Az amerikai légitársaságok 2022-ben közel 6,8 milliárd dollárt szedtek be poggyászdíjakból, 2023 első kilenc hónapjában pedig 5,5 milliárd dollárt.
A United Airlines lett a harmadik nagy amerikai légitársaság lett, amely megemelte a feladott poggyászdíját az Észak-Amerikában utazó ügyfelek számára. Korábban az American Airlines és a JetBlue Airways jelentett be hasonló emelést – írta a Reuters.
A United utasai, akik február 24. után turistaosztályon repülnek az Egyesült Államokban, 40 dollárt fizetnek a reptéren az első feladott poggyászért, vagy 35 dollárt előre fizetve. A második feladott poggyász 50 dollárba kerül a repülőtéren, illetve 45 dollárba előre. Négy évvel ezelőtt a United 5 dollárral 35 dollárra emelte a feladott poggyászok árát a repülőtereken, vagy 30 dollárra, ha az utazók online előre fizetnek.
A JetBlue közölte, hogy azért emeli a feladott poggyász árát, mert „a megnövekedett bérek, a magasabb üzemanyagköltségek és más inflációs nyomás miatt jelentősen megemelkedtek az üzleti költségek, és a COVID óta továbbra is veszteségesek vagyunk”.
A JetBlue közölte, hogy az első poggyász ára 35 dollárra emelkedik, ha előre online foglalják le, vagy 45 dollárra a repülőtéren. A JetBlue szerint az áremelés „az egyik lépés, amelyet azért teszünk, hogy visszavezessük vállalatunkat a nyereségességhez, és fedezzük a poggyászok szállításának megnövekedett költségeit”.