Keddtől láthatják az érdeklődők a Nyíregyházi Állatpark medvecsapatába újonnan érkezett, mintegy négyszáz kilogramm súlyú eurázsiai barnamedvét (Ursus arctos arctos) és a több mint hatszáz kilogrammos kodiak-medvét (Ursus arctos middendorffi).
A 2009-ben született, óriási termetű kodiak, Taquka és társa, Felix, a 2013-ban világra jött barnamedve 2017 óta éltek együtt a svédországi Orsa Ragadozó Parkban, innen kerültek át közel kétezer kilométeres utazás után a sóstógyógyfürdői látványosságba – közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park zoológiai osztályvezetője kedden az MTI-vel. Hozzátette, mindkét medve jól viselte a hosszú utat és már láthatóak az állatpark Medve erdejében.
A szakember elmondta, az alaszkai Kodiak-szigetén honos medvék egyedeit tartják a világ legnagyobbra növő barnamedvéinek. A több mint háromezer egyedet számláló fajta még a kalandregényekből ismert grizzlynél is nagyobb, azonban nála kevésbé elterjedtebb.
A kodiak-medve a barnamedve legnagyobb termetű alfaja, a jegesmedve mellett a legnagyobb medveféle. Feltehetően az utolsó jégkorszakban szigetelődött el a többi barnamedvétől és 12 ezer éve önálló populációt alkot Délnyugat-Alaszka partjai mentén, a Kodiak-szigetcsoportban.
Magányosan él, de a táplálékban gazdag területeken többen is összegyűlhetnek, például a lazacok ívásakor. A szakemberek szerint a fehérjében gazdag élelmiszerek bősége magyarázhatja a fajta hatalmas termetét.