Meghalt Horváth Tibor, az Annapurna-expedíció egyik hegymászója

A Magyar Annapurna Expedíció – Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László és Horváth Tibor – március 28-án indult el Budapestről, hogy megmássza a Himalája egyik legveszélyesebb hegyét, az Annapurnát.

Vincze Szabolcs közölte: Horváth Tibor szombat délelőtt indult vissza a 6800 méter magasan található III-as táborból az alaptábor felé. Délután négykor rádión bejelentkezett, és elmondta, hogy rossz látási viszonyok mellett és olykor mellig érő friss hóban halad a kettes tábor felé.

“Tibor nem érte el a II-es tábort, és nem jelentkezett többé rádión sem. A jelzett területek átvizsgálása ma reggelre megtörtént, és egyértelműen megállapítható, hogy egy jéglavina az alsó kötélszakaszt is leszakítva Tibort elsodorhatta, és maga alá temette” – írta közleményében az expedíció sajtófőnöke.
Erőss Zsolt vasárnap reggel próbálkozott meg a csúcstámadással, de a hegyen uralkodó időjárási körülmények vissza kellett fordulnia.


Horváth Tibor (baloldalon)

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Mount Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A múlt évben, 2011-ben a 8516 méter magas Lhoce csúcsának elérésével 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát. A magyarok által még nem meghódított három nyolcezer méternél magasabb hegy – az Annapurna (8091 méter), a K2 (8611 méter) és a Kancsendzönga (8586 méter) – közül esett a választás idén az Annapurnára.

Egy 2007-es kimutatás szerint a Föld legmagasabb hegyei között az Annapurna a legveszélyesebb, itt az alpinisták 40,8 százaléka veszti életét, a legkevésbé veszélyes pedig a Cso-Oju, ahol a kockázat 1,8 százalék. Az Annapurna csúcsára 148 hegymászó jutott fel, s közülük 58, vagyis 40,8 nem tért vissza, közülük 37 életét lavina oltotta ki. 

Nyugodjék békében!

.

fotók: MTI, facebook


Legyél az első hozzászóló "Meghalt Horváth Tibor, az Annapurna-expedíció egyik hegymászója" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*