Még szebbé tették a pilisi turistautakat

A Pilisi Parkerdő Zrt. csak tavaly több mint kétmillió facsemetét ültetett, és több száz hektáron végzett erdőmegújító csemeteültetési és magvetési munkálatokat – közölte az Agrárminisztérium (AM).

A közlemény szerint a Pilisi Parkerdő Zrt. élen jár a természetes folyamatokat követő, azokat erősítő úgynevezett „örökerdő-gazdálkodás” bevezetésében. Területének már több mint ötödén folytat örökerdő-gazdálkodást, és csaknem felén folyamatos erdőborítást biztosító módon gazdálkodik. A társaság által kezelt erdők majdnem kétharmada védett, ezért az aktív természetvédelem szervesen hozzátartozik a mindennapi munkához, attól nem elválasztható, és anélkül nem értelmezhető.

Közölték azt is, hogy a Dunakanyar, Visegrád és Dömös környéke vagy a Budapest környéki hegyek Magyarország leglátogatottabb erdei közé tartoznak. Az erdőgazdaság az ország erdeinek mindössze 3 százalékán gazdálkodik, de ezen a területen évente harmincmillió látogatási alkalmat regisztrálnak, és hárommillió itt lakó számára nyújtanak természetes környezetet – jegyezték meg.

A társaság a természetközeli erdőgazdálkodás úttörőjeként, a városi erdők specialistájaként közel ezer kilométer erdei túraútvonalat tart fenn. Az utóbbi években – a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködve – teljesen felújította az ezekhez kapcsolódó több száz erdei pihenőhelyet. Ezek a turistaútvonalak olyan népszerű helyeken és helyekre vezetnek, mint az ország egyik legszebb kilátását nyújtó Prédikálószék, vagy az alig tíz éve megnyitott, de gyorsan „kultikussá vált” Spartacus-ösvény – ismertette az AM.

A Pilisi Parkerdő Pilis Bike néven 350 kilométernyi kerékpáros úthálózatot működtet, illetve a túralovasok számára létrehozta a Pilis Ride hálózatot. Ezek mellett tizenegy kilátót – a legutóbbit tavaly adták át a Lajos-forrás fölötti Bölcső-hegyen -, hat erdei szállást, turista- és kulcsosházat épített ki és tart karban az ország leglátogatottabb erdeiben. A Parkerdő egyre népszerűbb terepe a teljesítménytúráknak, terepfutó-versenyeknek és egyéb outdoor tevékenységeknek. (MTI)