasparki túra – hétvégi programajánló

Fotó: palocmuzeum.hu

Esti túrát tartanak a Szegedi Vadasparkban, jön az érdi vágta és Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek Balassagyarmaton, ezen a hétvégén is sok program közül választhatunk.

Késő esti programokkal várják a látogatókat a Szegedi Vadasparkban

Különleges esti programokkal várják szombaton, illetve augusztus 26-án a Szegedi Vadasparkban a látogatókat – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t. A Szegedi Vadaspark legnépszerűbb nyári programja az esti állatkerti túra. Szürkület idején és napnyugta után sejtelmesebb, misztikusabb az erdő, ahol számos kifutóban még este is kinn tartózkodnak az állatok. Más állatkertekhez képest a szegedi séta különlegessége, hogy a vadaspark 45 hektáros területe változatos élőhelyekkel számos vadon élő állatnak is otthont ad. Az itt lakó őzek, vízimadarak, hattyúk napközben, amikor a látogatók járják a park útjait, ösvényeit, elhúzódnak az emberek közeléből, de a sötétben előmerészkednek.

A kora este kezdődő programokon az ázsiai elefántok háza előtt a kicsiket játéktér várja, ahol az ügyességi és állatfelismerős feladatok mellett a bátorságukat is próbára tehetik “nemszeretem” állatok simogatásával. Természetesen nem maradnak el az esti látványetetések, állatbemutatók sem, amelyek során nagyragadozók és vastagbőrűek vacsoráját egyaránt megnézhetik az érdeklődők, és az ismeretterjesztő rendezvényen ezekről a fajokról is számos érdekességet hallhatnak. Előbb a szibériai tigrisek kapnak enni, vacsorájukat egy műbivaly rejti, majd az indiai orrszarvúak részesülnek az egész napi dagonyázás után gyümölcsös felüdülésben. Az esti programok közül nem maradhat ki a borjúfókák tréningje sem, ezt a foltos hiénák etetése követi.

Az est leglátványosabb eseményének az oroszlánok, illetve az ázsiai elefántok számára szervezett különleges program ígérkezik. Az oroszlánoknak a gondozók egy műzebrát készítettek, az elefántok feladata pedig jó néhány dinnye szakszerű és illedelmes felbontása és elfogyasztása lesz. Az estet már jóval napnyugta után a rozsomákok látványetetése zárja, a népnyelvben torkosborznak hívott állatoknak a gondozók azonban nem egyszerűen felszolgálják a vacsorát, annak megszerzéséért meg is kell dolgozniuk. A Szegedi Vadasparkban a nyáron szombatot követően még egy estén várják a szokásos zárást követően érdekes programokkal a látogatókat: augusztus 26-án, az állatkertek éjszakája című országos rendezvény keretében.

Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek Balassagyarmaton

Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek a hétvégén Balassagyarmaton; a háromnapos rendezvényen megemlékeznek a 175 éve született Mikszáth Kálmánról, és vasárnap tartják a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos-népművészeti eseményét, a palóc búcsút – tájékoztatta az MTI-t a Palóc Múzeum. A  programot pénteken B. Kovács István régész, néprajzkutató Gömörországról szóló, Egy tájhaza arcvonásai című előadása nyitja meg, ezt a II. Romhányi Dudatábor résztvevőinek műsora követi a Palóc Múzeumban.

Szombat délután Jó palócok – életre kelt novellák címmel rendezik azt a képes, dalos irodalmi estet, amellyel Mikszáth Kálmánra emlékeznek a múzeumban Pásztor Évával, a Mikszáth Kálmán Társaság tagjával, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Nógrád megyei tagozatának elnökével. Szent Anna, Szűz Mária édesanyja tiszteletére vasárnap tartják a palóc búcsút. Az eseményt huszonhetedik éve szervezik meg Balassagyarmaton, a vallási rendezvény néhány éve egészül ki népművészeti fesztivállal.

Fotó: palocmuzeum.hu

Vasárnap 10 órakor a római katolikus főplébániatemplomtól indul a búcsújáró népviseletes menet a Palóc ligetbe. Útközben imádságot tartanak a Palóc Múzeum szabadtéri gyűjteményében található szandai káponkánál. A szabadtéri Palóc színpadon Palánki Ferenc debreceni-nyíregyházi megyéspüspök és Turai János kanonok plébános mutat be ünnepi szentmisét, a szertartás végén a püspök megáldja a családokat.

A liturgián, amely közös imádság a családokért és Magyarország jövőjéért, közreműködik a balassagyarmati Szent Felicián Kórus, Unterwéger J. Zsolt karnagy vezényletével, a Rimóci Rezesbanda, az ipolybalogi Lőrincz Sarolta Aranka, valamint a történelmi Nógrád vármegye hagyományőrzői.  A Palóc liget Folk ligetté alakul délután. Lesz kovács- és fafaragó bemutató, kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, népi játékok, a résztvevők kóstolhatnak rétest, lepényt, kürtőskalácsot és lángost. Dejtár, Herencsény, Nógrádsipek és a felvidéki Ipolybalog hagyományőrzői aratási énekeiket, szokásaikat, viseleteiket mutatják be. Fellép a ligetben Écsi Gyöngyi mesemondó és Kováts Marcell népzenész is.

A Palóc Múzeum egész nap hét kiállítással, kedvezményes belépővel várja látogatóit. Este a Nógrád Néptáncegyüttes ad gálaműsort, a háromnapos programot a Dobroda zenekar koncertje zárja.  Jakus Julianna hozzátette: eső esetén a szentmisét a nagytemplomban, a Folk liget programjait a volt vármegyeházán tartják meg.

Az Érdi Vágtával folytatódnak az előfutamok

Az Érdi Vágtával folytatódnak a Nemzeti Vágta előfutamai szombaton Simonpusztán, a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban. Az egész napos családi rendezvényen színes programokkal várják az érdeklődőket. A Nemzeti Vágta érdi előfutamát az idén negyedik alkalommal rendezik meg Simonpusztán, a Nemzeti Lovaskultúra Központban, a rendezvényre a belépés ingyenes.

A programok között szerepel kézműveskedés, sétalovagoltatás, kirakodóvásár, kisállatsimogató, tűzoltóautó és -felszerelések bemutatása – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a programok 11 óra 30 perckor a IV. Érdi vágta és Kishuszár vágta előfutamaival kezdődnek. Délután a Simonpuszta NLHE növendékeinek és a Dabasi Csikósoknak a bemutatója szerepel a programban. Sztárok a nyeregben címmel lovas ügyességi vetélkedőt is rendeznek, de a Széchenyi Produkció táncelőadását és trükklovas bemutatót is láthat a közönség. A IV. Érdi Nemzeti Vágta döntő futama 18 órakor lesz.

A Nemzeti Vágta döntőjét október első hétvégéjén, 1-jén és 2-án rendezik meg Budapesten, a Hősök terén. Az eseményen az ország legjobb amatőr lovasai mérhetik össze tudásukat. A budapesti fináléra kvalifikáló versenyek májustól szeptemberig zajlanak 9 magyarországi és 4 határon túli helyszínen. Az elővágták sorozata május 28-án a Vajdasági Vágtával vette kezdetét, és szeptember 10-én a Viharsarki futammal zárul. A 15. Nemzeti Vágtán a múltidézés, a 15 év legszebb pillanatainak felelevenítése mellett a jövő lovasgenerációjáé a főszerep. Az idei rendezvény a gyerekeket, fiatalokat helyezi középpontba, a hagyományok továbbörökítését, a lovassportok, a lovaglás népszerűsítését.  A 15. évforduló alkalmából a magyar lovasiskolák 150 legtehetségesebb növendékének ünnepélyes felvonulásával kezdődnek a budapesti futamok.